Levéltári Szemle, 53. (2003)

Levéltári Szemle, 53. (2003) 3. szám - Körmendy Lajos: Mentalitás és identitás, levéltárak és társadalom – közép-európai példák / 9–21. o.

végezni, ennek következtében egyre kevesebb segédlet látott napvilágot, szakmai jellegű cikkeket alig publikáltak, a szakmai műhelymunkák gyakorlatilag megszűntek.

5 Mindezt kísérte egy, a kommunista országokban mindenütt tapasztalható általános munkakultúra hanyatlás, a minőségi iránti igénytelenség, ami nem állt meg a levéltárak kapujában. A „restauráció" tehát megtörtént, a körülmények azonban időközben gyökeresen megváltoztak: az évente beszállított iratmennyiség és az ellenőrzendő szervek száma sokszorosa volt a háború előttinek, drasztikusan megnőtt a kutatók száma, a '80-as években beköszöntött az informatika kora, a levéltárosok társadalmi szerepköre pedig lényegesen módosult a '90-es években (erről majd később részletesen szó lesz). A levéltárosi ambíciók, valamint a körülmények, elvárások közötti ellentét nagy feszültséget okozott, és a '80-as, '90-es években vitákat robbantott ki az identitásról a magyar levéltárosok között. A tényleges mentalitásbeli változások első jelei azonban csak nemrég, pár éve jelentkeznek, elsősorban valószínűleg az információs társadalom nyomása miatt. A legjobb indikátor talán az, hogy a levéltári szakfolyóiratban megszaporodtak a kimondottan levéltártani tanulmányok, és háttérbe szorultak a történeti cikkek. Empirikus tapasztalat, de véleményem szerint manapság Magyarországon már nem nevezhető dominánsnak a történész-levéltárosi felfogás. A fenti példából jól látható, hogy a mentalitás milyen lassan változik, milyen szívósan tovább él, még kedvezőtlen politikai-társadalmi körülmények között is. Az külön hangsúlyozandó, hogy a gyors politikai változások nem nagyon befolyásolják a mentalitást, mert a hullámhossza teljesen más. Ugyanakkor előrebocsáthatjuk, hogy egyéb tudati makrostruktúrák is segítették a történész-levéltárosi mentalitás fennmaradását: erről a későbbiekben szó lesz. Az oktatásról, azon belül az egyetemi levéltárosképzés szerepéről is érdemes külön szót ejteni. Kétségtelen, hogy a leendő levéltárosok fontos mintát kapnak egyetemi tanulmányaik során. A kérdés azonban bonyolultabb, mint ahogy első látásra tűnik. Ennek két oka van. Először: az egyetem is része a társadalomnak, és éppúgy ki van téve a társadalmi makrostruktúrák hatásainak, mint a levéltár. Másodszor: a levéltárosképzés szükségszerűen támaszkodik a levéltárakra, azaz az oktatói gárda egy része onnan való, a gyakorlati foglalkozásokat a hallgatók levéltárakban folytatják, ebből viszont az következik, hogy — nem lebecsülve az egyetemi mikrokultúra hatását — a meghatározó egyetemi minták egy része a levéltárakból jön. Jól mutatja ezt a magyar példa. Egészen a legutóbbi időkig uralkodó maradt a levéltárosképzésben a második világháború előtti szakmai felfogás: a hangsúly a latinon, a paleográfián és más segédtudományokon volt.

6 Némi elmozdulás azonban itt is tapasztalható: olyan, korábban ismeretlen, vagy csak formálisan oktatott tárgyak tanítása indult meg az utóbbi években, mint pl. a levéltári állományvédelem, informatika, reprográfia, levéltár-igazgatás. A társadalmi makrostruktúrák megragadása és hatásainak kimutatása különlegesen nehéz feladat, mert itt olyan általános tudati jelenségekről van szó, amelyek csak sokszoros áttételeken érvényesülnek. A makrostruktúrák feltérképezése is meghaladná a A fenti állításokat tények és számszerű adatok is alátámasztják, erről I.: KÖRMENDY L.: i. m. 36. f

' 1997-ben a különböző tantárgyak megoszlásáról 1.: SzöGI LÁSZLÓ: A magyar levéltárosképzés 50 éve, 19491999. Levéltári Szemle, 49. (1999) 4. sz. 15-17. Jellemző, hogy önálló levéltártudományi tanszék nincs, a levéltárosok képzése a Történettudomány segédtudományai tanszéken történik. 13