Levéltári Szemle, 52. (2002)

Levéltári Szemle, 52. (2002) 3. szám - Ress Imre: Levéltári kiadványok a kora újkori és az újkori magyar történelem időszakából / 39–47. o.

kiadási viszonyok kritikája, hogy a bírósági és a pénzügyigazgatási levéltárakat ismertető négy kötet közül háromnak a tudós szerzője nem érte meg munkájának a megjelenését. A közzétételt biztosító örvendetes változások, különösen a '90-es évek elejétől bevezetett pályázati rendszer teremtette meg végül a megjelenés lehetőségét. De azt sem hallgathatjuk el, hogy talán éppen ennek a pályázati rendszernek a rövid határidőkhöz kötött támogatási formája vezetett ahhoz, hogy ezekhez a több évszázadot átfogó, adatgazdag, lexikális jellegű kézikönyvekhez nem készült teljes tájékoztató apparátus. A kutató gyors tájékozódását ugyanis egyszerűen lehetetlenné teszi, hogy ezeknek az ismertető leltáraknak mindegyike tárgymutató nélkül jelent meg. Sajnos ez a gyakorlat más levéltári és történeti kiadványoknál is egyre nagyobb mértékben terjed, pedig erről a hagyományos tájékoztató eszközről a komputerek korában sem mondhatunk le. Nehezen lenne ugyanis elfogadható, ha a jövőben hasonló alapmüvek kiadásakor a tárgymutató elhagyása bevett gyakorlattá válna, mivel éppen a számítógép teszi lehetővé a gyors és alapos mutatókészítést. A hagyományos segédletek sorában különösen fontosak a tematikus segédletek, amelyek egy-egy törénelmi korszak vagy egy nagy földrajzi régió egészének forrásanyagát tartalmazzák. E téren maradandó értéket képvisel, és túlzás nélkül nemzetközi jelentőségű a magyarországi oszmánellenes felszabadító háborúk korának hazai és európai forrásait összegző három kötetes munka. 3 Más hazai levéltárakban elsősorban 1848-1849 kapcsán készült ilyen jellegű tematikai összegzés. ígéretes kezdeményzésnak számít, hogy korábban elzárt területeken is kibontakozott a határokon átnyúló, közvetlenül intézményközi levétári együttműködés. Ennek eredményeként kétnyelvű magyar-román, valamint egy kárpátaljai megyei levéltár főispáni állagait ismertető segédlet láthatott napvilágot. 4 E kérdéskört rövidre zárva említést teszek arról, hogy a müncheni Saur Verlagnál megjelent, a magyarországi levéltárakban az Európán kívüli oszágok történetére feltárt források közel félezer oldalas angol nyelvű tematikai útmutatója. 5 Nyilván ezt ma azért is kevesen ismerik, mert az anyaggyűjtés UNESCO­támogatással legalább harminc évvel ezelőtt történt, és a hazai kommunikációs viszonyok miatt ennek létéről legfeljebb az Archivalische Zeitschrift magyar bibliográfiai mellékletéből értesülhetett a kutató vagy a levéltáros. A tematikus segédletek terén tapasztalt kétségtelen eredmények ellenére utalnék arra,, hogy az 19-20. századdal foglakozó kuatatók nagyon érzik a személyi hagyatékok, illetve személyi fondok leírását és hollétét tartalmazó országos segédlet hiányát. Ennek a 19-20. századra oly fontos és tipikus forrásanyagnak a közgyűjteményi intézményi határokat átlépő feltárását és egységes szempontok szerinti közzétételét egy olyan fejlett Buda expugnata, 1686. Európa et Hungária. 1683-1718. A török kiűzésének európai levéltári forrásai. Szerk.: BARISKA ISTVÁN, HARASZTI GYÖRGY, VARGA J. JÁNOS. I—II. köt. Bp., 1986.; Buda expugnata, 1686. Európa et Hungária, 1683-1718. A török kiűzésének hazai levéltári forrásai. Szerk.: FELHŐ IBOLYA, TRÓCSÁNYI ZSOLT. Bp., 1987. 4 Bereg vármegye főispánjának iratai 1342-1800. Szerk.: HENZSEL ÁGOTA. Nyíregyháza, 1998. (V. Segédletek, 1.); Szatmár vármegye levéltára. Fondul „Prefektura Judetului Satu Maré", 1402-1919. Összeáll.: Kiss ANDRÁS, SERDAN, LUCIÁ-AUGUSTA, HENZSEL ÁGOTA. Cluj-Napoca-Nyíregyháza, 2000. (V. Segédletek, 2.) Sources of the history of Africa, Asia, Australia and Óceánia in Hungary : with a supplement: Latin America The National Archives of Hungary. — München [et al.] : K. G. Saur V., 1991. — (Guides to the sources for the history of the nations. ser. 3, North Africa, Asia and Óceánia ; Vol. 9.) 41

Next

/
Thumbnails
Contents