Levéltári Szemle, 50. (2000)

Levéltári Szemle, 50. (2000) 1. szám - KILÁTÓ - Szőke Zoltán: A Public Record Office: Nagy-Britannia nemzeti levéltára / 28–33. o.

kutatótermébe érkezve azonnal hozzájuthatunk az esetleg Budapestről megrendelt iratainkhoz. Ha nem ismerjük a kutatni kívánt iratanyag pontos címét vagy jelzetét, akkor állag mélységig maximum három kulcsszó alapján is kereshetünk a katalógusban. A kulcsszavas kereséssel jelenleg maximum ezerötszáz tételnyi találati eredményt érhetünk el. A futurisztikus Kew-i PRO komplexumba érkező külföldi kutató (udvarias csomagvizsgálat után) a recepciós pultnál útlevele felmutatásával válthatja ki három évig érvényes olvasókártyáját, amely egyúttal mágneses belépőkártyaként, valamint számítógépes azonosító, illetve iratrendelő eszközként is funkcionál. A földszinti előcsarnok fotocellás ajtóin át a kutató egy újabb impozáns előtérbe juthat, amely az Önkiszolgáló ruhatár mellett, a PRO éttermének és kávéházának, valamint ajándék- és könyvesboltjának ad otthont. A boltban a levéltár összes aktuális kiadványa és a kapcsolódó „civil" történelmi és ismeretterjesztő irodalom mellett, a szenvedélyes emléktárgygyűjtők jó pénzért PRO-s bögrét, golyóstollat, naptárt, könyvjelzőt, pólót stb. vásárolhatnak, de kaphatók itt olyan eredeti méretű, a PRO gyűjteményéből másolt történelmi plakátreprodukciók is, mint pl. az V. György királyt ábrázoló híres első világháborús toborzóplakát, amelyről a nagybajuszú és szigorú tekintetű brit uralkodó, mutatóujját rájuk szegezve, arra figyelmezteti honfitársait, hogy „Hazádnak szüksége van rád!", vagy ennek második világháborús alteregója, amelyről a nem kevésbé szigorú tekintetű, s ezért némileg „életidegen" Sir Winston Churchill közli velünk a száraz tényt, miszerint: „ A győzelmet ki kell érdemelni!". Ha nem engedünk a shop csábításainak, kártyánk „lehúzásával" a felső szintek kutatótermeibe juthatunk. Az első igazi meglepetések itt érik a közép-kelet-európai kutatót. A falak mentén húzódó hosszú polcsorokon a levéltár teljes állományát lefedő könyvformátumú nyilvántartások és segédletek ötlenek a szemünkbe, amelyeket a polcról leemelve, minden további nélkül könnyedén azonosíthatjuk a kívánt iratot. Ha ehhez is lusták vagyunk, a tucatnyi nyilvános terminál valamelyikén az online katalógusban is megtehetjük ugyanezt, sőt mindjárt meg is rendelhetjük a szükséges anyagot. Ugyanezen terminálokról akár haza is e-mailezhetünk, vagy szabadon kóborolhatunk az Interneten. Előbb azonban a kutatószolgálat pultjához kell fáradnia a felhasználónak, ahol legnagyobb meglepetésére egy személyhívót nyomnak a kezébe. A „csipogó" jelzi ülőhelye számát, amelyet a kártya ismételt lehúzása után be kell írni a számítógépbe. Ekkor az üdvözlés után a számítógép kéri a kívánt irat jelzetét. Nem több, mint negyven perc elteltével, az épület bármely pontján (pl. kávéház, mosdó stb.) csipogónk megszólal és kiírja, hogy hol, melyik terem melyik pultjánál vehetjük át a kért iratokat (egyszerre maximum három raktári egységet). Saját tapasztalatom szerint a várakozási idő ritkán több húsz percnél. A kutatótermi rend szigorú előírásainak megfelelően, hasonlóan az amerikai szokásokhoz, két ceruzán és írólapokon kívül a kutatóterembe semmit sem szabad bevinni, s ezt a bejáratnál őrködő és a termekben cirkáló jó kedélyű ám erélyes ügyelők következetesen ellenőrzik is. Manapság azonban a kutatók jelentős része papír és ceruza helyett laptoppal érkezik. Számukra a kutatótermekben hangszigetelő üvegfallal elkerített, megfelelő csatlakozókkal ellátott szekciókat alakítottak ki, hogy a billentyűzetek csattogása ne zavarja a többi kutatót. Röviden összefoglalva a PRO olyan intézmény benyomását kelti, amely gyors, pontos és „felhasználóbarát" szolgáltatásai révén minden szempontból eleget tesz akár a 32