Levéltári Szemle, 53. (2003)

Levéltári Szemle, 53. (2003) 2. szám - Czaga Viktória: Gáspár Ferenc (1918–2003) / 87–88. o.

GÁSPÁR FERENC (1918-2003) Gáspár Ferenc a Tolna megyei Tamási községben született, 1918. augusztus 21-én. A polgári iskola elvégzése után nyomdásztanuló lett, majd segédként kisebb nyomdákban dolgozott. Apja halála — 1939 — után édesanyja és nővére támasza, segítője. A második világháború alatt 1943. január 15-én kapta meg Mohács térségére szóló behívóját, munkaszolgálatra. Az ország német megszállása után édesanyját és nővérét elhurcolták — ők soha többé nem tértek vissza, de neki 1944 decemberében több társával együtt sikerült megszöknie, és így elkerülte az orosz hadifogságot. A háború végét Szekszárdon élte meg. 1945-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba és Bátaszéken, a szakmájában vállalt munkát. Hamarosan bekerült a Tolna Megyei Pártbizottságba, majd 1946-tól Budapesten, a VIII. kerületi pártbizottságon dolgozott, 1948-1949-ben pedig Pécsett tevékenykedett pártmunkásként. 1949-től a Gazdasági és Műszaki Akadémián a marxizmus-leninizmus oktatója 1953-ig, majd egy évig a Számviteli Főiskola docense, 1954-ben az Oktatási Minisztériumban főelőadó. 1956-1957-ben a Lenin Intézet docense, hogy azután hátat fordítva addigi életének, a kibuc mintájára szervezett Rozmaring Kertészeti Termelő Szövetkezet alapító tagjaként kezdjen új életet. A régi-új rendszerrel szembeni ellenérzéseit fémjelzi, hogy 1958-ban kétkezi munkásként visszatért szakmájához és 1958-1960 között a Franklin Nyomda gépszedője lett. Innen került az Európa Könyvkiadó műszaki szerkesztői beosztásába. Következő munkahelye már közelebb hozta őt későbbi hivatásához: a Legújabbkori Történeti Múzeum fényképtárában dolgozott ugyancsak két évig mint muzeológus. 1964-től hat éven át a Magyar Országos Levéltár munkatársa, és ezzel egy időben kezdte meg tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara történelem szakán, ahol 1969-ben középiskolai tanári diplomát szerzett. A fővárosi levéltár akkori igazgatójának hívására 1970-től Budapest Főváros Levéltárában dolgozott egészen nyugdíjazásáig, sőt azután is, előbb mint osztályvezető, majd mint főigazgató-helyettes. Ő szervezete meg és vezette az ún. népi demokratikus osztályt, ahonnan a IV., a gazdasági iratokat őrző osztály élére került. 1973-1975 között a BFL párttitkára, 1975-től főigazgató-helyettese. 1981-ben történt nyugdíjba vonulását követően mint főmunkatárs még négy esztendeig a levéltárban tevékenykedett. Tudományos munkásságával mind a Magyar Országos Levéltárban, mind a Budapest Főváros Levéltárában eltöltött évek-évtizedek alatt gyarapította a levéltári szakirodalmat. Mivel pályájának nagyobbik részét a BFL-ben töltötte, publikációinak jelentős része is az itt őrzött iratanyaghoz kapcsolódik. A MOL munkatársaként jelentette meg az Adalékok a gánti bauxitbányászat történetéhez (Fejér Megyei Szemle, 1966. 1-2. sz.) c. tanulmányát, illetve állította össze a A Bauxit Tröszt A. G. — Alumíniumérc Bánya és Ipar Rt. és konszern vállalatai c. repertóriumot. A BFL-ben végzett kutatásai főként a főváros 1945 utáni újjászervezésére, valamint a tanácsrendszer kialakulására irányultak. Ezt példázza a Halasi Lászlóval együtt készített A Budapesti Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvei 1945-1946. c, 1975-ben megjelent forráskiadvány, továbbá a Nagy-Budapest létrehozásának körülményeit középpontba állító Budapest. Fővárosunk története. A felszabadulástól NagyBudapestig. 1945-1950. c. tanulmány (1973). Az 1945 utáni fővárostörténet 87