Levéltári Szemle, 49. (1999)
Levéltári Szemle, 49. (1999) 4. szám - DOKUMENTUM - Szabó Csilla: Kisajátítható-e a baloldal?: ellenzéki politikai taktikák az 1872. évi országgyűlési választások küszöbén, Irányi Dániel és Kossuth Lajos levélváltásában / 22–38. o.
ket és az országgyűlési ciklus meghosszabbítását előirányzó törvényjavaslat, amelyet azonban az ellenzék megbuktatott. Igen lényeges volt tehát az ellenzéki pártok rövidtávú politikai magatartása, az, vajon képesek-e felfüggeszteni elvi nézetkülönbségeiket, felismerni a lehetőséget, s immár nem az ellenzéki többség címének elnyeréséért, hanem a kormánypárt megbuktatásáért küzdeni. Az 1872-es választási eredmények ismeretében elmondhatjuk, hogy a közeledés túl óvatos volt. A pártok különállása megmaradt 43 , a választási együttműködési megállapodás (a szélsőbal visszavonta jelöltjeit azokban a körzetekben, ahol a balközépi jelölt komoly eséllyel indult a Deák-párti jelölttel szemben, ily módon egyesítve az ellenzéki szavazatokat) pedig elégtelennek bizonyult a kormánypárt képviselőházi leváltására. A Kossuth-Irányi levélváltás emellett felvonultatja számunkra a korszak ellenzéki politikai eszköztárát. Megtudhatjuk, hogy az ellenzéki pártok országos gyűlések, programok, politikusaik kortesbeszédei és sajtó útján kommunikáltak ellenfeleikkel és a választóközönséggel, azaz a politikai társadalommal. Információval gazdagodunk a 48-as párt ebbéli, pillanatnyi helyzetétről is. A választások előtti országos értekezlet a keserves eredménytelenség és bukás szájízét hagyta maga után. A vártnál lényegesen kevesebb résztvevőt vonzó gyűlés egyszerűen nem tudta betölteni politikai funkcióját, a tömeges demonstrációt. A kudarc feltehetőleg a rossz időzítés következménye: a választások előtt fél évvel, pláne télvíz közepén egyszerűen rossz döntés elvárni a választóközönségtől a közügyek iránti fokozottabb, aktív érdeklődést. A levélváltás még egy tárgyban tekinthető értékes információ-forrásnak. Megvilágítja Kossuth személyének szerepét a kora dualizmus politikai közéletében. Egyfelől informál arról a szándékról, amelyet a hazai függetlenségi politikusok szántak a „turini remetének", másfelől tájékoztat Kossuth ehhez való viszonyáról és saját álláspontjáról. (A kettő ütközéséből született aztán az a historikus-romantikus szabadság-szimbólum, amely Kossuth személyét akkor és azóta is övezi.) Ami az elsőt illeti, elmondhatjuk, hogy a 48-as pártiak aduként igyekeztek kihasználni Kossuth függetlenségi eszmével összefonódott nevét politikai játszmáikban. Politikai beszorítottságukat 44 és ebből fakadó tartós minoritásukat a volt kormányzó támogatásának elnyerésével vélték ellensúlyozni. Ami viszont Kossuthot illeti, az emigráns politikus magatartását bizonyos fajta kettősség jellemezte. Egyfelől határozottan ragaszkodott politikai elveinek „magányosságához" mint amelyeket Magyarországon egyetlen politikai erő sem képvisel. Másfelől viszont sem barátként, sem politkusként nem tagadta meg a politikai tárgyú kommunikációt a hazai nyilvánossággal. Ebben szerepet játszhatott mind korábbi elv-társaihoz fűződő barátsága és velük szemben érzett - politikusi tapasztalatból eredő -felelőssége, mind a közéleti Jelenlevés" politikusi hiúsága. Mindez - eleget téve az erre irányuló kéréseknek - kifejezést nyert szüntelen áradó tanácsaiban, képviselővé jelöléséhez történő hozzájárulásában, publikussá engedett leveleiben. Irányi és Kossuth levélváltása tárgyában és stílusában egyaránt hűen leképezi a magyarországi ellenzéki politikai közélet 1872-es képviselőválasztások előtti állapotát. Hangulatjelentés a célok és a lehetőségek tárházáról, amelyek pillanatnyi egymásra vetítése 43 A balközép márciusi országos gyűlése határozati javaslatban deklarálta a párt „választásokkal szembeni különállását". 44 A túlzott függetlenségi radikalizmus az illegalitás veszélyével fenyegette a szélsőbalt, amelyre intő példa volt Böszörményi László letartóztatása és sajtópere 1867-ben (a Magyar Újság főszerkesztőjét Kossuth választókhoz intézett levelének leközlése miatt ítélték el) vagy a demokrata kör-mozgalom (célja a politikai nyilvánosság szélesítése volt) rendeleti betiltása 1868-ban. 25
