Levéltári Szemle, 47. (1997)
Levéltári Szemle, 47. (1997) 1. szám - KILÁTÓ - Szabó Mónika: Levéltári katasztrófavédelem Vesztfáliában / 42–44. o.
hogy a katasztrófavédelem főbb vonalaiban és cselekvési irányaiban előre megszervezhető. Célszerű társintézményekkel, szakemberekkel, szállítócégekkel és segélyszervezetekkel olyan kapcsolatot kialakítani, hogy veszély esetén megtehessük a megfelelő lépéseket. Fontosnak tartanám itthon is a levéltárakban egy hasonló alapokon felépülő tervet kidolgozni, és így a hirtelen bekövetkező balesetek esetén az iratállomány károsodásának mértéke minimálisra csökkenthető. Szabó Mónika JEGYZETEK 1 John E. Mclntyre: Felkészülés elemi csapásokra. A könyv- és papírrestaurálási konferencia előadása. Bp. 1990. 2 NotfallmaBnahmen im Archiv. Archivpflege in Westfalen und Lippe, 1994. Heft 40. APAULER GYULA-DÍJ KURATÓRIUMÁNAK FELHÍVÁSA A művelődési és közoktatási miniszter 12/1991. (VIII. 6.) MKM számú, valamint az ezt módosító 3/1992. (III. 6.) MKM számú rendelete alapján államalapító Szent István ünnepe alkalmából augusztus 20-án Pauler Gyula-díj adományozható azoknak a levéltárosoknak, akik hosszabb időn át kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és tevékenységükkel, kezdeményezéseikkel szakterületük fejlődését segítik elő. A díjat - amelynek összege 75-75 000,- Ft - évente két személy kaphatja. A díjra valamennyi közlevéltár és nyilvános magánlevéltár, levéltárfenntartó és szakmai szervezet élhet a javaslattétel jogával. Az egyénektől beérkező javaslatokat az egyes szakmai szervezetek összegzik, a javaslattétel módját és határidejét az érintett szervezetek vezetőségei (választmány, elnökség stb.) határozzák meg. A hivatkozott rendeletek értelmében a díjak odaítélésére szakmai kuratórium tesz javaslatot. Felhívjuk a figyelmet a kuratóriumnak arra a korábban elfogadott, majd utóbb egyhangúlag megerősített állásfoglalására, amely szerint a Szabó Ervin Emlékérem és a Pauler Gyula-díj között fennálló jogfolytonosság alapján arra a személyre, aki a Szabó Ervin Emlékérmet már megkapta, nem tesz javaslatot. Adíjazandó(k) személyére vonatkozó javaslatokat - a jelölt(ek) személyi adataival és részletes szakmai indoklással felszerelve - 1997. május 31-éig kell a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Levéltári Osztályának (1014 Budapest, Úri u. 54/56.) megküldeni. 44