Levéltári Szemle, 52. (2002)

Levéltári Szemle, 52. (2002) 4. szám - Palayret, Jean-Marie–Sipos András: Magánszféra és államrezon – versus átláthatóság és demokratikus legitimáció: evolúció és revolúció az EU-intézmények dokumentumainak hozzáférhetősége terén / 19–27. o.

I. a hozzáférési jog kiterjed azokra a dokumentumokra is, amelyek harmadik féltől (egyes államok, más nemzetközi szervezetek) származnak II. a kivételek körébe tartozó dokumentumok (amelyek más indokból kerültek ebbe a kategóriába, mint a közérdek vagy a magánszféra védelme) is felszabadítandók, amennyiben a közérdek szolgálatában ez fontosabbnak mutatkozik, mint az információ védelme III. a dokumentumok nyilvántartása nyilvánosan hozzáférhető IV. a válaszadás határideje 15 napra csökken V. a betekintés éppúgy lehet helyszíni, mint történhet másolatok megküldése útján, beleértve elektronikus másolatokat is Megjegyzendő, hogy a szabályozás nem jelenti az egyes államok vonatkozó törvényeinek felülírását. A Közösség és a tagállamok viszonyát meghatározó lojalitási elv (EK egyezmény 10. cikkelye) szellemében a közösségi intézmények konzultálnak az irat keletkeztetőjével, mielőtt egy dokumentum felszabadításáról végleges döntést hoznak. Ez a szabályzat szünteti meg a Tanács által kiadott 354/83. (EEC, EURATOM) sz. (1983. február 1.) rendelet érvényét, amely az Európai Gazdasági Közösség és az Európai Atomenergia Közösség történeti archívumainak megnyitásáról rendelkezett. A Bizottság számára hathónapi határidőt állapít meg arra, hogy megvizsgálja, ez mennyiben áll összhangban az új eljárási renddel. A kérdés tanulmányozás alatt áll. Az 1049. sz. rendelet 2001. december 3-tól lépett hatályba. A közbenső időben valamennyi intézménynek ki kellett dolgoznia az alkalmazásra vonatkozó belső szabályzatát. Ezeket már december 5-én felterjesztették a Bizottsághoz. 2002 elején egy gyakorlati útmutató is készült, amely a közönséget igyekszik felvilágosítani arról, konkréten milyen módon gyakorolhatja betekintési jogait. Mindkét anyag elérhető az Európa és az Europarl web-oldalakon. Végkövetkeztetésként megállapítható: a mentalitás forradalmi változáson ment keresztül. Az ombudsman és az információszabadság törvényes szabályozásának gazdag hagyományaival rendelkező tagállamok akciójának eredményeképpen sikerült láthatóvá tenni azokat a folyamatokat, amelyek során korábban (különösen a Tanács esetében) elsőbbséget kaptak a biztonsági szempontok. Az átláthatóság és elszámoltathatóság igénye ismét az érdeklődés középpontjába került az írországi népszavazás és az előző Bizottságot megrengető botrányok kapcsán. A dokumentumok szabad hozzáférhetőségért folyó harc azonban még korántsem ért véget. Soderman 2000. évi jelentésében megjegyzi, hogy az e téren felhalmozott „tapasztalatok hiánya" néhány tagállam (Franciaország, Spanyolország, Németország) esetében „eltúlzott reakciókhoz" vezetett. Ennek következtében „a Tanács által megfogalmazott szabályzatok szükségtelenül hosszúak. Olyan új felhatalmazásokat foglalnak magukban, amelyek lehetővé teszik olyan iratok titkosként való kezelését, amelyeknek semmi közük katonai vagy biztonságpolitikai kérdésekhez." Az ombudsman aláhúzta, hogy a személyes adatok védelme „nem szabad, hogy új fegyverré váljon a hivatali titkolózás védelmében." Az Európa Parlament 2002 márciusában kritikus hangvételű határozatot fogadott el a Miniszterek Tanácsának és a Bizottságnak a dokumentumaikhoz való hozzáférést illető politikájáról. Bírálta a Bizottságot, hogy belső szabályai „nem állnak teljes összhangban" a hozzáférésre vonatkozó rendelettel, és „sajnálkozását fejezi ki amiatt, hogy a Bizottság kitartana amellett, hogy minden szabadalomsértési eljárástól távol kívánja tartani a 26