Levéltári Szemle, 48. (1998)

Levéltári Szemle, 48. (1998) 1. szám - MÉRLEG - Szlancsok Margit: "Zúduló sasok." Új honfoglalók – besenyők, kunok, jászok – a középkori Alföldön és a Mezőföldön. Gyula, 1996 / 64–65. o.

„Zúduló sasok." Uj honfoglalók - besenyők, kunok, jászok a középkori Alföldön és a Mezőföldön Gyulai katalógusok 2. Szerk.: Havassy Péter, Szerzők: Pálóczi Horváth András, Hatházi Gábor, Selmeczi László, Havassy Péter. Erkel Ferenc Múzeum. Gyula, 1996. 130 p. A Gyulán napvilágot látott tanulmánykötet szervesen illeszkedett a magyar honfoglalás 1100. évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepségsorozatba, egyben a gyulai Erkel Ferenc Múzeumban 1996-ban megrendezett kiállítás történeti hátteréül is szolgált. A kötet olvasója újabb, érdekes - régészeti és történeti forrásokkal alátámasztott - adatokkal gazdagíthatja mind a honfoglalásról, mind a középkori magyar társadalomról kialakított képét. A tanulmánykötet kiindulópontja Havassy Péter katalógusa a kiállított leletekről, ti. ezen gazdag anyag tette lehetővé a besenyőkről, a kunokról és a jászokról kialakított korábbi történeti kép bővítését, megváltoztatását. A „Zúduló sasok" című munka öt tanulmányt tartalmaz. A kötet végén található kronológia az időrendi tájékozódást segíti elő, az egyes cikkek végén pedig a témára vonatkozó bibliográfia nyújt eligazítást a szakirodalomról. A tanulmányokat kiegészítő térképrészletek szemléletesen érzékeltetik a különböző népcsoportok területi elhelyezkedését a középkori Magyarországon. Pálóczi Horváth András: „Nomád népek a kelet-európai steppén és a középkori Magyarországon" című munkája a besenyők és kunok történetével foglalkozik. Mindkét népcsoport esetében először eredetüket, korai történetüket ismerteti. Már a X. századtól beszélhetünk besenyőcsoportok betelepüléséről, amelyek a határvédelemben a könnyűlovas egységekben jutottak fontos szerephez. Pálóczi megemlíti, hogy ez a későbbi századokra már nem voltjellemző: ekkor az udvari népekhez tartoztak. XIII-XIV. századi oklevelek alapján arra a következtetésre jut, hogy a pogány hitvilág és temetkezési szokások végképp eltűntek a besenyők keresztény hitre térítésével, illetve elkerülhetetlen beolvadásukkal a magyar társadalomba. A kunok esetében az előbbiekhez hasonlóan végigvezeti történetüket: részletesen ismerteti a kun nemzetségrendet, a társadalmi tagozódást. AXV-XVI. századra fejeződött be a kunok teljes mértékű beilleszkedése hazánk társadalmába, nyelvüket és ősi kultúrájukat azonban még sokáig megőrizték: ezt támasztja alá a kötetben is közölt, a reformáció idején készült Miatyánk kun fordítása. Hatházi Gábor: „Besenyők és kunok a Mezőfóldön" című tanulmánya a Sárvíz-völgy besenyő szállásait, illetve a Perkáta-Kőhalmi-dűlői kunszállások régészeti emlékeit vizsgálja. A fő kérdés nála is a beköltözés és a végleges letelepedés időpontjának meghatározása. Miután írott forrásaink a honfoglalás körüli időszakból meglehetősen elégtelenek erre vonatkozóan, így Hatházi a fent említett területek leletanyaga alapján próbál tájékozódni. A besenyők esetében a kiállításon is bemutatott, felsőtöbörzsöki kengyelpárt tartja döntő jelentőségűnek. A kutatás alapján e népcsoport megtelepedését az 1050-es évek végére datálja. Hangsúlyozza, hogy bár korán beilleszkedtek a feudális magyar társadalomba, ez nem jelentett teljes beolvadást. A későbbi száza64