Levéltári Szemle, 51. (2001)

Levéltári Szemle, 51. (2001) 4. szám - Borsa Iván: Identitászavar és levéltárosképzés / 19–28. o.

ideálisnak tekintett „hierarchia" szerint, amit az ostrom utáni kényszerköltözködés során személyesen tudott érvényesíteni. Minthogy akkoriban a hivatalos munkaidő 9 órától 14 óráig tartott, az ambiciózusabb levéltárosok korábban bejárva, vagy inkább később elmenve, idejükkel tudtak úgy gazdálkodni, hogy történészi ambíciójuk érdekében adatokat gyűjtsenek, tanulmányokat írjanak stb. Ilyen körülmények között és ilyen szemlélet mellett nem véletlen, hogy egyetemi tanár előzőleg levéltáros volt, a levéltárosok között több egyetemi magántanár és különösen az első világháború előtt több akadémiai levelező és rendes tag dolgozott a Magyar Országos Levéltárban. A 19. század utolsó és a 20. század első negyedében a Magyar Országos Levéltárban az volt a személyi tagozódás, hogy voltak az egyetemi végzettséggel rendelkező levéltárosok és az altisztek, meg néhány kisegítő. Hogy ez miként alakult ki, érdemes volna ezt is megvizsgálni. Gondolom, ez is az Archívum regni adta „alapokra" épült. Az általam 1940-ben megismert helyzet úgy festett, hogy az altisztek munkaideje korábban kezdődött és a hivatalos idökezdet előtt szobákat takarítottak, a hivatalos munkaidőben pedig raktári munkát — főleg kutató-kiszolgálást — végeztek. (Volt két takarítónő is, akik a folyosókat, időnként raktárakat takarítottak, ablakot mostak.) 1945-ben annyiban változott helyzetük, hogy a volt altisztek takarítást már nem végeztek. Voltak köztük iskolázottabbak és igyekvőbbek, a többiek megmaradtak az egyszerű kiemelés-reponálásnál, ők mai napig a kezelői kategóriát jelentik. Csupán néhány éve annak, hogy e kategória kettévált, mert az „élet hozta magával", hogy létrejött a „segédlevéltárosok" kategóriája, akik tulajdonképpen — általában hosszabb levéltári munkaviszonyban — a levéltárosok válláról vesznek le terheket, és akik munkájukkal érdemelték/vívták ki ezt a kategóriát. Felvethető a kérdés, hogy milyen munkaköri tagolódás van más országban? Csak a németországi (NSZK-NDK egyaránt) ismert előttem annyira, hogy hivatkozni tudok rá. A történelem szakot végzett és a két éves Archivschule utáni levéltárosokat az úgy nevezett „staatlich geprüfter Archivar" kategória segíti. A kategória — ismereteim szerint — érettségi után két (három?) éves levéltári képzésben részesült, egy idegen (elsősorban francia) nyelvtudással rendelkező „államilag vizsgázott levéltáros" személyekből áll. Ez a tagolódás teszi lehetővé, hogy az egyes rétegek felülről lefelé létszámban növekednek, vagyis piramist alkotnak. Ezzel szemben áll az identitászavarral küszködő zóna, ahol a levéltáros-kategória a legnépesebb. Ha levéltárosképzésről van szó, akkor ezt a kategóriát nem lehet szem elől téveszteni. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az 1926-ban aláírt levéltári egyezmény Magyarországnak a Bécsben létrehozott közös levéltári anyag tekintetében különleges hozzáférhetőséget biztosított, amelynek értelmében Bécsben magyar levéltári delegáció működik. Ugyanakkor több magyar levéltáros fordult meg Bécsben az Institut für Österreichische Geschichtsforschungban (Mályusz Elemér, lla Bálint stb.) is. * * * 22