Levéltári Szemle, 49. (1999)

Levéltári Szemle, 49. (1999) 4. szám - Szögi László: A magyar levéltárosképzés ötven éve, 1949–1999 / 3–17. o.

SZÖGI LASZLO A magyar levéltárosképzés ötven éve 1949-1999 (Az MLE 1999-es Országos Vándorgyűlésén Kecskeméten elhangzott előadás szerkesztett szövege.) Ismeretes, hogy 1949 előtt a magyarországi levéltárak szakembereit nem képezték külön szakon a hazai egyetemeken. A polgári korban a levéltárakkal foglalkozó törvények (pl. az 1883. évi I., az 1922. évi XIX., az 1934. évi VIII. és még az 1947. évi XXI. tc-ek) csupán egyetemi végzettséget követeltek meg a levéltárak tudományos dolgozóitól. A levéltárakban általában jogtudományi, vagy bölcsészettudományi doktori diplomát vártak el és ez a második világháború előtt már oly módon változott meg, hogy a munkatársaktól megkívánták, egyik szakjuk a magyar történelem legyen. A két háború között egyfajta szakképzést biztosított az Országos Levéltárban eltöltött, maximum egyéves gyakornoki idő és az ott letehető kezelői, illetve szakvizsga. 1945 után a bekövetkezett óriási társadalmi változások nem hagyták érintetlenül a magyar levéltárak szervezetét sem. Az 1948 után kezdődő államszocialista diktatúra félresöpörte az évtizedes munkával létrehozott, s a koalíciós korszak legvégén elfogadott levéltári törvényt és a levéltárakat is - szovjet minta alapján - központosított szervezetbe fogta össze. Nem feladatunk e helyütt a magyar levéltárügy szervezeti változásait ismertetni, de nyilvánvaló, hogy a régi és az új intézményekbe a korábbinál jóval több levéltári anyag beszállítása volt várható, és ebben a helyzetben elkerülhetetlen volt, méghozzá nagyobb számban, új levéltári szakemberek kiképzése és munkába állítása. A szak megalapításakor tehát mind a Magyar Országos Levéltár, mind a Hadtörténelmi Levéltár, mind az akkori Magyar Munkásmozgalmi Intézet, mind a későbbi megyei állami levéltárak szakemberigényét próbálták a kezdeményezők kielégíteni. Ezzel egyidőben világosan látni kell, hogy a szak létesítésének egy másik fontos oka is volt, s ez az egyetemi reformban rejlik. Az 1949-ben bevezetett egyetemi reform csökkentette a Bölcsészkar tanulmányi idejét és totálisan átalakította a történészképzést, megszüntetve az addig oly nagyhírű, az egykori Humboldt-i modellt követő egyetemi szemináriumokat, köztük a Történeti Szemináriumot. A reform után a történészhallgatók egy szemeszternyi oklevél-olvasási alapismereten kívül - ami latin előképzettség híján rövidesen amúgy is illuzórikus lett - semmit sem tanultak az un. történelmi segédtudományokból. A nem tanári pályára készülő un. kutató történészek számára tehát egy új szak beindítása nélkül az egyetem szinte semmilyen képzést nem nyújtott volna. A fenti két tényezőt vette figyelembe Léderer Emma, aki 1948 óta helyettes tanárként tanított a BTK Történelem Segédtudományai Tanszékén Szentpétery Imre mellett. Az ő kezdeményezésére tárgyalta meg 1949. március 12-én a Magyar Tudományos Tanács Társadalmi Tudományok szakosztálya, illetve az e mellett működő történész aktíva a hazai levéltárosképzés helyzetét

1 és azt javasolta, hogy „a levéltárak kérdésének intézményes MOL. - XIX 1-1-4-1416-30-3 lsz. Gerőné, Fazekas Erzsébet feljegyzése 1949.szept. 3-án 3