Levéltári Szemle, 49. (1999)

Levéltári Szemle, 49. (1999) 4. szám - HÍREK - Böőr László: Állami és önkormányzati levéltárak, iratok és gyüjtőkörök / 56–60. o.

Befejezésül a konkrét állásfoglalások meghozatalát sürgette: „Az illetékességi körök elhatárolását nem halaszthatjuk arra az időre, amikor konkrétan felmerül az állami regionális hálózat illetékességének kérdése. Szeretném a kollégák figyelmét arra is felhívni, hogy a miniszteriális szintű szabályozásnak sincs törvényes akadálya, sőt a törvény módosítás kapcsán még apropója is lenne, egyetlen akadály a szakmai állásfoglalás hiánya." Madarász Lajos, a Veszprém Megyei Levéltár igazgatója is felhívta a figyelmet arra a tanácskozáson többször hangoztatott tényre, hogy a XX. századi államigazgatásra az állami hatalom növekedése, az önkormányzati jogkörök fokozatos csökkentése jellemző. Ez csak az úgynevezett szocialista korban nem volt észlelhető: ekkor teljesen összemosódtak az állami és önkormányzati feladatok és hatáskörök. A probléma ezért jelentkezik most, mert a '90-es rendszerváltást követően a levéltárak - más feladataik miatt - nem fordítottak kellő figyelmet a levéltári iratok tulajdonosi jogaira. Nincs külön állami irat és nincs külön önkormányzati irat, csak egységes, maradandó értékű közirat van - hangsúlyozta. Jelenleg is az állam a kulturális normatíván belül támogatja az önkormányzatokat levéltáruk fenntartásában. (Sajnálatos, hogy miközben a megyéknek leadott kulturális normatívák nőnek, a levéltárak támogatottsága ezzel nem tart lépést.) Véleménye szerint a ma működő megyei általános levéltárak tulajdonképpen ellátják a regionális levéltárak feladatát, mert a „megye" napjainkban csak intézményfenntartó- és működtető testület. Az önkormányzati és állami tulajdonú iratok szétválasztását levéltári szinten értelmetlennek tartja, amelynek alapvető indoka csak a levéltárak hatékonyabb, több forrásból történő támogatásának lehetősége lehet. Szerinte a jelenleg működő levéltári hálózatot kell anyagilag támogatni és megerősíteni, ez lényegesen gazdaságosabb és eredményesebb megoldás lenne, mint egy új levéltári hálózat kiépítése. Végezetül ő is felhívta a figyelmet a gyűjtőköri elhatárolás kidolgozására. A tapasztalat azt mutatja ugyanis, hogy hatékony levéltári beavatkozás nélkül - amelynek alapfeltétele a levéltári illetékesség - a maradandó értékű iratok megsemmisülnek. Különösen így van ez a gazdasági szerveknél, ahol a vállalatok szétaprózódásával az irattárak sorsa veszélybe kerül, és a legjobb szándékú jogutód is bizonytalan vagy csak csekély felelősséget érez a jogelőd szerv iratainak gondos megőrzésében. Gecsényi Lajos a Magyar Országos Levéltár főigazgatója elmondta, hogy a regionális állami levéltárak kialakítása a MOL számára is új feladatokat, szakmai kihívást jelent, mert - sajnálatosan - eddig ilyen hálózat még nem működött. Nyomatékosan hangsúlyozta, hogy minden levéltárosnak tisztában kell lennie azzal, hogy a terület csak abban az esetben kap támogatást, ha a levéltári anyagot a tulajdonviszonyok alapján, állami és önkormányzati tulajdonú iratokra szétválasztjuk. „Azt látni kell, hogy amennyiben meghiúsul a regionális levéltári koncepció, azt a pénzt nem fogják az önkormányzatok levéltári feladataik ellátásához megkapni" - mondotta. Az állami és önkormányzati levéltárak együttműködéséhez szükséges szakmai, gyűjtőköri kérdések minél előbbi kidolgozása a levéltári szakkollégiumok feladata. Hangsúlyozta, hogy a regionális levéltárak feladata nem csupán az állami igazgatási, intézményi szervek iratainak átvétele és kezelése, hanem egyértelműen ide kerülnének az állami tulajdonú gazdasági szervek iratai is, és az állományvédelmi műhelyek kialakításának is csak ez az egyedüli lehetséges útja. Elnöki zárszavában Erdmann Gyula megköszönte a számos, értékes problémafelvetést, amelyekből - meggyőződése szerint - mindenki profitálhat. Véleménye szerint mindenképpen hasznos lett volna az „állami beavatkozás" az elmúlt években, amikor kellő szabályozás nélkül különféle kft-k és alkalmi szerveződések lehetőséget kaptak a csődeljárás 59