Levéltári Szemle, 49. (1999)

Levéltári Szemle, 49. (1999) 1. szám - MÉRLEG - Bán Péter: Petrák krónika. Közreadja: Takács Edit. Szentes–Szeged, 1997 / 58–60. o.

béli jegyzeteket" az időjárásról, akkor előttünk áll egy 7750 és 1927 között nemzedékről nemzedékre újra írt krónikakompozíció. Ennek az ismert szókapcsolatnak a használata fellengzősnek tűnhet, holott a legjobban tükrözi annak a több mint húsz ismert változatnak egymáshoz való kompilációs, egyszersmind önálló szerzői viszonyát, amelyből 11nek a szövegét olvashatjuk a forráskiadványban. Sőt: e szentesi városkrónikának az 1800-as években már "családfája" alakult ki, melyet meggyőző tudományos apparátussal mutat be Takács Edit, az azt ránk hagyományozó, alkotó emberek életrajzának vázlatával együtt. A krónikák szerzői nem másolták szolgai módon elődeiket, mindegyikük hozzátett valamit az egyéniségéből, korszemléletéből, de éppúgy előfordult, hogy az idő haladtával elvesztették érdeklődésüket a régmúlt egyes eseményei iránt. Csák Lajos 1925ben már nem tartja olyan lényegesnek minden birtoklástörténeti oklevél szövegének közlését, ugyanakkor leírja, hogy "már nagyon szaporodtak Szentesen az autók, minden felé szaladgáltak a városba is, de a kül határba is sokszor ijjesztgették a lovakat, volt is sok szerencsétlenség miatta". Vecseri István nem szól az emberemlékezetnél régebbi termésről és időjárásról, viszont 1858-tól havi részletességgel veszi át krónikás elődjétől a mezőgazdálkodásban fontos adatokat, hogy azután saját naplószerű jegyzeteivel folytassa azokat. Az egymást követő vagy közel egykorú szerzők közötti hangsúlyeltolódások a forráskiadványt a helytörténész számára az egymást kiegészítő információk kincsesbányájává teszik. A művelődés-, illetve mentalitástörténet kutatója azonban a szövegváltozatok párhuzamosságából, söt még a kronológiai és egyéb tárgyszerű tévedések, félreértések továbbhagyományozásaiból is mérvadó következtetéseket vonhat le. Már maga az egységesen tömör, annalisztikus jellegű és szikár, szinte érzelemmentes stílus is figyelemre méltó: "Az 1747dik Esztendőben a Reformátusoktól a Templom és Papi ház az Oskolával edjüt el vétetettés kevés számmal megtelepedet Romai Catholikúsoknak adódott " Egy igazán jó, eredeti munka láttán az emberben óhatatlanul feltámad valamiféle irigység is; én vajon nem tudtam volna-e ezt megcsinálni, én nem közölhettem volna-e ezt - vagy egy hasonló értékű - forrást? A válasz egyik fele szerényen húzódik meg a bevezetőben: háromlapnyi összegzése két évtizedes levéltárosi-történészi kutatómunkának azért, hogy felszínre kerüljenek és a Szentesi Levéltárban hozzáférhetőek legyenek a Petrák-krónika sokáig lappangó szövegváltozatai. A válasz másik fele, hogy ti. aligha keresnénk sikerrel egy pontosan hasonló műfaji termékét más társadalmi, települési, vallási etc. közegben, ez a sommás megállapítás nem mentesít egyetlen levéltárost sem a szakmai felelősség alól, ha egy-egy kötelezően vezetett falusi jegyzői krónika, szerzetesrendi vagy plébániai história domus, családi kalendárium, vagy - uram bocsa' - vadásznapló tűnik el egyszer s mindenkorra a szemünk elől. A Petrák-krónika forráskiadvány. A kéziratokat minden változtatás nélkül, betűhíven közvetíti az olvasókhoz, s ezt az elvét Takács Edit akkor sem töri meg, ha pl. egy biztosan hibás latin szövegbetétet akár téves olvasatnak is lehetne minősíteni (c-e-t betűformák konvergenciája az újkorban). E közlésmód régóta vita tárgya; végre érdemes lenne dönteni benne, legalább a levéltárak kiadványaiban. A betűhív közlés mellett szól némely - főként missilis és elbeszélő jellegű - források esetében, hogy Katona Imre etnográfus máris hasznosította a Petrák-krónika egyes népnyelvi-nyelvjárási adatait. (Szentesi Műhely Füzetek 2:) 59