Levéltári Szemle, 51. (2001)
Levéltári Szemle, 51. (2001) 2. szám - DOKUMENTUM - Horváth Richárd: Egy kevéssé ismert püspöki vár: Várkesző 1592-ben / 51–59. o.
HORVÁTH RICHÁRD EGY KEVÉSSÉ ISMERT PÜSPÖKI VÁR: VÁRKESZŐ 1592-BEN 1592-ben a Heresinczy Péter két évvel korábban bekövetkezett halálával időlegesen megüresedett győri püspöki székbe Kutasi János került, aki még az évben el is foglalhatta székhelyét. E hivatalbéli változásnak köszönhetjük a győri püspökség, azonfelül Győr és Vas megyék koraújkori történetének egy igen becses forráscsoportját: a győri, szombathelyi és keszői püspöki várak teljes urbáriumát, az udvarbírókhoz (provisor curie) szóló püspöki utasításokat, illetve e várak inventáriumaít. Ez a „hármas" urbárium a kutatás számára eleddig sem volt ismeretlen: közel egykorú másolata a Magyar Országos Levéltár Urbaria et Conscriptiones sorozatában maradt fenn korunkra, egyúttal pedig egy részleges forrásközlés is napvilágot látott belőle. 1 Szerencsés módon azonban megmaradt e kútfőnek a 17. század első feléből származó, a Budapesten őrzött példánynál néhány helyen teljesebb változata is Győrött, az Egyházmegyei Levéltárban? E kedvező körülmény kapcsán a három püspöki uradalom iratai közül a talán legkevésbé közismert keszői püspöki vár udvarbírajához szóló, 1592-ben kelt utasításnak közlése látszott a leghasznosabbnak. 3 Ennek a szövegnek a kiadásával ugyanis a Keszőre vonatkozó 1592. évi hármas forrásunk (urbárium-udvarbírói utasítás-inventárium) immáron közel másfélszáz esztendő múltával teljes terjedelmében hozzáférhetővé válik nyomtatásban. Jóllehet a 16. század végét tekintve forrásunk már korántsem tekinthető unikálisnak, közzététele mindamellett a kútfő eredeti egységének helyreállítási szándékán túlmenően azért látszott módfelett hasznosnak, mert az egyházi tulajdonban lévő várak és igazgatásuk rendszerének feltárása meglehetősen mostohán kezelt területe a magyar Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban: MOL) E 156 (Urbaria et Conscriptiones) fasc. 119. nr. 6. Kiadása lényegében a keszői urbárium teljes közlése a vár inventáriumával együtt: RÓMER FLÓRIS: Kesző 1592-ben. Győri történelmi és régészeti füzetek I. Kiadják: RÁTH KÁROLY és RÓMER FLÓRIS. Győr, 1861. (a továbbiakban: RÓMER: Kesző 1592-ben) 76-84. Érdekes módon az udvarbírói utasítást RÓmer már nem csatolta közleményéhez. További, töredékes kiadása: Urbaria et Conscriptiones (A művészettörténeti dokumentációs központ forráskiadványai). Szerk.: BOBROVSZKY IDA. Budapest, 1984. (a továbbiakban: UetC) VII/1. 234-235. A teljes inventárium magyar fordítása: RÁTH KÁROLY: A keszői püspöki vár. Magyar Sión, 6. (1868) (a továbbiakban: RÁTH: Kesző) 37-40. 2 Egyházmegyei Levéltár - Győr. (a továbbiakban: EL - Győr) A győri püspökség levéltára. Capsarium. Capsa Y. Fasc. XII. nr. 1. (A győri, szombathelyi és a keszői püspöki váruradalmak urbáriuma). 80 fóliós restaurált füzet. " A másik két vár (Szombathely, Győr) anyagát illetően annyi elmondható, hogy a Szombathelyre vonatkozó urbárium, inventárium és udvarbírói utasítás e dolgozat kéziratának lezárásával egy időben látott napvilágot: ZÁGORHIDI CZIGÁNY BALÁZS: Szombathelyi urbáriumok és inventáriumok a 16. századból. (Acta Savariensia, 16.) Szombathely, 2000. 65-104., 175-180. Az itt megtalálható udvarbírói utasításról első pillantásra is egyértelmű, hogy egységes szövegezés (formula) alapján készült, s csak a helyi specifikumokban térnek el a szövegek egymástól. A jelen esetben, az alábbiakban közlésre kerülő Keszőt érintő szöveg egy bekezdéstől eltekintve azonos a szombathelyivel. Azonban lényegesek éppen az eltérések. — A Győrre vonatkozó szakasz (tudomásom szerint) teljes terjedelmében közületien, így jelenleg kiadóra és kutatóra vár! 51