Levéltári Szemle, 47. (1997)
Levéltári Szemle, 47. (1997) 1. szám - MÉRLEG - Hudi József: Molnár András: Batthyány Lajos a reformkorban. Zalaegerszeg, 1996 / 55–57. o.
képet ad a Batthyány családról, a modernizálódó uradalmi gazdálkodásról, és sok mindent megtudunk a feleségről, gróf Zichy Antóniáról, aki méltó társa - ösztönzője és a háttérben küzdőtársa - a vezérszerepre vágyó ifjú grófnak. A monográfiából fény derül arra is, hogy Batthyány kortársai többségétől eltérően, modern nézeteket vallott a nők társadalmi hivatásáról, s ennek a nyilvánosság előtt többször hangot is adott. A szerző a kitűzött feladatokat mintaszerűen teljesíti. A 8 fejezetből álló kötet bevezetőjében frappáns historiográfiai áttekintést nyújt az eddigi szakirodalomról és meghatározza célkitűzéseit, melyeket a következő, logikailag szépen egymásra épülő fejezetekben valósít meg. Az egyes fejezetek az életpálya egy-egy szakaszát mutatják be. Az első, találó címmel jelzett fejezetben (A felkészülés évei) bemutatja a Batthyány családot, az ifjú gróf politikussá érésének folyamatát, kimutatva, hogy 1839-ig - egyes vélekedésekkel ellentétben - Batthyány Lajos nem játszott érdemleges szerepet sem a vasi politikai közéletben, sem az országos politikában. Folyamatosan készült viszont a politikusi vezérszerepre: önműveléssel, európai utazásokkal gyarapította ismereteit. Politikai programját 1839 végén fogalmazta meg - ekkorra vált meggyőződéses liberálissá, aki a rendi keretek között, a főrendek vezető szerepének megtartásával, a nemesi ellenzék összefogásával kívánta elérni a fennálló viszonyok gyökeres átalakítását. Ebbe a Habsburg Birodalom kormányzati rendszerének alkotmányos alapokra helyezése - az örökös tartományok abszolutista kormányzásának felszámolása - éppúgy beletartozott, mint Magyarország liberális elvek szerinti berendezkedésének biztosítása. A következő fejezetek arról győznek meg bennünket, hogy Batthyány politikai nézetei 1839 után sem változtak. Politikai eszköztárát, az alkalmazandó taktikát az adott helyzethez igazítva alakította ki, miközben a stratégiai célokról sem feledkezett el. Az önálló fejezetekben tárgyalt országgyűlések közül az 1838/39. évi kevés eredményt, míg az 1843/44-es többet hozott, az áttörés - immár szervezett pártviszonyok között, kedvező nemzetközi légkörben - 1847/48-ban, az utolsó rendi országgyűlésen következett be. Az országgyűlések közti időszakokat tárgyaló fejezetek Batthyányt egy kevésbé ismert arcáról mutatják be. Több országos egyesület szervezésében és vezetésében részt vett. Az Iparegyletben,a jégkárbiztosító egyesületben, a Magyar Kereskedelmi Társaságban és a Pesti Cukorfinomító-Gyáregyesületben betöltött elnöki funkciója, több egyesületben vállalt választmányi tagsága révén népszerűsége tovább emelkedett. Az 1848 előti évtizedben Batthyány - Kossuthtal szövetkezve - megtalálta az utat a vidék, a köznemesi ellenzék felé is. 1848 márciusában már a miniszterelnöki poszt egyedüli várományosának tekintették. A szerző rávilágított arra az összefüggésre is, hogy az alkalmi vagy tartósabb érdekszövetség ellenére Széchenyi, Kossuth és Batthyány között folyamatos volt a rivalizálás és féltékenykedés. Molnár András érdekfeszítően, tárgyilagosan és árnyaltan mutatja be azt a folyamatot, melynek során a magyar főrend ellenzéki vezéréből az egyesült liberális ellenzék országos fővezére lesz, annak ellenére, hogy Batthyány nem rendelkezett olyan írói-szónoki kvalitásokkal, mint vetélytársai. Munkája a Batthyány-kutatás egyik alapművének tekinthető. Mivel szándékai szerint a szakmai körön túl a szélesebb nyilvánossághoz is szólni kívánt, érdemes lett volna rövidebb, célratörőbb jegyzetekkel dolgozni. A kötet végén található jegyzetapparátus meglehetősen terjedelmes a rövidítésjegyzékkel együtt (a kötet kb. 20%-át teszi ki) és helyenként nehézséget jelent az értelmezése is. (Egy jegyzeten belül feleslegesen sok a hivatkozás.) 56