Levéltári Szemle, 53. (2003)

Levéltári Szemle, 53. (2003) 3. szám - Gecsényi Lajos: A magyar levéltárak és az Európai Unió / 3–8. o.

levéltárosi munkához szükségesek, az illetményrendszer — az intézményi rendszer tagoltságának megfelelő — differenciáltsággal ismerné el. Kedvező a helyzetünk —ez nemzetközileg is ismert és elismert — a levéltári anyag állományvédelmét illetően. Kedvező, mert elméletileg, és részben gyakorlatilag már sikerült túljutnunk a szűk értelemben vett állományvédelmen, az értékes vagy kevésbé értékes darabok restaurálására koncentráló látásmódon, egyúttal pedig elindulni a megelőző állományvédelem formáinak (megfelelő raktárak, korszerű tárolási eszközök, anyagkímélő kutatási szabályok), illetve az ehhez kapcsolódó szemléletformálás (oktatás) megteremtése felé vezető úton. Ehhez nagyban hozzájárult a kormányzati szemléletmódban néhány évvel ezelőtt kezdődött változás, ami lehetővé teszi a korszerű levéltárépületek építésének programszerű támogatását, a veszélyeztetett levéltári anyag megmentését célzó éves pályázat folyamatos fenntartását. Ha ez a szándék továbbra is érvényesül, akkor előbb-utóbb kettős célt érünk el. Nevezetesen: hamarosan megtaláljuk a kiutat abból a zsákutcából, amelybe az elmúlt évtizedekben a kényszer az ún. külső raktárak, ál-fióklevéltárak létesítésével, az anyagi és személyi erőforrások szétforgácsolásával belekergetett; másfelöl újabb áttörést érhetünk el a már veszélybe került levéltári anyag mikrofilmezésében vagy éppen digitális feldolgozásában. Ahhoz, hogy ez így legyen, a következő években a levéltáros szakmának is jelentősen hozzá kell járulnia a szemlélet további finomításával (pl. éppen a digitalizálást illetően) és a megfelelő módszerek kidolgozásával. Úgy ítélem meg, hogy e tekintetben a helyzetünk nem jobb, de nem is rosszabb, mint az uniós átlag, így itt nyílik a leginkább lehetőség (az egyébként már megkezdett) együttműködés folytatására (pl. Hollandiával), sőt regionális kiterjesztésére az első közös pályázatok keretében, (pl. a közös történeti múlt forrásainak megmentése magyar, osztrák, szlovák, szlovén stb. viszonylatban)! Nagy súllyal esik a latba ebben a viszonylatban az a tény, hogy a MOL több évtizede, néhány területi közlevéltár pedig az utóbbi években igen jelentős tapasztalatokat szerzett a mikrofilmezésben, a filmtárak kiépítésében. Ha a pályázatokat említem, akkor nem hallgathatom el azt, hogy az EU-pályázatok előkészítése, megfogalmazása, a végrehajtás menedzselése mindenképpen önálló „tudomány", amit a siker érdekében legalább a levéltárosok egy csoportjának (beleértve a vezetőket is) el kell sajátítania, és folyamatosan művelnie kell. A hagyományokat tekintve — elsősorban a MOL-ban — komoly eredmények vannak a levéltári anyagra épülő tájékoztatás, a levéltári anyaghoz történő hozzáférés elősegítése (hagyományos és digitális segédletek készítése) terén. A feladatot viszont ma már a tartalmilag minél részletesebb, (napirendi jegyzékek, adatbázisok) és gyorsan (a világhálón) elérhető, illetve a különleges igényeket (pl. a családtörténeti kutatásokat) kielégítő, célszerűen csapatmunkában készülő tájékoztató anyagok összeállítása jelenti. Miként ezt a MOL-nak a középkori oklevelekről, a Királyi Könyvekről, a minisztertanácsi napirendi jegyzékekről közreadott digitális segédletei és a honlapján keresztül elérhető Fond-Xadatbázisa példázza. Ebben az összefüggésben szabadjon utalnom arra a speciális helyzetre, amibe a magyar levéltárak a tágabb értelemben vett, tíz új tagra kiterjedő bővítés esetén kerülnek. Ez ugyanis szomszédaink közül Szlovénián kívül Szlovákiát is magában foglalja, azaz lehetőséget ad a levéltárak számára — Ausztria bevonásával — egy, a történelmi közösségen alapuló nagyon pozitív közép-európai regionális kooperáció kialakítására. ()