Levéltári Szemle, 50. (2000)

Levéltári Szemle, 50. (2000) 2. szám - HÍREK - Márfi Attila: A Győri Levéltári Nap / 72–74. o.

A GYŐRI LEVÉLTÁRI NAP Győrött 1999. december 2-án rendezték meg a második Győri Levéltári Napot, Győr­Moson-Sopron Megye Győri Levéltára és Győr Megyei Jogú Város Levéltára közremű­ködésével. A konferenciával többek között dr. Ráth Károly emlékének is adóztak a győ­riek, aki Győr vármegye levéltámoka volt és munkásságával kiérdemelte a Magyar Tu­dományos Akadémia levelező tagságát. Levéltáros tevékenységénél maradva a nevéhez fűződik a vármegye archívumának rendezése, s a 17. századi forrásanyag elmélyült, ala­pos feltárása. De fontos érdemeket szerzett az országos történeti kutatások megkezdésé­nél és a tudományos közélet szervezeti formáinak létrehozásában is. A tudományos ülést bevezető megnyitó és üdvözlő köszöntéseket a megyei levéltár igazgatója Néma Sándor kezdte meg, majd átadta a szót a konferencia elnökének dr. Gecsényi Lajosnak, a Magyar Országos Levéltár főigazgatójának, aki elnöki bevezetőjé­ben kiemelte, hogy a két, önkormányzat által támogatott közgyűjteményi intézmény im­máron kiemelten rangos helyet tölt be a város és a megye tudományos és kulturális életé­ben. Ezt bizonyítja ez a mostani közös rendezvény is, amelyen a város szellemi életének jeles képviselői is megjelentek. Megemlítette azt is, hogy mindig örömmel tér vissza Győrbe, amelynek gazdag szellemi hagyományaitól nem lehet elszakadni: Győr városa az utóbbi évszázadok során robbanásszerű változásokat élt meg, amelyek kölcsönhatásai megmutatkoztak a gazdaság, a köztörténet, a demográfia, a szellemi élet és az egyház­történet fejlődési folyamataiban is. A jelen történeti konferencia előadásai ezekből a fontos eseményekből válogatva ismerteti meg a hallgatóságot a város- és megyetörténet jelesebb eseményeivel. Az elnöki megnyitót követően Balogh József, Győr polgármestere köszöntötte a kon­ferenciát. Külön kiemelte a már öt éve működő városi levéltár tevékenységét, amely érté­kelése szerint kitűnő munkát végez a közigazgatás és a kulturális élet terén egyaránt. Dr. Medgyasszay László a megyei közgyűlés alelnöke a két levéltár példaértékű együttműkö­dését hangsúlyozta. Értékelése szerint a konferencia lényege az emberközpontúság, az alkotó ember megjelenítése a különböző történeti korszakokban. A bevezető-köszöntő gondolatokat követően kerülhetett sor a tudományos ülés nyitó előadására, amit dr. Ormos Mária A németkérdés a konzervatív magyar politikusok szemében címmel tartott volna meg, amiben azonban egy sajnálatos baleset megakadá­lyozta. A pécsi professzorasszony kényszerű távolléte miatt Áldozó István levéltáros vállalkozott az előadás interpretálására. Az értekezés a két világháború közötti magyar politikai elit váltakozó szintű reagálását ismertette a német hatalmi berendezkedés és a külpolitikai tevékenység változásainak függvényében. Az előadás fő érdeme, hogy sza­kított az eddigi ideológiai szempontból meghatározott, sematikus történelmi látásmóddal és árnyaltabban szemlélte a magyar politikai körök megosztottságát és reakcióit. Szorosan ehhez a korszakhoz kapcsolódott az ezt követő előadás is, amelyet Bana József levéltárigazgató tartott meg Baljós árnyak, avagy a nemzetiszocializmus első évei Győr-Moson-Pozsony k. e. e. vármegyében címmel. Kifejtette, hogy az „importált" né­met szellemi és anyagi támogatást élvező csoportosulások csak kisebb régiókban jelent­keztek, egyik mozgalom sem tudott országos jelentőségűvé válni. Az előadó külön ki­emelte, hogy Szálasi Ferenc nyilaskeresztes pártjának sosem volt erős bázisa Győrben, Pálffy Fidél mozgalma miatt, amely inkább volt ellenzéki, mint nyilas beállítottságú. 72

Next

/
Thumbnails
Contents