Levéltári Szemle, 50. (2000)

Levéltári Szemle, 50. (2000) 3. szám - Érszegi Géza: Államalapításunk és a kereszténység felvételének jelentősége / 3–8. o.

szinte minden állomásához köthető lenne egy olyan mozzanat, mint amikor a magyar fejedelmet és családját felkeresi és megtéríti. Valószínűleg 996-ban lépett a magyar történelem színpadára Adalbert. Fontos feladat, ami rá várt: Géza fejedelem békekötése a Birodalommal. Hihetőleg a békekötés záloga, hogy IV Henrik nővérét, Gizellát, Géza fejedelem fiával, Istvánnal eljegyzik (996). Adalbert a magyarok között nem látott tért arra, hogy missziós tevékenységet fejtsen ki, ezért a lengyelekhez ment. Többek között gyermekkori tanulótársát is megpróbálja rávenni, hagyja ott a magyar fejedelem udvarát, s kövesse őt. A levél, s a válasz, mint csepp a tengerben, kitűnő jellemzést ad Adalbertről, tanulótársáról és nem utolsó sorban ragyogóan tükrözi Adalbert véleményét a magyar fejedelem kereszténységéről. Nemcsak tanulótársa kapott ugyanis levelet Adalberttől, hanem a fejedelem is. A levél így szólt: „Társamat, ha szükség van rá és hasznát lehet venni, tartsd magadnál, ha nem, Istenre kérlek, küldd el hozzám." Ugyanakkor írt tanulótársának is Adalbert a következőképpen: „Ha tudsz engedéllyel ahhoz sietni, aki nagyon vár, jól van, ha nem, próbálj megszökni Adalbertedhez." Hogy keresztény fejedelemnek üzent Adalbert, azt maga a tény igazolja, hogy levelet írt neki. Hogy azonban nem hitt őszinteségében, az mutatja, hogy feltételezte: aligha teljesíti a fejedelem jó keresztény módjára a kérését. Géza fejedelem uralkodásának végén egy fejezete lezárult a magyarok térítésének. A külső térítési kísérletek megvethették az alapját a kereszténységnek, a nép kereszténnyé válása azonban csak egy belső konszolidációval, Szent István államalapításával történhetett meg, A közbenső lépések kihagyhatatlan állomásai voltak annak a folyamatnak, amely a nomádságtól a letelepedésig, a pogányságtól a kereszténységig vezetett. A Kárpát-medencét elfoglaló elődeink ugyan hazát találtak azzal, hogy a többékevésbé gyéren lakott, hegyek koszorúzta medencében megültek. Tapasztalataik, vagy ahogy romantikusan mondjuk, kalandozásaik hamarosan meggyőzték őket, hogy innen nincs továbbvándorlás, hiszen a szomszédság már mindenütt foglalt. Egyetlen lehetőség maradt: itt letelepedni. E letelepedéssel találtak végleges hazát őseink. Hogy azonban ezt a hazát meg is tudják tartani, ahhoz államra, államszervezetre volt szükség. István 997-ben lépett apja örökébe. Gyakran mondogatjuk, szerencsésen döntött István fejedelem, amikor a nyugati egyházhoz kötötte a magyarságot. Tegyük hozzá, nem tehetett mást. A korabeli egyetlen keresztény egyháznak egyetlen feje volt, Róma püspöke, a pápa. A magyar törzsszövetség vezetői fordulhattak akár a bizánci, akár a németrómai birodalom főpapjaihoz, a törzsszövetséget összefogó nagyfejedelem csakis az egyház fejéhez, a pápához fordulhatott, ha független országot akart. Az első magyar uralkodó államszervezésében éppúgy megmutatkozott a keresztény tanítások követése, mint a trónörökös, Imre herceg nevelésében. Fia, a trónörökös számára a király összefoglalta mindazt, aminek egy keresztény uralkodót jellemeznie kell. Ez a mai ember számára is fontos elveket rögzítő forrás az akkor szokásos királytükrök egyike. E tükörbe pillantva meglátjuk, miként látta a kor embere az állam szerepét a haza megtartásában. Engedjék meg, hogy idézzek e örökbecsű műből, amit, ha helyesen olvasunk, máig jó tanácsokat kaphatunk: „Minthogy a királyi méltóság rangját csakis a hivők és a katolikus hitet vallók nyerhetik el, ezért parancsainkban a szent hitet tesszük az első helyre. Ha a királyi koronát meg akarod becsülni... tanácsolom..., kedves fiam, hogy a katolikus 6