Levéltári Szemle, 53. (2003)
Levéltári Szemle, 53. (2003) 4. szám - HÍREK - Szabó Bence: Levéltári Nap Bács-Kiskun megyében / 78–83. o.
szerveit. Továbbra is fennmaradt és működött a magyar nemesi vármegye, amely — ha nem is teljesen zavartalanul, és többnyire a hódoltság területén kívül ülésező szervekkel — elláthatta alapvető feladatait, így igyekezett érvényesíteni igazságszolgáltató funkcióit is. Tartós hatalmi vákuum keletkezett a térségben, ezért az itt élő lakosság igyekezett kitölteni azt, hiszen önvédelemre kényszerült a közönséges latrok, kóbor tatár, török, majd kuruc katonák portyáival szemben. Megszerveződtek a fegyveres önvédelmi szervezetek keretei, a parasztvármegyék, valamint a jogszolgáltatás helyi fórumai. Ebben a történelmi szituációban Kecskemét, Nagykőrös és Cegléd szövetséget hozott létre. A „három város" bíróságának tagjait az esküdt polgárok soraiból választották, valamint jelen volt a kálvinista prédikátor és egyes esetekben a „más röndön" lévő pap is. Elnöke a főbíró volt. A városi bíróság hatásköre polgári peres ügyekre teljes körben, büntetőügyekre korlátozottan terjedt ki. A zsitvatoroki békét (1606) követően a három város közös törvényszéket alakított ki a „kiváltképpen való súlyos törvényre nézendő pöröknek eligazítására" a szomszéd városokból meghívott személyek, valamint a törvényszéknek éppen helyt adó város tanácsa részvételével. Az ilyen kiküldött, és kizárólag egy-egy adott ügyre szóló megbízatással ellátott, ablegátusoknak nevezett bírák ítélete ellen fellebbezésnek nem volt helye. A 17. sz. sajátos körülményei még egy ítélkezési forma létrehozását kényszerítették ki: a fogott, vagy korabeli nevükön „arbiter" bírák ítélöszékét. Ennek szintén a mezőváros főbírája volt a feje, de már nem az egész tanács, csak annak soraiból delegált két-három esküdt vett rajta részt, viszont meghívtak több szomszéd községbeli elöljárót is, vagy a vásári sokadalmakba akár távolabbi városokból (Szegedről, Debrecenből, Rimaszombatból stb.) idesereglett polgár-bírákat. Ok nem kizárólag egyetlen ügyben döntöttek, hanem különböző ügyekben ítélkeztek egyetlen ülés alatt ott, ahol a városnak saját polgárai ellen, vagy a polgárnak a város ellen folytatott ügyeiben a város mint érdekelt fél nem járhatott el. A parasztvármegye eme sajátos intézményeit a török kiűzését követően elsorvasztották, visszaállítva a magyar rendi állam és a megyei igazságszolgáltatás fennhatóságát. Ezt követően Szabó Attila* a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltárának igazgatója tartotta meg előadását a Pest-Pilis-Solt megyei falusi és mezővárosi büntetőbíráskodás 1711-1848 közé eső időszakáról. A számos peranyag-részlettel színesített előadás a kor sajátos, szokásjogon és írott törvényeken alapuló ítélkezési gyakorlatát elevenítette meg. A bírói ítéletek sok aspektusában eltértek a polgári korszak jogi gyakorlatától. Nem főbenjáró bűnök esetén előszeretettel alkalmazták a kártérítést (büntetéspénzt), testi fenyítést vagy éppen a település közössége előtti megszégyenítést, ügyelve azonban arra, hogy a kirótt büntetés és annak végrehajtása az elkövető „vétkinek kisebb vagy nagyobb voltához képest" arányos, bizonyos szempontból humánus is legyen. Kevéssé alkalmazták ugyanakkor az elzárást. A vétkes polgárt inkább csak egy-két napra tartották elzárva, többnyire a per lefolyásának idejére. A mezővárosokban a visszaeső bűnösöknél alkalmazták azt a megoldást is, hogy katonának adták őket. A meghozott ítélet azonnal jogerőre emelkedett és végrehajtatott, általában a piacnapok alkalmával összesereglett sokadalom szeme láttára vagy a templomból kijövő nép előtt. Büntetési tételeket illetően mérlegeltek attól függően, hogy férfi a vétkes vagy nő, esetleg terhes vagy szoptató anya, netán Öreg, vagy beteg, de előfordult az is, hogy a jelentősnek vélt tételeket „kétszerre elszenvedve" kapták meg a bűnösök. Következetesen megtorolták a mezővárosok, falvak közösségének, 80
