Levéltári Szemle, 51. (2001)

Levéltári Szemle, 51. (2001) 1. szám - MÉRLEG - Alabán Péter: Pest-Solt megye 1860. évi település-statisztikai leírása / 72–74. o.

szinte nem is olvashatunk, de a szerencsésebb községek szarvasmarhatartásból és gyapjútermelésből szép hasznot tudtak húzni. Az ipar és kereskedelem előnyeit csak a jó földrajzi fekvésű településeknek sikerült kihasználniuk. Kedvező volt a Pesthez való közelség, a dunai gőzhajózás vagy ha a vasút érintette a helységet, hiszen csak így lehetett piacot biztosítani az egyes árucikkeknek. A kereskedés fő cikkei között a gabonán és a gyapjún kívül a bőr és a ló volt a meghatározó. Ezzel főleg az izraeliták foglalkoztak, számuk azonban jelentéktelen volt. A megye területének nagy részén hanyatlás vehető észre a kereskedelemben, részben a magas gabonaárak, részben pedig amiatt, hogy a gazdálkodó réteg anyagi helyzete nem engedte meg a szükséges beruházásokat. Nem véletlen, hogy a legtöbb esetben csupán a helybeli szükségletek kielégítéséről beszélhetünk. A korabeli állapotokat jól tükrözi a ceglédi járásba tartozó Ókécske község leírásából vett részlet: „Ezen közlekedési utak és piac hiánya okozza egyrészről azt is, hogy a mezei gazdászat pangásban van, másrészről azonban oka ennek az is, hogy a volt jobbágyság még máig sem bír kivergődni azon indolentiából (szomorú állapotból), mellyel még alig egy évtized előtt jobbágyföldjeit művelte." (227. p.) Mindez természetesen az életmódra és a művelődésre is hatással volt. Az egyes iskolákról vallásfelekezetek szerint elkülönítve kapunk leírásokat (kivéve, ha a lakosság döntő többsége egy valláshoz tartozott). A nemzetiségek között a magyar dominál, de a kalocsai járásban teljesen német ajkú községgel is találkozhatunk. Sok esetben a teljes kép rekonstruálását hiányosságok gátolják, aminek két oka lehet. Egyrészt a válaszokat készítő bíró, ill. jegyző nem rendelkezett kellő ismerettel, másrészt pedig az történt, hogy bizonyos községekben (pl.: Kecel) a jelentésekhez mellékletet is fűztek, ami később elveszett. Néhány téves — például számok összeadásából adódó — adatot is felfedezhetünk, amelyeket a kötet készítői javítottak ki. Amennyiben ezek a hibák többször is előfordulnak a szövegben, ott az eredeti — téves — számokat hagyták meg. Az iratok hitelesítését az illető település pecsétje jelentette. A legtöbb helyen ezeknek még a képét is megjelentették a forrásközlök a válaszpontokat követően. Horváth M. Ferenc és Szabó Attila könyvének jelentősége a — recenzió elején már említett — helytörténetírásban rejlik. Ennek forrásai között különös szereppel bírnak a számszerű adatokat tartalmazó községi részletezettségüek, amelyeket két nagy csoportba sorolhatunk. Az elsőbe az ún. „prestatisztikai" források tartoznak, amelyek a hivatalos statisztikai szolgálat felállítása — Ausztriában 1828, Magyarországon 1867 — előtti korból származnak. A második csoportba a statisztikai kiadványok sorolhatók. Jelen kötet anyaga az első csoportba tartozik, és hozzájárulhat a lokális honismereti irodalom további gazdagodásához és tudományos színvonalának növeléséhez. A helytörténetíráshoz azonban szorosan kapcsolódik egy másik terület, az összehasonlító igényű regionális történetírás, amelynek elsődleges célja a korabeli — régióként hasonló vagy különböző — viszonyok feltárása mellett az, hogy minél inkább emberközelbe hozza a múltban vizsgált korok politikai, gazdasági, társadalmi és művelődési kereteit. Bár tudjuk, hogy a mutatók száma rengeteg lehet egy kutatáshoz, mégis azok az adatsorok és információk, amelyeket az 1860. évi település-statisztikai felmérés tartalmaz, nélkülözhetetlenek Pest-Solt megye történetének és szerepének tanulmányozásához a 19. század második felét illetően. Anyagának felhasználhatósági területe széles, ezáltal ítéljük forrásértékét jelentősnek. A lábán Péter 74