Levéltári Szemle, 51. (2001)
Levéltári Szemle, 51. (2001) 1. szám - HÍREK - Szijj Jolán: Dr. Morva Tamásné Belényes Teréz (1929–2000) / 94–95. o.
DR. MORVA TAMÁSNÉ BELÉNYES TERÉZ (1929-2000) Még vannak köztünk pályatársai közül néhányan, akik emlékeznek arra az 1957-es időszakra, amikor Morva Tamásné Terike a Hadtörténelmi Levéltárba került. Történelemlevéltár szakon végzett az ELTE Bölcsészkarán és a Magyar Országos Levéltárban töltött kezdeti évek után a Hadtörténelmi Levéltár lett a munkahelye nyugdíjba vonulásáig. Szerette a szakmáját és nagyon jó levéltáros volt. Elmélyülten és elkötelezetten foglalkozott a magyar katonai múlt, a magyar hadtörténelem írásos emlékeivel, alapos szakmai felkészültséggel és széles történelmi ismeretek birtokában nyúlt az iratokhoz, rendezte a fondokat. Szakterülete a két világháború közötti magyar honvédség iratanyaga volt. Ezek a csomók, irategyüttesek még sok-sok évig őrzik keze nyomát, a palliumokra írt jelzetei sok kutatót emlékeztetnek rá. Rá, aki nagyon szívesen foglalkozott a kutatókkal, érdeklődőkkel, megosztván velük tudását, ismereteit. Sajátos stílusa volt, talán legjellemzőbben és legrövidebben úgy nevezhetném, hogy meditatív módon, boncolgatva, elemezve beszélt az egyes történelmi kérdésekről, az alakulatok történetéről, a róluk szóló forrásokról, mindig keresve valami újabb összefüggést, valami újabb szálat, amin tovább haladva újat, többet lehetne megtudni a korról, a szóban forgó csapatról, az adott történelmi, katonai eseményről. Erős pedagógiai töltete is volt mondandójának, érzékletesen, világosan fogalmazott, magyarázott. Ugyanakkor nem volt fölényes, egyenrangú partnernek tekintett mindenkit. A kezdő, egyetemről frissen kikerült, a szakmát még csak szerető, de nem ismerő új munkatársakat is. Engem is, aki 1966 őszétől lehettem kollégája. Engem elsősorban szakmai tudásával nyűgözött le, csodáltam a teljesítményét, azt, ami akkor — 1966-ban — még nem volt általánosnak nevezhető: forráskiadványt készített a Horthy-korszak hadseregéről. A forráskiadvány a levéltári munka csúcsa, olyan mélységű és szintű anyag- és korismeret kell hozzá, amit mérhetetlen munkával, szorgalommal és ismerettel lehet csak megszerezni. Ez 1966-ban a Hadtörténelmi Levéltárban még igencsak kuriózumnak számított. Munkája — Csak szolgálati használatra.' Iratok a Horthy-hadsereg történetéhez 1919-1938 címmel 1968-ban jelent meg a Zrínyi Katonai Kiadó gondozásában — ma is alapkötete a korszakkal foglalkozóknak. Emellett szakmai folyóiratokban megjelent cikkek, okmánypublikációk sora tanúskodik történettudományi, levéltár-tudományi ismereteiről. Tevékenysége ismertetése során nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy széleskörű ismereteit nemcsak intézményünkben, hanem sokkal tágabb körben is hasznosította: rendszeresen adott — sokszor nélkülözhetetlen — tájékoztatást a honvédség szerveinek és polgári tudományos intézményeknek. A szakmai kapcsolat csak egyik területe az egy munkahelyen dolgozók életének. Megosztjuk egymással gondjainkat, bajainkat, örömünket. Beszélgetünk, vitatkozunk az élet folyásáról, politikáról, hazáról, a világról. Terike baloldali gondolkodású és erősen szociális érzelmű emberként élt közöttünk, akit érdekelt szűkebb és tágabb környezete. Meggyőződésében szilárd volt, de fogékony az újra, a jobbra. Nem dogmákat fogadott el passzív módon, hanem gondolkodva, megszűrve értelmén és érzelmein alkalmazta elveit. Nem voltak könnyű évtizedek, amelyek sorsául jutottak, de mindvégig megadatott neki az, ami nem sokaknak: vállalta és vállalhatta önmagát mindenkor. Becsültük és tiszteltük ezért is. 94