Levéltári Szemle, 48. (1998)
Levéltári Szemle, 48. (1998) 4. szám - Zábori László: Pest-Pilis-Solt Vármegye Tankerületi Iskolatanácsának működése, 1869–1876 / 3–15. o.
De még ennél is csekélyebb volt az előrelépés a polgári, illetve a felsőbb népiskolák szervezése ügyében. A 68-as népiskolai törvény kimondta, hogy minden 5000 főnél nagyobb lélekszámú településen felsőbb népiskolát, illetve ahol az anyagi lehetőségek adottak, polgári iskolát kell felállítani. 23 1870 őszén Kecskeméten, Cegléden, Nagykőrösön és Óbudán már eleget tettek az említett rendelkezésnek, ugyanakkor a többi 11, ötezer lakosnál népesebb településen még nem volt se polgári, se felsőbb népiskola. 24 Az iskolatanács ezért a megye 1—1 járására kiterjedő hatáskörrel albizottságokat választott, amelyek feladata volt a polgári és a felsőbb népiskolák létrehozása. 25 Igazi eredményt azonban nem sikerült felmutatni, hiszen 1874-ben már csak a ceglédi polgári és a nagykőrösi felsőbb leányiskola működött, igaz, 1876-ra sikerült Nagyabonyban és Kecskeméten polgári iskolákat szervezni. 26 A polgári, de főleg a felső leányiskolákkal nem csak Pest megyében, de másutt is baj volt: csekély volt rájuk az igény, mert aki tehette, gimnáziumban folytatta tanulmányait, míg a többség, és főként a falusi gyerekek számára a 6 vagy épp a 4 elemi iskolai osztály elvégzésével örökre befejeződött az iskoláztatás. Mindazonáltal a községi elemi népiskolák felállítása szépen haladt előre. 1876-ban, amikor az iskolatanács működését befejezte, a megye 222 településén összesen 36 községi és 317 felekezeti iskolát találunk. A tanítók összlétszáma 677 volt. 27 Az iskolaügy előrehaladásában persze része volt annak is, hogy növekedett az államsegély összege. Míg 1869/70-ben 6100 forintot sikerült szerezni iskolák építése, illetve felújítása céljából, addig az 1873/74-es tanévben a megye községi iskolái már 24 111 forint 80 fillér államsegélyben részesültek. 28 Ám hiába volt egyre több és több iskola, ha sok gyerek akarva-akaratlan nem jutott el oda. Pest megyében 1869-ben a 98 728 tanköteles gyermek közül mindössze 51168 volt beíratva valamely elemi iskolába. Tehát a tankötelesek 48%-a egyáltalán nem járt iskolába. 29 Országosan pedig még rosszabb volt a helyzet: Magyarország egészét tekintve ugyanis ugyanebben az évben a tanköteles gyermekek 52%-a maradt ki az elemi iskolákból. 30 Ezeknél a megdöbbentő adatoknál persze figyelembe kell venni, hogy a kimaradók többsége olyan 13-15 éves gyermek volt, akiknek a népiskolai törvény értelmében az úgynevezett ismétlő iskolában lett volna a helyük. Ilyen iskola azonban Pest megyében is nagyon kevés helyen volt. Az ismétlő iskolára kötelezettek nagyobbik része ugyanis vagy elvégezte már a 4 elemi osztályt, vagy legalábbis 1-2 évet eltöltött az iskolapadban. így talán reálisabb adatokat kapunk az iskolából teljesen kimaradók arányáról, ha csupán a 6-12 éves korosztályt nézzük. Nos, körükben 20% volt a népiskolába be nem íratottak száma 1869-ben Pest megyében. 31 Ez persze még így is eléggé magas arány, úgyhogy az iskolatanács óriási erőfeszítéseket tett az iskolába járók számának növelése érdekében. A testület nem sokkal megalakulása után a megyei bizottmányhoz fordult, kérve a megye legfelsőbb döntéshozó szervét, hívja fel a főszolgabírák figyelmét a népiskolai törvény vonatkozó paragrafusainak szigorú betartására. 32 Arra tudniillik, hogy iskolába járni minden 6-12 éves gyermek számára kötelező! A megyei bizottmány a kérésnek eleget is tett. 33 A helyzet azonban alig-alig javult. Ráadásul az iskolába beíratott gyermekek is igen sokat hiányoztak, s nem csupán a betegségek miatt. Sajnos sokszor épp a szülő nem engedte iskolába menni gyermekét: főként az őszi és tavaszi mezőgazdasági munkák során vették igénybe gyerekeik munkaerejét, vagy éppen a kisebb testvérek őrzését bízták rájuk. Az iskolatanács ülésein gyakran kritizálták a helyi hatóságokat, amelyek - a tanács tagjai szerint legalábbis - nem törődtek a mulasztó gyerekek szüleinek megbüntetésével, s általában is eléggé hanyagul kezelték az iskolai ügyeket. 34 Látva ezeket a sú7
