Levéltári Szemle, 51. (2001)

Levéltári Szemle, 51. (2001) 3. szám - HÍREK - Egey Tibor: Dr. Lakatos Ernő (1916–2001) / 97–98. o.

DR. LAKATOS ERNŐ 1916-2001 A Tolna megyei Tevelen született 1916. április 8-án. Hadiárvaként nevelkedett. Vízimolnár édesapját elvitte a háború, 1918-ban halt meg olasz hadifogságban. A háborúból neki másodszor is kijutott, 1942 őszén vonult be katonai szolgálatra, 1945 tavaszán hadifogságba esett, onnan csak 1947 decemberében szabadult. 1948-ban nősült meg, feleségével együtt három gyermeket nevelt fel. Szekszárdon érettségizett 1935-ben. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, történelem-földrajz szakos tanári oklevelét 1940ben kapta meg. Az Eötvös Kollégium tagja volt. Professzoránál, Szekfű Gyulánál 1942ben doktorált kitűnő eredménnyel. Disszertációja ma is haszonnal forgatható, az a 19. század második felében élő magyar politikai vezető réteg társadalmi megoszlásáról szól. Egyeteme történeti intézetének díjtalan gyakornokaként 1940. december 1-én kezdődött közszolgálati pályája. Innen a Fővárosi Levéltárhoz került át napidíjas hivatalnoknak, rövidesen itt lett havidíjas alkalmazott, majd levéltári gyakornok, segédlevéltáros, végül levéltáros, tudományos kutató. A Levéltárak Országos Központja 1952. július 1-vel helyezte át a Pest Megyei Levéltárhoz (illetve annak jogelődjéhez), itt lett 1957-ben az intézmény igazgatója, innen ment eredményes és megbecsült 40 évi folyamatos levéltári, azon belül 25 évi igazgatói szolgálat után 1981. december 15-én nyugdíjba. Kevesen mondhatják el magukról azt, ami róla köztudott volt: a levéltári munka mindegyik területét mind elméleti, mind pedig gyakorlati szinten kitűnően ismerte. Több ezer ifm anyagot alapleltározott, csomójegyzékeit, köztük Pest megye és Nógrád megye feudális levéltárait, továbbá az abszolutkori szervek iratanyagát. Mint vezető irányította az iratátvételeket, amelyek sokszor, annak idején az '50-es, '60-as években részben iratmentések is voltak. Neki köszönhető például az, hogy a pusztulásra ítélt Ráckevei Koronauradalom levéltára nem lett az enyészeté. Önmagával, szakmai meggyőződésével többször ellenkezve, belső vívódások után kompromisszumot kötve, kora lehetőségeit maximálisan értékelve és mérlegelve a hazai levéltárügy mennyiségi fejlesztésének a maga korában egyedül járható útján elindulva egy vidéki raktárát (Aszód) és két korszerű, minden igényt kielégítő vidéki fióklevéltárat (Nagykőrös, Vác) szervezett — szem előtt tartva mindenek fölött a minőséget és azt, hogy ezek az intézmények az alapvető levéltári feladatot szolgálják: a pusztulásnak kitett történeti értékek megmentését. Az ő szolgálata alatt az új, budapesti levéltár megépítése mindig csak ígéret maradt. Mindezek mellett arra is jutott ideje — ha kevés is — hogy megindítsa a Pest megye múltjából és a Pest Megyei Levéltári Füzetek kiadvány-sorozatot. Ebben segítségére voltak elsősorban azok a neves kollégák, akiket a történelem vihara a levéltárba sodort — akiket, elsősorban az 1956. évi forradalom és szabadságharc után félreállítottak, üldöztek, egy időre börtönbe csuktak. Neki volt bátorsága befogadni őket. Jelentős levéltárelméleti munkássága is. Közreműködött a területi levéltárak alap fondjegyzékének létrehozásában, valamint az abszolutkori iratok és a feudális és polgári 97