Levéltári Szemle, 48. (1998)

Levéltári Szemle, 48. (1998) 4. szám - Zábori László: Pest-Pilis-Solt Vármegye Tankerületi Iskolatanácsának működése, 1869–1876 / 3–15. o.

szegnek éppen a felét, azaz 40 ezer forintot szavazott meg. Mivel az országban 80 iskolatanács alakult, így egy-egy testület különböző kiadásainak fedezésére (jegyzői tiszteletdíj, írnoki évdíj, díjnoki költségek, irodai eszközök beszerzése, napidíjak stb.) 500 forint jutott.

8 Pest megye iskolatanácsa viszont 1870. évi költségvetésében kiadásai fedezésére 742 forintot irányzott elő úgy, hogy a testület tagjai önként lemondtak napidíjaikról és útiköltségeikről.

9 Am a minisztérium nem adta meg a kért összeget, ehelyett arra buzdította az iskolatanácsot, próbálja meg a megyétől beszerezni a szükséges irodai eszközöket.

10 A helyzet később sem javult: a Pest megyei iskolatanács működésének 7 éve alatt végig anyagi nehézségekkel küszködött. A testület arra hivatkozva próbálta a szükséges pénzt előteremteni, hogy Pest-Pilis-Solt vármegye (ekkor még így nevezték, s csak 1876-tól, amikor is a Kiskunság és a Jászság egy részét is a megyéhez csatolták, nyeri el a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye elnevezést) az ország legnagyobb törvényhatósága, s maga a tankerületi iskolatanács is a törvényben meghatározott legnagyobb, 44 fős létszámmal dolgozik.

11 A minisztériumot azonban ez az érvelés nem hatotta meg, s a költségvetés nehéz helyzetére hivatkozva továbbra is évente 500 forintot folyósított a tanács működési költségeinek fedezésére. (Csak összehasolításképp: egy elemi iskolai tanító a népiskolai törvény előírásai szerint nem kereshetett kevesebbet évi 300 forintnál. Amihez hozzájött még legalább egy negyedholdnyi kert és a „tisztes lakás".) Pedig az iskolatanács tagjait nem érheti gáncs: ők ugyanis minden esztendőben - hazafiúi meggondolásokból és a tanügy óriási jelentőségét átérezve - évről évre lemondtak napidíjaikról, és utazási költségeiket is maguk fizették. (Igen sokan vidékről érkeztek a budapesti vármegyeházán tartott ülésekre, amelyek általában egy, némelykor azonban két napig tartottak.) Egyedül a tanács néptanítói tagjaival tettek kivételt, akiknek - tekintettel sanyarú életkörülményeikre - utazási és egyéb más költségeiket megtérítették. Igaz, 1871-ben azután miniszteri rendelet jelent meg az iskolatanácsok tagjainak napidíjairól és útiköltségeiről, s az egy tanácsra jutó 500 forintos összeg is emelkedett valamelyest. Am a Pest megyei iskolatanács nem néptanító tagjai járandóságukról továbbra is lemondtak, s az így megtakarított összeget részben a testület néptanító tagjainak, részben pedig a jegyző, az írnok és a számvevő részére tartották fenn. E három tisztségviselő ugyanis semmiféle törvényben előírt díjazásban nem részesült.

12 Kezdetben az iskolatanács létezéséről az iskolaszékek, valamint a községi és városi elöljáróságok tudomást sem vettek. Népiskolák alakultak, tanítóválasztások történtek úgy, hogy mindezekről sem az iskolatanácsot, sem a tanfelügyelőt nem értesítették. A helyi iskolai és községi hatóságok a jelek szerint nemigen törődtek az 1868. évi XXXVIII-as népiskolai törvény rendelkezéseinek betartásával. Szász Károly tanfelügyelő ezért igyekezett személyesen tájékoztatni az iskolákat és a községi elöljárókat. Ám a vármegye mind a 189 községét végigjárni képtelenségnek tűnt. Ezért az iskolatanács felkérte „lelkesebb és buzgóbb" tagjait, hogy maguk is látogassanak meg néhány, a lakóhelyükhöz közel fekvő iskolát, s ott a helyi viszonyok felől tájékozódjanak, és a törvényi előírások betartására buzdítsanak.

13 Ez azután némiképp tehermentesítette a tanfelügyelőt, akinek az iskolák meglátogatása persze a továbbiakban is egyik legfontosabb teendője maradt. Mindenesetre 1-2 évbe is beletelt, míg a helyi hatóságok az iskolatanács létéről egyáltalán tudomást szereztek, és azt respektálni is hajlandók voltak.

14 A nagy lendülettel és lelkesedéssel munkához látó Pest megyei iskolatanács erőfeszítéseit mindenekelőtt arra irányozta, hogy minél több új községi iskola jöjjön létre a vármegyében. Ezen a téren a helyzet kezdetben nem volt 5