Levéltári Szemle, 47. (1997)

Levéltári Szemle, 47. (1997) 4. szám - Albrechtné Kunszeri Gabriella: A hazai levéltárak általános állományvédelmi helyzetfelmérésének tapasztalatai / 30–38. o.

véltárban legyen egy levéltáros, aki járatos az állományvédelemmel kapcsola­tos kérdésekben. Akiár saját restaurátor kezeli az anyagot, akár külsó', az érdemi együttműködés előfeltétele a jó eredménynek. A restaurálással kap­csolatban szeretném felhívni a figyelmet két dologra. Az egyik az, hogy a rész­letes dokumentáció a restaurálás elengedhetetlen része. A dokumentáció egy példányának a levéltári anyag őrzőjéhez kellene kerülnie. A másik dolog pedig, hogy restaurálási feladatokkal csak szakképzett és referenciákkal ren­delkező könyv- és papírrestaurátort szabad megbízni. Sok jóvátehetetlen és csak később kiderülő hibát lehet így elkerülni. Akiállítások sok és súlyos veszéllyel fenyegetik a levéltári anyagot. Afonto­sabbak közé tartozik a nem szakszerű szállítás és tárlóba helyezés, a fotózás és a megvilágítás, ami károsodás forrása lehet. Kevéssé ismert például, hogy a megvilágítás hatására az anyagban olyan folyamatok indulhatnak be, ame­lyek a megvilágítás megszűnte, az eredeti tárolóhelyre történt visszahelyezés után is folytatódnak. Az elkerülhetetlen klímaváltozások elsősorban a nagyobb nedvességfelvételre képes pergameneknél veszélyesek, mert meghul­lámosodnak, és a festett részek leválhatnak róluk. Mivel többnyire a legértékesebb dokumentumokat állítják ki, esetleg ismétlődően is, ezeket fokozott veszély fenyegeti. A levéltáraknak a kiállítási feltételekre szabályza­tot kell kidolgozniuk, amelyben nem csak olyan általánosságok szerepelnek, hogy a kiállító fél garantálja a biztonságot, hanem megjelölik a csomagolási és szállítási módot, kitérnek a tárlókban használható anyagokra és rögzítésmódokra, a klimatikus és megvilágítási körülményekre, valamint a kiállítás időtartamára. Állandó kiállításon nem szabad eredeti levéltári anyagot kiállítani. A szigorú követelménnyel szemben a válaszok szerint 15 helyen pedig ez történik. Eredeti dokumentum még optimális kiállítási körülmények mellett se legyen három hónapnál hosszabb ideig kiállítva. Törekedni kell a másolatok kiállítására, ahogy azt a kapott válaszok jelzik. A szándék erre tehát meg is van. A mai technika lehetővé teszi jó minőségű másolatok készítését. A kiállítási kölcsönzésnél gyakoribb a kutatási célú kölcsönzés. Ez ugyan­csak sok veszéllyel fenyegeti a levéltári anyagot, ezért a kölcsönzést lehetőség szerint minimálisra kell csökkenteni és csak olyan helyre adni, ahol a tárolási és kezelési körülmények megnyugtatóak. A szállítás kizárólag személyes le­het. Remélhetőleg már mindenütt beszüntették a postai küldést, amely során nem csak az elveszést kockáztatnák, hanem extrém klimatikus körülmények és fizikai hatások is érhetik a sérülékeny iratokat. A kérdőív utolsó kérdéscsoportja az általános állományvédelmi tevékeny­ségre vonatkozik. Arra a kérdésre, hogy ismeri-e az állományvédelmi szükség­leteket az intézmény vezetése és fenntartója, meglehetősen vegyes válaszok érkeztek. Attól tartok, valójában egyik levéltár sem mondhatja erre azt, hogy igen. Hiszen a szükségletek felméréséhez alaposan ismerni kell az állomány állapotát, azt, hogy milyen károsodások és milyen mennyiségben fordulnak elő, ezek hogyan javíthatók, illetve hogyan lassítható a károsodási folyamat, hogyan lehet elkerülni a további és újabb károsodásokat, mi kell ehhez stb. Bármennyire is nehéz, szembesülni kell a ténnyel, hogy a hatalmas mennyi­ségű, megállíthatatlanul romló „modern" iratanyag egésze nem menthető meg eredetiben. Arra kell törekedni, hogy legalább az általuk hordozott informá­ciót (más adathordozón) őrizzük meg az utókor számára. Az átmásolást akkor kell elvégezni, amikor még kézbevehető állapotban van az irat, az írás teljes és olvasható rajta. Tudom, hogy nagyon nehéz a levéltárosnak lemondania egyes iratokról, amikor azok állapotuk miatt (például penészesek) nem szál­líthatók be a levéltárba. A selejtezésre vonatkozó kérdés többekből meg­37

Next

/
Thumbnails
Contents