Levéltári Szemle, 49. (1999)

Levéltári Szemle, 49. (1999) 1. szám - Csekő Ernő: Két választás Pincehelyen / 22–28. o.

CSEKŐ ERNŐ Két választás Pincehelyen Az 1901. évi véres országgyűlési képviselőválasztás 1998 a választások éve Magyarországon. S bár sokunkban bizonyos előítéletek munkálkodnak a politika iránt, azért azt leszögezhetjük, hogy az Európa nagy részén már a XX. század első felében elterjedő, hazánkban csak korunkban kiteljesedő általános és titkos választójogon alapuló, demokratikus választási eljárás nemcsak a társadalom valós politikai tagozódásának megfelelő végeredményt, hanem zavartalan lebonyolítást is garantál. Ez azonban nem mindig volt így, a dualista időszakban több választás is emberélet kioltásával végződött. Tolna megyében erre egyszer, 1901-ben Pincehelyen volt példa. A megye történetének e szomorú epizódjáról lesz szó a következőkben. A dualista korszakban a képviselőket egyéni - általában járási nagyságú választókerületekben választották. A választóközönség a kerület székhelyén a választókerület méretétől függően egy vagy több szavazatszedő küldöttség előtt, nyíltan adta le voksát. Ez még akkor is jelentős embertömeg mozgásával és egy településen való koncentrálásával járt együtt, ha figyelembe vesszük, hogy a cenzusos választójog miatt csak a népesség töredéke élhetett választójogával (1901-ben a 21 községet magába foglaló pincehelyi kerületben 3159 fő, a népesség 6,72%-a).

1 A választók a községekből pártonként elkülönülve szekéren vagy vonaton, feldíszítve, demonstrálóan érkeztek a választás színhelyére, ahol a pártokat szintén egymástól elkülönítve helyezték el, és így is szavaztak. A választás nyilvános menete, egyben a pártállás nyilvánossága sok visszaélésre adott lehetőséget s alkalmat az indulatok fellángolására.

2 A korszakban a pártok elsődlegesen az Ausztriához fűződő közjogi viszony eltérő megítélése mentén szerveződtek. 1875-től a kiegyezésben foglaltak fenntartásában érdekelt kormányzó szabadelvű párt, és a Magyarországnak nagyobb önállóságot követelő, 48-as alapon álló, ellenzéki függetlenségi párt volt a gyakorlatilag kétpólusú politikai rendszer alappillére. E közjogi alapállású politizáláson lépett túl az 1890-es évek első felében zajló egyházpolitikai viták során megszerveződő új politikai erő: a politikai katolicizmus. Az egyidejűleg két társadalmi bázison (katolikus főrendek és püspöki kar, illetve alsópapság és katolikus középrétegek) is szerveződő mozgalom az egyházpolitikai törvények főrendiházi elfogadásának hatásaként, 1895. január 29-én - Néppárt néven - alakult párttá. Antiliberális programjában a katolikus egyházat, köztük az egyházpolitikai törvények revízióját érintő követelései mellett jelentős helyet foglaltak el a párt agrárius, nagytökeellenes, kisgazdákat és a kisipart támogató, szociálpolitikát hangsúlyozó gazdasági tézisei.

3 A Néppárt a klubpártként működő többi parlamenti párthoz képest aktívabb országos politizálásra törekedett. A központi iroda által irányított vidéki pártkörök mellett a tömegbázis kiépítésében a rohamosan szaporodó katolikus körök és egyletek, a helybeli plébánosok és lelkészek játszottak kiemelkedő szerepet. A párt főképp az or22