Levéltári Szemle, 47. (1997)

Levéltári Szemle, 47. (1997) 1. szám - Matkó László: Kormos László (1919–1996) / 76–78. o.

1944. december 28-án házasságot kötött Papp Ilona Máriával, aki levéltárosi munkájában „egy test és egy lélek"-ként legnagyobb kritikusa, precíz és gyakorlott levéltáros munkatársa volt. 1944-től 1959-ig Kunmadarason teljesítettek szolgálatot. Hitoktatás és cserkészcsapat vezetése, népfőiskolai munka, folyamatos néprajzi gyűjtőmunka, honismereti adattározás töltötte ki idejüket a gyülekezeti szolgálat mellett. 1959-ben Kormos László ismerteti a kunmadarasi református egyház legrégebbi pecsétjét. (Egyháztörténet. 1959. 1-2. sz. 90-91.) Tizenöt évi szolgálat után 1959-től 1973-ig a kenderesi évek következtek. 1962-ben a szolnoki rádióban az alföldi lakóházak ősi motívumairól, valamint a nagykunsági fejfák díszítőművészetéről értekezett. Ebben az évben mintegy filozófiai indíttatásának reminiszcenciájaként tanulmányt írt a német klasszikus filozófia felbomlásáról. Néprajz, történelem, filozófia kíséri életútját. Az alföldi pásztorok életéről, pusztai építményekről saját maga készítette a felvételeket. A kenderesi évek munkájának eredménye a „Kenderes története a honfoglalástól 1728-ig" (I—II. kt., az oklevéltár, Szolnok, 1979). Sorolhatnánk a diplomatika iránti elkötelezettség sok dédelgetett, de már meg nem valósított álmait. Még 1996 tavaszán is adalékokat jegyzett fel a görög paleográfia tanulmányozásához. 1981-1986 között Patmoszon a János-kolostorban tett szakmai kirándulást. Kenderesen megszervezte a Nagykunsági Református Egyházmegye Fióklevéltárát, s irányította a középkori templom felújítását, renoválását. 1962-ben Egerben elvégezte az első honismereti szaktanfolyamot, Szolnok megyében a honismereti munka aktív tagja volt 1967-től 1973-ig. 1962-től haláláig a Magyar Történelmi Társulat tagja. 1964-ben történelemből és néprajzból doktorált. Ebben az évben tanulmányt ír az országos és a helyi helytörténeti munka összefüggéseiről. (Hadtörténeti Közlemények. 1964. XI. évf. 3. sz. 470-475.) 1965-ben a németországi egyházi levéltárak egységesítésének elveiről értekezett. (Levéltári Szemle. 1965. 4. sz. pp. 147-152.) 1973-tól 1990-ig a debreceni Nagyerdő-egyetemi egyházközség lelkipásztora. Itt is templomépítéssel kezdte munkáját, egyidejűleg a Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltárának igazgatói tisztét is betöltötte. Feleségével együtt középszinten rendezett levéltárat adtak át az utódoknak, és 1975-ben a levéltár története is megjelent a Levéltári Szemle hasábjain. A belső és külső fondok karbantartása, a levéltári segédletek készítése, az egyházközségi adattározás, a belső használatra szánt egyházközségi bibliográfia összeállítása kiemelkedő teljesítmény volt. A '70-es években a levéltár Ratio Educationis-ra vonatkozó forrásait is összegyűjtötte. (Magyar történeti tanulmányok. Debrecen, 1979. Acta Universitatis. XII.) Tanulmányt írt „Ráday és a tiszántúliak" címen, ami megjelent a Ráday-emlékkönyvben és a Levéltári Szemlében is. Saját költségén Párizs, Heidelberg, Göttingen, Jéna, Patmosz etc. levéltárait látogatta és tanulmányozta, ezen utak elsősorban a peregrinációkutatást szolgálták. Az 1991-ben Rómában tartott egyházi levéltári konferencián tanácsadónak kérik fel, majd 1992-ben Berlinben a levéltárosok tanácskozásán előadást tart. 1993-ban a római katolikus és protestáns levéltárosok megalakították a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesületét, amelynek elnökévé választották. Az egyesület szabályzatának összeállításával nemzetközi elismerést szerzett. 1991-től számítógép felhasználásával - amelynek technikáját fiatalosan sajátította el - szerkesztette és kiadta a levéltár forráskiadványait. Erre a munkájára igen büszke volt: 1. kt. Kormos László-Matkó László: A botanikus kert s a faiskola története. Debrecen, 1991. 77