Levéltári Szemle, 50. (2000)
Levéltári Szemle, 50. (2000) 2. szám - HÍREK - Jároli József: A Magyar Levéltárosok Egyesülete gyulai vándorgyűlése és közgyűlése / 78–79. o.
A MAGYAR LEVÉLTÁROSOK EGYESÜLETE GYULAI VÁNDORGYŰLÉSE ÉS KÖZGYŰLÉSE Az egyesület 2000. évi vándorgyűlésének színhelye a Békés Megyei Levéltár székvárosa, Gyula volt. A rendezvényeknek az Erkel Ferenc Művelődési Ház és az Erkel Hotel adott otthont. A vándorgyűlés első napján, május 30-án az Erkel Művelődési Házban Erdmann Gyula egyesületi elnök, a Békés Megyei Levéltár igazgatója köszöntötte a vándorgyűlés több, mint háromszáz résztvevőjét, majd Domokos László országgyűlési képviselő, Békés megye közgyűlésének elnöke nyitotta meg a rendezvényt. Beszédében bemutatta a vendéglátó megye múltját, természeti, kulturális értékeit, gazdagságát. Az elnöki köszöntő és megnyitó után a vándorgyűlések immár hagyományos eseményére került sor, a Levéltárért-díjak átadására. Idén már kilencedik alkalommal került sor e díj kiosztására, amelyet az egyesület alapított a levéltárakban dolgozó középkáderek munkájának elismerésére. Gyulán Domokosné Szálai Zsuzsanna, a. Somogy Megyei Levéltár Súlya Józsefné, a Heves Megyeri Levéltár és Szemerszky Aladárné a Magyar Országos Levéltár munkatársa vehette át a kitüntetést Böőr Lászlótól, a kitüntetések odaítéléséről döntő bizottság elnökétől. A kitüntetések átadása után az ezeréves keresztény magyar államiságra emlékezett a vándorgyűlés Érszegi Géza Államalapításunk és a kereszténység felvételének jelentősége c. előadásának meghallgatásával. Szögi László a magyar levéltárügy múltját foglalta öszsze, Erdmann Gyula pedig a magyar levéltárügy jelenével foglalkozott előadásában, majd A. Varga László a magyar levéltárügy jövőjével kapcsolatos gondolatait ismertette a résztvevőkkel. Az előadásokat követő hozzászólók között volt Nóvák Veronika, aki a Szlovák Levéltáros Szövetség nevében köszöntötte a vándorgyűlést. Az első nap délutánján került sor az egyesület soron következő közgyűlésére. Mivel az eddigi tisztikar és a választmány mandátuma lejárt, a munka áttekintése mellett tisztújításra is sor került Gyulán. A közgyűlés első napirendi pontjaként Erdmann Gyula tartotta meg elnöki beszámolóját, amelyben az egyesület elmúlt két választási ciklusa idején lezajlott eseményeket ismertette, utalva arra, az egyesület hogyan kívánta a szakma érdekeit érvényesíteni a levéltárügyet érintő minden döntésben. Kitért a nemzetközi kapcsolatok alakulására, az egyesület kiadványainak ügyeire is. Az elnöki beszámolót az Ellenőrző Bizottság beszámolója követte. Mindkét előterjesztést egyhangúlag elfogadta a közgyűlés. Az egyesület legfőbb testületi szerve az alapszabály módosításában is döntött. Az érvényben levő alapszabály bevezetése óta (1990. december 15.) számos változás történt az egyesület életében, amelyeket az alapszabályban is követni kellett. A módosításra vonatkozó javaslatokat Böőr László a jelölőbizottság elnöke terjesztette elő. Az alapszabály 2.§ 1. bekezdésébe a jogszabályi megfogalmazást követve a történeti iratanyag helyett a maradandó értékű irat szövegrész került. A további módosítások az egyesület tisztikarában kívánatos változásokat rögzítették. így az eddigi alelnök helyett két alelnök választására tett a módosító indítvány javaslatot, az elnököt és alelnökeit a közgyűlés nem egyszerű többséggel, hanem az érvényes szavazatok 50%-ának megszerzése esetén választja meg. A titkárt viszont a választmány javaslatára az ügyvezető elnökség bízza meg feladata ellátásával, mivel ő az egyesület elnöksége munkájának legfőbb segítője. A többi 78