Levéltári Szemle, 49. (1999)

Levéltári Szemle, 49. (1999) 2. szám - HÍREK - Márfi Attila: Beszámoló a XXII. Somogyi Levéltári Napról / 68–72. o.

vette. Mindjárt a bevezetőjében kifejtve, hogy történetírásunk és oktatásunk néhány baranyai szintézistől eltekintve ellentmondásosan, hiányosan, vagy meg sem emlékezik e történelmi tényről. Csóti a szerb soviniszta uralmi kísérlet kronológiai sorrendjét is felvázolta, természetesen a Dél-somogyi régiót érintve: A megszálló csapatok 1918. november 14-én érkeztek Pécsre; s két nap múlva foglalták el Barcsot és 18-án már Szigetváron állomásoztak. Ugyanakkor több Drávamenti község is erre a sorsra jutott. A katonai akció végső kimenetele teljesen bizonytalan volt. Maguk a szerbek sem tudták, hogy meddig tolhatják ki a demarkációs vonalat. A megszállottak részéről is nagy volt a bizonytalanság és a tájékozatlanság. Maguk a központi adminisztráció vezetői (alispán, főszolgabírók) sem kaptak érdemi információkat a szerbek, illetve az Antant-erők politikai szándékáról. A szerb megszállás összetettebb kérdéseit vizsgálva külön-külön érzékeltette a megszállók és a megszállottak viselkedési formáit, ami számos eddigi tévhitet eloszlat, illetve szakit a sematikus megközelítési módszerekkel: A szerbek az első időszakban korrektül viselkedtek a megszállási övezetben, később lehullott az álarc és a hódítók hatalmi politikája érvényesült az elcsatolásra szánt területeken. Ettől függetlenül az intervenció idején, a mindennapi életben éppen az egymásrautaltság miatt, szorosabb kapcsolat is kialakult szerbek és magyarok között. A mélyebb összefüggéseket taglalva Csóti arra a következtetésre jutott, hogy a megszállás mindkét félnek traumát okozott. Külön kiemelve azt az etikai kérdést, ami a 20. századi magyar felfogást jellemezte. Pontosabban azt a sajátságos sértettségérzést, ami abból fakadt, hogy az elmaradottabb szerbek, románok és "tótok" szállják meg az országot. Végül Csóti kifejtette, hogy a korabeli szerb megszállás ténye és motivációi közelebb hozhat minket a jelenlegi balkáni konfliktusok megértéséhez is. Ezt követben került sor a konferencia záróelőadására, amit Szántó László igazgatóhelyettes tartott meg "Az 1947. évi országgyűlési választások Somogy megyében" címmel. A választástörténeti kutatások a források hiányossága ellenére is fontos helyet töltenek be a 20. századi történetkutatásban. A fennmaradt dokumentumok pedig az önmagát jól adminisztráló és a politikai-hatalmi manipulációkkal élő MKP-t meglehetősen egyoldalúan mutatják be. Az ominózus 1947-es választások somogyi lebonyolításának elemzésekor Szántó Somogy megye politikai arculatát is felvázolta. Az erős kisgazda bázisú megyében is az MKP felé billent a mérleg nyelve, amikor a választási jogtól megfosztottak listáját közzé tették. Az Államvédelmi Osztály által törvénytelenül (szovjet segítséggel) manipulált eltiltások érzékenyen érintették a kisgazdákra voksolók táborát. Szántó az úgynevezett kékcédulás választások (1947. augusztus 31.) hátterét a listáról kimásolt kivonatokkal való visszaéléseket helyi példákkal is érzékeltette. Árnyalt és objektivitásra törekvő előadásában az egyes pártok belső helyzetét, a tömegekkel való kapcsolatát és a kommunisták növekvő hatalmi befolyásának rájuk gyakorolt hatását is felvázolta. Állításait és végkövetkeztetéseit a Dél-Dunántúli régióhoz, illetve az országos belpolitikai állapotokhoz viszonyítva adatokkal is alátámasztotta: A választásokat megnyerő MKP-re 100-200 000 közé tehető a kékcédulás szavazatok száma országosan. Somogyban alig több, mint 3 500 ilyen szavazatot regisztráltak. Ami viszont jóval alul maradt az előzetesen "tervbe vett" 8 690 kék cédulával szemben. De így is közel háromszorosát jelentette a szomszédos megyékben elkövetett választási csalásokkal szemben. A konferencia utolsó felszólalásaként Halász Imre elnök zárszavában úgy értékelt, hogy az előadások sok új, eddig kevésbé kutatott területtel ismertették meg a hallgatóságot. A több évszázadot felölelő szintézisek Somogy történetkutatásának új kutatási irány71