Levéltári Szemle, 51. (2001)

Levéltári Szemle, 51. (2001) 3. szám - MÉRLEG - Pálffy Géza–Soós László: Zala megye archontológiája, 1338–2000 / 81–87. o.

tevékenységi körének szűkülését jól érzékelteti az a folyamat, amelyben a megyei tisztségek betöltése feletti jog egyre inkább a központi hatalom hatáskörébe került át. A megyei tisztújítás, mint a tisztviselők megválasztásának történetileg kialakult formája, az I. világháború kitörésével szinte teljesen megszűnt. Zala megyében az 1907-ben megtartott tisztújításkor hivatalba kerülők megbízatását kezdetben a kormány, majd 1919-ben a törvényhozás (XLIX. te.) a tervbe vett közigazgatási reform életbelépéséig meghosszabbította. Az 1929-ben megjelenő törvény (XXX. te.) — a korábbi kormányzati szándékot tükrözve — a kinevezett közigazgatási szakértők élethosszig tartó hivatalviselésének elvét rögzítette. A fenti törvény előírásai szerint Zala megyében az általános tisztújítást — mint kiderült az utolsót — 1929 decemberében tartották meg. A további esedékes tisztújítások halasztását követően a községi, városi és vármegyei tisztviselői állások államosítását az 1942. évi XXII. te. tételesen is kimondta. Ez azt jelentette, hogy az eddig választások útján elnyerhető állásokat a belügyminiszter kinevezéssel töltheti be. Annak ellenére, hogy ez a törvény a kinevezési előírásokat ideiglenesnek tartotta és hatályának végső időpontját 1947. december 31-ben rögzítette, az 1948 után egyre erősödő baloldali diktatúra a megyei tisztviselőket is elsősorban politikai céljainak megfelelően mentette fel illetve nevezte ki. Az 1949-ben elfogadott sztálinista alkotmány szellemében a hagyományos megyei közigazgatást a szovjet mintára létrehozott ún. tanácsrendszer váltotta fel. KÁLI dolgozatának további részéből hasznos információkat kapunk a tanácsi testületek működéséről, a megyei és járási tanácsok hivatali szervezetéről, valamint a szakigazgatási szervekről. A hivataltörténeti tanulmányok befejező részeként megismerkedhetünk azokkal a törvényekkel és rendeletekkel is, amelyek a napjainkban működő megyei önkormányzatok testületeit és tisztviselői karát létrehozták. A tanulmányokat követő címtár 19-20. századi fejezeteiben szintén megtalálhatjuk a megye mindazon egykor választott vagy kinevezett tisztviselőinek nevét és szolgálati idejét, akik Zala megye közigazgatásában szerepet vállaltak. A kötetet záró, kitűnően használható névtárhoz pedig — a recenzióstársunk által leírt pozitívumok után — csupán egy szerény kiegészítő megjegyzés kívánkozik: az egykoron használt előnevek feltüntetése, valamint az ezekben való eligazodást segítő utalások elkészítése a kutatók és érdeklődők tájékozódását még tovább segíthetné. Összegzésképpen tehát elmondható, hogy a Zala megye archontológiája 1138-2000 című kötet szerkesztője és szerzőgárdája a többi megyei levéltár és vidéki történeti kutatóműhely számára követendő, magas szakmai színvonalú és technikai kivételezésében is szép kötetet jelentetett meg. Nevezetesen olyan kötetet, amelynek jelentősége messze túlmutat Zala megyén. Hosszú és szisztematikus forráskutatásokra épülő eredményeit ugyanis a fentiekben sürgetett megyetörténeti összefoglalások elkészítéséhez, valamint Magyarország egyes korszakainak politika-, közigazgatás- és társadalomtörténeti szempontból való bemutatásához, továbbá a nemességkutatáshoz — a helytörténészek mellett — egyaránt kiválóan hasznosíthatják a különféle kutatóintézetek és a szaporodó egyetemek munkatársai, oktatói és hallgatói. Pálffy Géza - Soós László 87