Levéltári Szemle, 51. (2001)

Levéltári Szemle, 51. (2001) 2. szám - MÉRLEG - Kurecskó Mihály: Trezor. A Történeti Hivatal Évkönyve / 65–68. o.

hajdani állambiztonsági szervek felszámolásuk után is képesek ártani egykori áldozataiknak, mivel az iratokban szereplő adatok hiányos feltüntetése, a következetlen, pontatlan, hibás helyesírás (pl. tulajdonnevek eltérő írásmódjai) jelenleg az információs önrendelkezési jog gyakorlásában akadályozza meg az érintett személyeket. Ez utóbbi megállapítás egyben jelzi a számítógépes nyilvántartás korlátait is, hiszen a legismertebb személyek neveinek korrigálásán túl aligha lesz lehetőség az iratokban szereplő valamennyi személy adatainak pontosítására. A következő — intézménytörténeti — tematikus blokkban szereplő hat tanulmány közül öt a politikai rendőrség 1945-1990 közti intézménytörténeti feldolgozását vállalta. Az előbbi szerzőnek, Cseh Gergő Bendegúznak a tanulmánya nyitja meg a tanulmánykötet ezen részét, amelyben áttekintést kapunk a magyarországi állambiztonsági szervek 1945-1990 közt működő intézményeiről. A szerző már a címben is hangsúlyozza, hogy a kötetben szereplő tanulmány csak vázlat, amelynek részleteit szaktanulmányok, esetleg egy önálló monográfia finomíthatja. Az ismertetett írás erénye az áttekinthetőség, ugyanis nyolc táblázatra bontva közli a szervek szervezeti felépítését, és az egyes szervezeti egységek feladatait. A politikai rendőrség születésének körülményeiről és szevezeti felépítéséről kapunk — sajnos a forráshiány miatt csak vázlatos — képet Figder Éva és Palasik Mária írásából. A tanulmány alapvetően forrásközlés, amely egy brit titkosszolgálati jelentésnek a politikai rendőrségre vonatkozó részét tárgyalja, illetve közli. A szerzők nehéz munkát vállaltak magukra, mivel a forrás közlése előtt igyekeztek minél teljesebb képet adni a magyar politikai rendőrség 1945-1946. évi — magyarországi forrásokból rekonstruálható — állapotáról. A bevezető nemcsak intézménytörténeti, hanem politikatörténeti szempontból is fontos adalékokkal szolgál a kulisszák mögött — a politikai rendőrség irányításának megszerzéséért — lezajlott harcokról. A brit jelentés érdekessége, hogy abból teljesebb képet nyerünk a magyar állambiztonsági szervek működésének kezdeteiről, mint a magyarországi dokumentumokból, és ez egyben rávilágít arra a problémára is, hogy bár a legújabb kor kutatóinak sok esetben inkább a források bősége okoz gondot — hiszen egy-egy téma alapos kidolgozásához többezer oldalnyi levéltárban található dokumentumot el kell olvasni —,nem egy esetben csak külföldi levéltárakban találhatók meg azok az alapvető iratok, amelyek egy adott téma feldolgozását lehetővé teszik. Gyarmati György — Kádár János és a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága című — tanulmánya az állambiztonsági szervek egy újabb, intézménytörténeti szempontból is fontos fejezetét tárgyalja, nevezetesen, hogy a Péter Gábor és Rajk László közt — a kulisszák mögött — lezajlott harc végeredményeként a Belügyminisztériumban — a korábbi Államvédelmi Osztály jogutódaként — megszületett a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága. A szerző tanulmányában először áttekintést ad az 1945. évi választások után kialakult hatalmi struktúra jellemzőiről, szemléletes diagrammon ismertetve az MDP-t alkotó két elődpártnak, a kommunistáknak és a szociáldemokratáknak a közigazgatásban meglévő — a választáson elért eredményéhez képest — nyomasztó túlsúlyát. A Belügyminisztérium és különösen a politikai rendőrség esetében ez a fölény még nyomasztóbb volt, így joggal állapítja meg, hogy 1947, a fordulat éveként számontartott év kapcsán: „A politikai rendőrség területén intézménytörténeti szempontból aligha beszélhetünk cezúráról." A hatalmi harc ezután nem a pártok között, hanem a kommunista párton belül folyt, és lényegét tekintve abban 66