Levéltári Szemle, 50. (2000)

Levéltári Szemle, 50. (2000) 1. szám - Török Enikő: Külső-Szolnok vármegye, a Jászság és a Nagykunság Bél Mátyás műveiben és Mikoviny Sámuel térképein / 3–19. o.

amelynek a nevét nem tudja: „Láttunk a Tisza mentén fenyőrigó nagyságú madarat, hátán vörös, többi testrészén zöld tollakkal. Csapatosan röpköd, mint a seregély." ' Panaszkodik a szerző a szúnyogokra és egy ártalmas rovarfajra vagy darázsféleségre, ami „láthatóan még igásállatot is le tud teríteni". A termést károsító tényezők között az árvizeken és a szárasságokon túl a kártékony rágcsálókat is megemlíti, a „férgeket", egereket, pockokat és a hörcsögöt, amely leginkább a Tárna és az Eger partján tenyészik, és a „darazsak egyik ártalmas fajtáját" is. A jászberényi ferences templom és rendház a Zagyvához közel fekszik, ezért „ki van szolgáltatva féregnek, kígyónak, békának."

52 A halállományról külön kell szólni, hisz a terület vizei tele vannak halakkal, „a Tiszának kétharmada víz, egyharmada hal", de a lápokban is sok hal van, a „pocsolyákban tömegesen tenyészik a csík". A Körös is „bővelkedik a legjobb fajtájú halakban, de nem mindig, csak akkor, ha ... alacsony." Vannak halastavak is, például földesúri halászó víz van Vezsenynél, halastó pedig Tiszagyendánál. Azonban a Tisza halai közül keveset említ meg név szerint, csak a pontyot, a harcsát, a csukát és a vizát.

53 Részletesen ír a házi állatokról. A rideg szarvasmarhatartás a „leginkább elpusztult és elnéptelenedett" megyerészen jellemző. A marhákat külső és belső tulajdonságai alapján is ismerteti. Lovak is szép számban vannak a területen. A „fehérszőrű magyar" juhfajtát tenyésztik itt elsősorban. Kecskéket nem tartanak, hisz „a pusztákon nincsenek bokrok, melyek nélkül a kecske meglenni nem tud". A „vaddisznó fajtájába tartozó fekete szőrű sertést" is ridegen tartják.. A „kevésbé rideg csordákat" ősszel felhajtják a Mátrába. A Nagykunságban elsősorban ökröt, lovat, disznó, juhot tartanak.

54 Bél Mátyás megyeleírásaiból a demográfiai viszonyokról is képet kapunk, bár megállapításai nagyon általánosak. Elpusztult és elnéptelenedett a táj a török hódoltság után a hatalmas puszták lehetővé tették a rideg állattartást. Többször olvashatunk erről leírásokat a Notitiában: „Több itt a lakatlan puszta, mint a népes település. A táj valamikor igen sűrűn volt benépesítve, e puszták mai határa messzebbre nyúlik egy ágyúlövésnél." „Régen nagyon sűrű népesség lakta e tájat. Ma pedig egy mérföld körzetben is három, négy, vagy még több elpusztult falu romjait látod, templomából csak a falak meredeznek az égnek. Régen gazdag, jó élet folyt ezekben a sűrűn lakott településekben, egyik-másik falu tudott templomot építeni, papot tartani. Ma pedig jó, ha minden ötödik, hatodik pusztában lézeng egy-két lakó, de ez is ágról szakadt szegény." „...kevés a nép, kevés a telepes, aki vállalkozik az elpusztult falu megszállására. A művelhető faluhatár most is a régi, vagyis szűk. A telepes kénytelen pénzért bérelni a szomszéd puszta földjét, így másutt is vet, kaszál, vagy állatot tart, ezzel munkaidejét szétforgácsolja és egymagában valóban képtelen a gabonatermesztéssel, szénakaszálással, állattartással járó teendőit több helyen is elvégezni, de pénze sincs arra, hogy kaszásokat, aratókat fizessen." „Régen sűrűbb népesség lakott itt, volt munkaerő kínálat és kereslet, kaptak a gazdák szolgát is, ha kellett. Ma erre nincs lehetőség." Tehát a szerző a gazdasági problémák okaként tünteti fel az alacsony népsűrűséget.

55 51 BÉL M.: Heves megye, i. m. 22-24., BÉL M.: A kunok és a jászok, i. m. 13., 15. és 50. 52 BÉL M.: Heves megye, i. m. 26-27., BÉL M.: A kunok és a jászok, i. m. 13., 46-47. és 50. 53 BÉLM.: Heves megye, i. m. 24-25., 82-83., 87-88., BÉLM.: A kunok és a jászok, i. m. 15., 28. és 50. 54 BÉLM.: Heves megye, i. m. 18-27., BÉLM.: A kunok és a jászok, i. m. 13. 35 BÉLM.: Heves megye, i. m. 18., 75-78., 89. 16