Levéltári Szemle, 53. (2003)

Levéltári Szemle, 53. (2003) 3. szám - Körmendy Lajos: Mentalitás és identitás, levéltárak és társadalom – közép-európai példák / 9–21. o.

3. A levéltárosi mentalitást és identitást formáló tényezők Ha vizsgálni kívánjuk a levéltárosi mentalitást és identitást formáló tényezőket, nagyon nehéz helyzetben vagyunk, mert ilyenkor a teljes társadalomnak a levéltárosokra gyakorolt hatásait kellene vizsgálnunk a múltban és a jelenben. Ez értelemszerűen országról-országra változik, sőt egy országon belül is kialakulhatnak rétegmentalitások és -identitások (pl. vidékenként vagy intézménytípusonként). Egy, a régióra kiterjedő átfogó és konkrét elemzés messze meghaladná ennek a tanulmánynak a kereteit, de — véleményem szerint — ezt egyébként is minden ország saját levéltárosainak kell elvégeznie, ha szükségét érzik. Egyrészt azért, mert ök vannak a megfelelő ismeretek birtokában, másrészt pedig nekik elemi érdekük, hogy ezt az önvizsgálatnak is felfogható analízist elvégezzék.

3 Én csak az általános tényezők ismertetésére vállalkozhatom, emellett néhány konkrét magyar példával illusztrálhatom azokat, valamint rámutathatok a közös történelemből fakadó közép-európai vonásokra. 3.1. Társadalmi és kulturális minták A levéltárosi mentalitás és identitás alakításában a legfontosabb tényezőt azok a társadalmi és kulturális minták jelentik, amelyeket a levéltárosok a múltban és a jelenben megéltek, illetve megélnek. A minták erkölcsi tartalma nagyon fontos, mint ahogy a mentalitás is erős erkölcsi töltettel bír. A formálásban ugyanúgy szerepet játszanak az általános erkölcsi és viselkedési normák (pl. munkamorál, vitakultúra, tolerancia: nevezzük ezeket társadalmi makrostruktúráknak), mint a levéltárak mikrokultúrája, ahol minta lehet pl. a szakmai igényesség (vagy igénytelenség). Az általános mintákat elsősorban a család, az iskola, a mindennapi környezet és a média közvetíti. A levéltári mikrokultúra fontossága magától értetődik, hiszen a levéltárosok szakmai szocializációja itt történik. De lássuk konkrét példákon, hogyan működik ez a gyakorlatban, és kezdjük a tásadalmi-kulturális mikrostruktúrákka.

I. Magyarországon évtizedek óta vitatéma a korábban említett történész-levéltáros mentalitás. Ennek gyökerei a 19. sz. végéig-20. sz. elejéig nyúlnak vissza, amikor a levéltárosképzés a bécsi Institut für Österreichische Geschichtsforschungban történt, és az Osztrák-Magyar Monarchia levéltárainak vezetői többnyire jelentős történészek is voltak.

4 Az akkori levéltáros hivatása csúcsának azt tekintette, ha a gondjaira bízott anyagot történészként kiaknázta. Ez a minta a Monarchia felbomlása után is fennmaradt és nem csak Magyarországon, mert ezzel a szemlélettel gyakran találkoztam osztrák, cseh és szlovák kollégáknál is. Érdekes módon, Magyarországon a kommunista rezsim alatt megtörni látszott ez a mentalitás, amikor hatalmi szóval tartották távol a levéltárosokat a történetírástól, és kényszerítették őket szervellenőrzésre, selejtezésre, segédletkészítésre. 1968 után azonban a rezsim „megszelídült", a levéltári rendszert decentralizálták és a levéltárosokat sokkal kevésbé ellenőrizték. A '70-es években aztán visszaállt a régi rend: a levéltárosok ismét elsősorban történészi munkát kívántak J Jelen sorok írója ezt már elvégezte, 1. az 1. sz. lábjegyzetet. 4 BORSA IVÁN: Identitászavar és levéltárosképzés. Levéltúri Szemle, 51. (2001) 4. sz. 19. 12