Levéltári Szemle, 51. (2001)

Levéltári Szemle, 51. (2001) 1. szám - PORTRÉ - Katona Csaba: Fél évszázad Sopronban: Beszélgetés Tirnitz Józseffel / 66–68. o.

töttük, csomókat kötöttünk, és máskor, a levéltár költségére, teherautóval szállítottuk be Sopronba. Gondot okozott a helyhiány is. Ennek enyhítésére a volt Orsolya zárda klauzurájának celláit kaptuk meg. Nem volt sem fűtés, sem világítás, de dolgoztunk ott is gyertya (!!!) mellett. Szó volt arról, hogy a volt Evangélikus Theológiai Intézet épületét adják oda raktár céljára a Deák téren, de ebből nem lett semmi. Végül a volt városi könyvtárat kapta meg a levéltár a Lackner Kristóf utcában. Ott — miután a levéltár a belsőtér megfelezésével plusz szintet építtetett — elég sok irat elfért. Érdemes megemlíteni, hogy az emeleten összetákolt faállványok, a földszinten pedig téglaállványok álltak. P Később rendeződött valamennyire a helyzet? > Általánosságban véve igen. A LOK akkorra dolgozott ki olyan alapfogalmakat, mint fond, állag, alapszám stb. E tudást tanfolyamokon sajátíttatták el és így nagyjából helyrebillentek a dolgok a levéltárban. Stabilizálódott a személyi állomány is, végre lehetett terveket készíteni. P Az akkori igazgatóról, Takács Endréről milyen emlékeket őriz? > Takács Endre széles látókörű, határozott ember volt, aki mindig tudta, hogy mit akar. Heteken át dolgozott a levéltár rendszerének kialakításán. Jómagam igazán mellette tanultam ki, mi is az, hogy levéltár, levéltári munka. Soha nem röstellte, hogy részletesen megbeszélje a munkatársakkal a tennivalókat, így aztán igen sokat tanultam tőle. Még igazgatói értekezletekre is magával vitt. Dolgoztatni is nagyon tudott, ami néha érdekes következményekkel járt. Még nagyobb ünnepek körül is jártuk a községeket iratokért. Ilyenkor rendszerint biciklin mentünk. Ha valaki aztán nem hozott a felkeresett faluból valamiféle kézzelfogható iratot, bármit, akkor Takács Endre két napig nem állt szóba vele. Ez volt a jelmondata: Ma többet, mint tegnap és holnap többet, mint ma. Egyszer kérdezte egy kollégánkat, hogy mennyi iratanyagot kötözött össze aznap? 120 csomót, volt a válasz. Nem lehetne többet ? — kérdezte Takács. A kolléga másnap 130 csomót mondott, de Takács ezt is kevesellte. Harmadik nap aztán már 180 csomóval állt elő a kollégánk, így Takács elégedett volt: azt nem nézte, hogy a 180 vékony csomó összességében kevesebb volt, mint a két nappal azelőtti 120. A félórás ebédidőt is keményen betartatta velünk. Összességében nyílt, kedves ember volt, a kollégái becsülték. 1956-ban a városi forradalmi tanács elnökévé választották és ezzel az ún. kádári konszolidáció idején óhatatlanul inkriminálta magát. Pedig nagyon tisztességesen és józanul viselkedett, nem engedte például felvonulni az orosz tankok ellen a főiskolásokat, tudva, hogy ez öngyilkossággal volna egyenlő. 1957-ben elmozdították őt Sopronból. P Mi történt ezután a levéltárban? > Négy évig vezetőként én voltam Takács utódja, aztán jött Horváth Zoltán. Attól kezdve mentek a dolgok. Akkor már nem a beszállítás, rendezés volt a fő probléma, hanem a munkaviszony-, végzettség-, szakképzettség-igazolások. P Több mint fél évszázad elteltével Ön még mindig a levéltár aktív dolgozója. El tudná képzelni az életét a munkája nélkül? > Nem hiszem. Alig van olyan anyag a levéltárban, ami legalább egyszer nem ment át a kezemen. Ennyi idő után az ember már otthon érzi magát a munkahelyén. 68