Levéltári Szemle, 52. (2002)

Levéltári Szemle, 52. (2002) 1. szám - MÉRLEG - Kis Péter: Köblös József–Süttő Szilárd–Szende Katalin: Magyar békeszerződések, 1000–1526. Pápa, 2000 / 74–75. o.

KOBLOS JOZSEF-SUTTO SZILÁRD-SZENDE KATALIN MAGYAR BÉKESZERZŐDÉSEK 1000-1526 Pápa, 2000. 288 p., [32] t. A történelem iránt fogékony tágabban vett közönség érdeklődése, majdnem függetlenül a történettudomány különféle divatos irányzataitól, szinte mindig az eseménytörténet, a politikatörténet felé fordul. Ez vonatkozik a középkori magyar „külpolitikára" is. Az elmúlt évtizedekben monográfiák (megemlíthető Makk Ferencnek a 10-12. századi és Herczegh Gézának a 896 és 1919 közötti időszak magyar külkapcsolatát tárgyaló müvei) és résztanulmányok igyekeztek kielégíteni ezt az igényt. Ezek közé sorolható, hiánypótló müvet vehet kézbe az olvasó, nevezetesen a középkori magyar külpolitika egyik legfontosabb forrástípusát alkotó, a korban oly gyakori háborúkat lezáró béketárgyalásokra, szerződésekre vonatkozó, magyar nyelvre átültetett kútfők gyűjteményét. Ahogy a Szende Katalin, Süttő Szilárd és Köblös József által összállított — és ez utóbbi által szerkesztett — kötet előszavából is kitűnik, az anyaggyűjtés teljes körű volt, de itt természetesen csak azok a konfliktusok, békekötések szerepelnek, amelyeknek fennmaradtak a dokumentumai, adott esetben ezek is csak alapos szelekció után. Műfajilag tehát a munka az adott időszakra, régióra, vagy éppen témára összpontosító történeti szövegyűjtemények, olvasókönyvek sorába illeszkedik. A kötet — kissé eltérve a címben „ígérttől" — valójában a 894 és 1506 közötti időszakból közöl kútfőket, szám szerint 52 tétel alatt összesen 66-ot. Időrendi megoszlásuk szerint ez utóbbiak közel kétharmada (42) való az Árpád-korból, és mintegy harmada a vegyes-házbeli királyok idejéből (11 az Anjou-korból, 13 pedig a Zsigmond-, Hunyadi- és Jagelló-korból). Alapjában véve ezek a források kétfélék, egyfelől elbeszélők (krónikák, évkönyvek) megfelelő részletei, másfelől a tárgyalások végén megfogalmazott békeszerződések szövegei. Az előbbi típus főleg a 11-12. századra jellemző, hiszen akkor nemcsak az arra a korra nézve általános forrásszegénység miatt nem állnak a kutató rendelkezésére diplomáciai megállapodások, hanem joggal tételezhető fel az is, hogy ilyenek csak kivételes esetekben készültek e korai időszakban. Az 1352. évi magyar-nápolyi béketárgyalások menetét I. Lajos király és a Firenzei Köztársaság egy-egy, VI. Kelemen pápa két oklevele, valamint Küküllei vonatkozó fejezete világítja meg. Itt felvetődik persze a kérdés, hogy érdemes volt a mindössze egy-egy mondatból álló híradásokat közölni (6., 8., 10., 17. 18. és 27. szám alatt)? A gyűjtemény értékét emeli, hogy az okmányok nagyobbik része, főleg a 13-16. századiak itt olvasható először magyar nyelven, sőt az 1397. évi magyar-lengyel békekötés latin szövege még ma sincs teljes egészében kiadva. A kiadvány — műfajából adódóan is — az ismeretterjesztő és a tudományos müvekre egyaránt emlékeztető vonásokat is felmutat. Az előbbiek közé tartozik mindenképpen az a tény, hogy magyar fordításban hozza a forrásokat, ez nem csak a nemzeti históriánk kutatói, hanem akár a felsőoktatás, a történészképzés számára is fontos lehet. Az illusztrációk is tulajdonképpen ezt a célt szolgálják, amennyiben „kötelező" fakszimiléken, valamint a kötetben szereplő személyek és települések ábrázolásain túl a békéket megelőző háborúk hadtörténeti vonatkozásait is bemutatják. (Meg kell azonban jegyezni, hogy talán illő lett volna megadni, hogy ezek mely munkákból származnak.) A tudományos szövegközlés kívánalmainak tesznek eleget az egyes kútfőkhöz csatlakozó apparátusok, amelyek azok eredeti lelőhelyét (ha levéltári 74