Levéltári Szemle, 49. (1999)

Levéltári Szemle, 49. (1999) 2. szám - NEKROLÓG - Blazovich László: Oltvai Ferenc (1910–1999) / 77–78. o.

Oltvai Ferenc (1910-1999) A két világháború közötti nagy levéltáros generáció egyik utolsó tagja távozott el sorainkból, aki egyúttal Szegeden 1950-től 1974-ig a levéltáros volt. Kelet Csanádban, Mezőkovácsházán született, ahová mindvégig megőrizte kötődését visszajárással és a tájegységről készített írásaival. A makói gimnáziumi évek után a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem-földrajz-angol szakán végzett 1935-ben. Előbb 1936 és 1939 között az országos levéltár munkatársa volt, majd a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium művészeti és tudományos osztályán dolgozott. 1939-ben Gömör és Kishont vármegye főlevéltárosává nevezték ki, amely tisztségben 1944-ig tevékenykedett. 1944-től 1947-ig katonaság, majd orosz hadifogság következett életében. 1947 és 1950 között Csanád vármegye utolsó fő levéltárosa volt, majd a megye megszűnése után Szegeden lett levéltárvezető, majd igazgató. 1974-ben a Csongrád Megyei Levéltár igazgatójaként vonult nyugdíjba. A hivatali tevékenysége mellett a tudományos és népszerűsítő irodalmat is művelte, cikkeinek száma 350 körül mozog. Számos írása jelent meg ezen újság hasábjain is. A kortársak emlékeznek még OF. aláírású cikkeire. Szegedre kerülése után főképp a város történetével foglalkozott. Kiemelkedő munkájaként ismeretes a Szeged múltja írott emlékekben című olvasókönyve, amelyben elsőként tette a város nagyközönsége számára elérhetővé a fontosabb levéltári forrásokat. Igazgatástörténeti tanulmányai mellett úttörő munkát végzett az egykori Csanád megye kertészközségei történetének feltárásában. Oltvai Ferenc filantróp, ember- és kutató szerető levéltáros volt. Nemcsak az iratanyag begyűjtésében és rendezésében jeleskedett és írt minderről szakcikkeket, hanem szívesen látta a kutatókat, segítette munkájukat, örült kutatási eredményeiknek. Minden jó ügy mellé odaállt, segítette előrehaladásukat. Megszervezte a levéltár könyvtárát, irategyütteseket mentett meg az enyészettől, például a szegedi ferencesek anyagát. Optimizmusa és szinte naivságig terjedő emberszeretete sok nehézségen segítette át élete során. A fogságban, amelyről kortársaihoz hasonlóan oly sokat mesél véletlen szerencséjére valamiféle kirakat-táborba került - mert ott is voltak ilyenek, nemcsak a németeknél - Moszkvától 200 km-re Rjazanyban. Az ellátásuk itt sem volt jobb mint másutt, 51 kg-osan érkezett haza. A világ iránti kíváncsisága ott sem hagyta el. Rácsodálkozott az ottani tájra és életre. Nem volt mit enniük, de cilinderért és nagybőgőért Moszkvába utaztak, hogy a tábori színházi előadáshoz meg legyenek a kellékek. Oly tiszták voltak a fo77