Levéltári Szemle, 49. (1999)

Levéltári Szemle, 49. (1999) 4. szám - MÉRLEG - Dankó Imre–Szabadi István: Kormos László (1919–1996). Biográfia–bibliográfia. Debrecen, 1999 / 50–52. o.

érettségizett a Verseghy Ferenc Gimnáziumban. Érettségi után teológus lett a debreceni Tudományegyetem Református Hittudományi Karán. A hittudományok mellett érdeklődése a történelem, az egyháztörténet felé fordult, nem kis mértékben kiváló professzorai hatására is. Bár teológiai tanulmányait csak 1945-ben fejezte be, mint exmittált, egyházi szolgálatát már 1944-ben megkezdte Kunmadarason. Hosszas kunmadarasi és rövid törökszentmiklósi szolgálat után, 1959-ben a Kenderesi Református Egyház lelkészévé választotta a már akkor jó nevű, tekintélyes, fiatal lelkészt. Kenderesi lelkészsége nagy fordulatot hozott életébe. Bár a történelem, az egyháztörténet, a helytörténet kérdései kora ifjúságától kezdve foglalkozatták és kunmadarasi lelkészsége alatt erőteljesen be is kapcsolódott a helyi-, a megyei-, sőt az országos helytörténeti munkálatokba, vonzódása a történeti kutatás-gyűjtés; feldolgozás iránt Kenderesen bontakozott ki. Itt kapott igazán szabad utat történelmi érdeklődése kielégítésére egyrészt úgy, hogy a Nagykunsági Református Egyházmegye levéltárosának választották, más részt pedig úgy, hogy beiratkozott a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, magyartörténelem szakra. Történeti tanulmányait nagy odaadással, hihetetlen szorgalommal végezte, hangsúlyt helyezve a történeti segédtudományok tanulmányozására és a néprajzi-, történeti néprajzi szempontok érvényesítésére. Egyetemi tanulmányai betetőzéseként, 1964-ben bölcsészdoktorátust szerzett magyar történelemből és filozófiából, mint főtárgyakból és történeti segédtudományokból-néprajzból, mint melléktárgyból. A Kormos László által tanult „történeti segédtudományok"-on elsősorban levéltártant, forráskritikát kell értenünk. Levéltárosi elhivatottságát először a Nagykunsági Református Egyházmegye Levéltárának (Kenderesen) nemcsak rendszerezésével, rendezésével, hanem valóságos újjáalapításával, újraszervezésével bizonyította. Nagy gondot fordított arra, hogy a levéltártudományt, a levéltárosságot gyakorlatban is megismerje és, hogy a különböző levéltárakban (Szolnok Megyei Levéltár, Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, Országos Levéltár, NDK egyházi levéltárai, Olasz egyházi levéltárak stb.) tett hosszabb-rövidebb tapasztalatcseréi során látott, tapasztalt, megismert legújabb, legkorszerűbb módszereket alkalmazni is tudja. Hamarosan híre kelt világi szakkörökben is, hogy a kenderesi református pap, Kormos László, a Nagykunsági Egyházmegye Levéltárából csodát csinált Mi sem volt természetesebb, hogy amikor mód kínálkozott rá, a Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Levéltár igazgatójává nevezték ki. Az egyház akkori szegénységére jellemzően úgy, hogy a Levéltár igazgatását csak másodállásban vihette; főállása a Debreceni Nagyerdei Református Gyülekezetben (Bolyai utcai) volt, ahol 1973-ban lelkésszé választották. Mindjárt hozzá kell tennünk, hogy nem egyedül Kormos László járt így. Takács Béla, a Kollégiumi Múzeum országos nevű igazgatója, mint a Mester utcai Református Egyház egyik lelkésze látta el muzeológusi feladatait. Ezt a kettős feladatkört egymaga nem tudta volna ellátni, ha nem állt volna mellette segítőtársként, helyettesként felesége, Papp Ilona Mária. Mindkét munkaköre különleges feladatokkal volt teljes. A Nagyerdei Gyülekezet ekkor, Kormos László lelkészsége alatt építette fel templomát, rendezte be és szervezte meg önmagát, a Nagyerdei (volt Egyetemi) Gyülekezetet. Az Egyházkerületi és Kollégiumi Levéltárat, bármilyen kiváló emberek felügyelete alatt állt is előzőleg, szinte teljes egészében újra kellett szerveznie, rendeznie és a legkorszerűbb eszközök, berendezések felhasználásával kutatóképes állapotba hoznia. Mindkét "alkotásának" valósággal csodájára jártak. Még azok is elismerték azt a rendkívüli sok és értékes munkát, amit az egyházszervezés terén végzett, akiknek nem tetszett a 51