Levéltári Szemle, 51. (2001)

Levéltári Szemle, 51. (2001) 3. szám - MÉRLEG - Horváth Zita: Kántor Klára: Esztergom vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái, I. 1638–1702 / 78–80. o.

regesztakötetek felsorolása, majd Esztergom vármegye gyűléseinek időrendi mutatója. A vármegye tisztviselőinek névsora, ill. a rövidítések jegyzéke zárja a bevezetőt. A kötet gerincét alkotó regeszták után a szükséges apparátus, a hely- és személynévmutató és a tárgymutató következik. A munka egészéről alkotott pozitív véleményünk ellenére engedtessék meg nekünk, hogy néhány általunk következetlenségnek tartott szempontra felhívjuk a figyelmet. Amint fent is írtuk, a bevezető tanulmány a lényeget tömören és jól összefoglaló munka, általa a témában kevésbé járatos olvasó is eligazodhat a korszakban és számára is beszédesebbé, és értelmezhetővé válnak az egyes regeszták. A történeti ismertetés során kitér a szerző a török kor nagyarányú népességpusztulásra, amelyhez argumentációként két összeírás adatait hozza fel, miszerint a 13. század végi 128 településből a 17. század végére már csak 42 maradt, illetve ennyit írtak össze. Úgy véljük, nem szerencsés két időben egymástól ennyire távol eső összeírásból mély következtetéseket levonni, mert ezek félrevezetők lehetnek több, itt most nem részletezendő szempontból is. Néhány észrevételünk a mutatókkal kapcsolatban is van. Összességében a tárgymutató jól használható és a szúrópróbaszerű ellenőrzés során sem találtunk hibákat vagy elírásokat benne. Azonban a kötet használója számára, aki csak egyes problémákra keres rá, lehetne kicsit részletesebb. Például érdemes lett volna külön felvenni a Jobbágyok" címszó alatt az „adó" alcímszót is. A mutató külön keresési lehetőséget biztosít a „nemesek adózása" ügyében, ugyanakkor ez a jobbágyok esetében elmarad és az „adó" címszó alatt sincs ilyen formában felvéve. Az „adó beszedése" külön tárgyszót kapott, de nem derül ki belőle, hogy milyen adónemből szedték. Ha elolvassuk például a 92. regesztát, megtudhatjuk portális adóról van szó, de ezt a mutató külön nem jelzi, a 110. regesztára szintén az „adó beszedése" alatt történik hivatkozás, a regesztát elolvasva kiderül, hogy az országgyűlési követek részére kivetett adóról esik említés, vagy a lovaskatonák tartására elrendelt vármegyei adóról a 118. regesztában. Maradva az „adó" példájánál, a mutatóban zárójelben megtaláljuk a különböző latin elnevezéseket: contributio, dica, limitatio, portio, repartitio, taxa, amelyek fogalmi tisztázása elmarad. Ráadásul a taxa például kölön is fel van véve a mutatóban, ugyanakkor a repartitio, a contributio nincs. A dica az „adó" mellett zárójelben, így latinos alakban szerepel, míg külön alszóként, „dika" alakban. Esetleg egy glossarium javára vált volna a kötetnek az ilyen és egyéb latin szavak, kifejezések megmagyarázására és a különböző mértékegységek feloldására. Például valóban nem mindegy az, hogy valakit a korszakban egregiusnak, perillustrisnak vagy magnifícusnak szólítottak, amint ezen két utóbbi titulust latin alakjában meg is hagyja a szerző a regesztákban, de ezen titulusok nem elhanyagolható különbségeinek jelzésére is alkalmas lehetett volna egy glossarium. Nyilvánvaló ezen kifejezések értelmezése a kutatók számára nem okoz gondot, de a megyetörténeti kiadványok mindenkor hangsúlyozzák, hogy szélesebb közönséget céloznak meg, ami elengedhetetlenné teszi a szakmabeliek számára esetleg fölöslegesnek és aprólékosnak ható segédletek közzétételét is. A kötethez — ahogy fentebb említettük — külön hely- és személynévmutató is készült. A személynevek és a földrajzi nevek esetében helyesnek és elengedhetetlennek tartjuk a különböző írásmódok feltüntetését, de úgy gondoljuk, ezt inkább a mutatóban és nem zárójelbe téve a regesztaszövegben kellett volna megadni. Bár tudjuk, ez a gyakorlat korábbi regesztakötetek esetében is előfordult, megítélésünk szerint az előző módszer 79