Levéltári Szemle, 53. (2003)

Levéltári Szemle, 53. (2003) 1. szám - KILÁTÓ - Szabó Csaba: Gázgyárból levéltár – egy ipari műemlék hasznosításának tanulságai / 36–39. o.

tarthatatlanabbá vált. 1872. július 4-én elhatározták, hogy saját tulajdonú városi gázmüvet létesítenek. Ám a szándék megvalósulására még két évtizedig várni kellett, mígnem 1894-ben megvásárolták Simmeringen azt a területet, ahol fel kívánták építeni a bécsi központi gázgyárat. Ennek feladat volt nemcsak a régi Bécs, hanem a város rohamos növekedésével az új kerületek gázszükségletének kielégítése is. Az építkezés Theodor Hermann tervei alapján 1896. december 28-án kezdődött meg. Három év 41 millió téglát használtak fel, 1300 tonna szerkezeti acélt és 55 200 m

3 betont. Az építkezés során nemcsak a kazánház, a különböző gépházak (sürítőház, gázmosóház, gázmérőház stb.), a gáztartályok, a víztorony és a raktárak készültek el, de napi átlagban lefektettek 1750 méter csövet is. A gázgyár 289 000 m

2 területen fekszik. A legfontosabb épület a háromhajós, 283 méter hosszú és 61 méter széles kazánház, hiszen itt állították elő a gázt. A kőszén elégetéséhez 180 kazánt helyeztek üzembe, amelyek naponta átlagosan 432 000 m

3 gáz előállítására teremtettek lehetőséget. Mivel a gázt a kőszén koksszal történő elégetésével állították elő, a gázgyárhoz nagyszámú ipari vágány és rakodótér tartozott a szén szállítása és tárolása céljából. 1899. október 31-én helyezték üzembe a simmeringi gázgyárat. Bécsben még az 1960-as évek elején is használták a gázt közvilágításra, azután már csakis fűtésre. 1966ig a gázt a kőszén elégetéséből állították elő, majd áttértek az olcsóbb földgázra. A simmeringi gázgyár 1985-ig üzemelt, ekkor szüntették be a működését. 1990-ben a bécsi városi tanács a gáztartályokat eladta egy építővállalatnak, ám már ekkor megszülettek az első tervek újrahasznosításukról. Az 1990-es évek végén a Bécsi Városi- és Tartományi Levéltárnak öt kerületben, tíz külső raktárban kellett kezelnie az iratokat, ilyen módon ezekből kielégíteni az évente mintegy 5000 kutatót és ugyanannyi hivatalos megkeresést. Végül 1998. december 17-én született meg a Tanács döntése egy új levéltári beruházásról, összehangoltan a simmeringi városfejlesztési koncepcióval. A korábbi ipari térségben a négy óriási gáztartály a legimpozánsabb épületegyüttes. Nem véletlen, hogy a kiváló európai és osztrák építészek érdeklődését is ezek keltették fel. A városi tanács pályázati kiírása lakások és szórakoztató egységek elhelyezésére vonatkozott az egyenként kb. 75 méter magas, 65 méter átmérőjű henger formájú gáztartályokban. Az építészek 615 lakás (1-4 szobásak) mellett bevásárlóközpontot, mozit, éttermeket, 178 férőhelyes kollégiumot, az utcaszint alatt parkológarázsokat stb. terveztek. A városnak így egészen a gáztartályokig ki kellett vinnie a modern közlekedési hálózatot; a 3-as metróvonalat az eddigi végállomástól (Erdberg) továbbépítették a Gasometer megállóig. Ezáltal az Osztrák Állami Levéltár {Osterreichisches Staatsarchiv) is egy megállónyi közelségbe került a Bécsi Városi- és Tartományi Levéltártól. A levéltár a városközpont felőli utolsó gáztartályban (D) került elhelyezésre. A tervező, Wilhelm Holzbauer arra törekedett, hogy az eredeti belső falak is láthatóak maradjanak, mintegy az épület díszeként. A föld alatti két garázsszinten 28 parkolót a levéltár számára tartanak fenn. A garázsok felett kezdődik az első levéltári szint a beszállítások és az átmeneti raktározás céljára. A 2. és 3. szinten kizárólag raktárak kapnak helyet. A 4-5. szinten a bevásárlóközpont található, amely mind a négy gáztartályt összekapcsolja. A levéltár a Shoppingcenter felett kapott további három szintet (6., 7., és 8. szint). Itt raktárakat, irodákat, kiállító- és konferenciatermet, műhelyeket, kutató- és ügyfélszolgálatot, könyvtárat építettek ki. Az épületen belüli 37