Levéltári Szemle, 49. (1999)

Levéltári Szemle, 49. (1999) 1. szám - KILÁTÓ - Glück Jenő: A nagyváradi görög katolikus levéltár magyar vonatkozású iratanyaga / 33–43. o.

lódó mozgalom utolsó szakaszában. Ezzel párhuzamosan támogatta az Erdélyi Iskola nemzeti jellegű kulturális tevékenységét. Ignatie Drabant püspök 1799-ben síkra szállt a budai egyetemi nyomda kulcspozíciójának számító revizori állásának Samuil MicuClainnal történő betöltéséért (m.1019, d.1079, f.60). Samuil Micu-Clain halála után Samuil Vulcan püspök szoros kapcsolatot tartott annak utódjával, Petru Maiorral, aki az állást szintén püspöki segítséggel nyerte el. Tanácsokkal látta el, midőn könyve, amely "a románok történetével Dáciában" foglalkozott, politikai kérdéseket vetett fel és javasolta, hogy forduljon a nádorhoz felajánlva a könyv megjelentetése érdekében a cenzor által kifogásolt oldalak törlését. Gheorghe Sincai hasonló tárgyú könyvének kiadására 1810-ben a püspök 376 forintot utalt ki. Petru Maior halála után erőfeszítéseket tett bizalmi jelöltje kinevezésére (m.1018, d.1081, f.1-70. d.1080, f.2-7). Annyi bizonyosan állítható, hogy Samuil Vulcan számos román kiadvány megjelenését támogatta, tekintet nélkül a szerzők görög katolikus vagy görögkeleti voltára. Samuil Vulcan kettős vonalvezetést követett a román egyházi és alapítványi rendszer megteremtése útján. Támogatta a gyulai Moise Nociara vezette mozgalmat, amelynek kezdeti célja a szerb monopóliumot képező aradi görögkeleti püspöki szék román főpappal történő betöltése volt. E mozgalom 1829-ben eredménnyel járt, de Nestor Ioanovici néhány hónap után elhunyt, és az utód kinevezése 1835-ig eltolódott (m.1045, d.l 173). Ezt az időszakot használta fel Samuil Vulcan - főképp 1820-tól kezdve -, hogy az aradi, a temesvári és a váradi püspökség áttérésre bírja a román híveket a szerbnek nevezett görögkeleti hitről a nemzetinek nevezett görög katolikus hitre. Az általunk vizsgált területen kézzelfogható eredményeket időlegesen Magyar-Csanádon értek el, míg Békéscsabán a kísérlet nem sikerült. A XVIII. század végén és a XIX. század elején egyes parókiákon felmerült a nyelvkérdés, egyrészt a hívek magyar, román és ruszin vegyes volta, másrészt a magyarosodási folyamat előrehaladása folytán. Megjegyzendő, hogy a román, illetve szlavón liturgikus nyelv mellett mind nagyobb teret kaptak egyházi és iskolai téren a népnyelvek, elsősorban a magyar. 1781-ben egy Acsádról származó panaszlevél elmondja, hogy a községben számos román telepedett meg, a parókus azonban nem tud nyelvükön, és kérték egy Munkácsy Ignatius nevű pap odahelyezését, aki beszéli nyelvüket (m.1076, d.1315, f.1-70). Nagyléta ruszin hívei 1788-ban kérték kiöregedett papjuk nyugalmazását. Megjegyezték, hogy mivel többnyire magyarul tudnak, olyan lelkészt kérnek, aki jól beszéli "a magyar és orosz" nyelvet (m.1086, d.l359, f. 167). A XIX. század elejére kialakuló helyzetet jellemzi az álmosdi parókus megjegyzése 1820-ból, amely szerint hívei között uralkodó a magyar nyelv és mellette a román és a ruszin. A vértesi plébános szintén jelentette, hogy a magyar nyelv ismerete általános. Kokádról megjegyezték, hogy a hívek között a magyar nyelv az uralkodó. Bagaméren az esperes egy vizsgálat alkalmával 1827-ben a panaszosok beadványát egyaránt felolvasta magyarul és románul. A nyelvhasználat kérdése a legélesebben Makón merült fel 1850 körül, ami együtt járt a magyar nyelv térhódításával (m.1017, d.1076, f.22, 47, 51, m.1079, d.1322, f.56). Az 1848-49-es forradalom egyházi téren - elsősorban a vizsgált parókiákon - nem okozott nagyobb megrázkódtatást. Csupán Magyar-Csanádon a román hívek többsége visszatért a görögkeleti egyházba, ami együtt járt a templom visszavételével és a lelkész elűzésével. A vértesi hívek a kántortanító erőszakos eltávolítására készültek, amit a püspökség viszont igyekezett megakadályozni. A kokadiak a kántor magaviseletét 42