Levéltári Szemle, 47. (1997)

Levéltári Szemle, 47. (1997) 4. szám - Tamáska Péter: A nyomdászok és a hozzájuk kapcsolt szakmák kulturális és sportélete az ötvenes évek első felében / 25–29. o.

A kultúraktíva-értekezleteken a direkt propagandát részesítették előnyben. Mivel ez nem mindig bizonyult sikeresnek, a nyomdászok egy 1950. évi aktívaértekezleten azt javasolták, hogy a „SZÍT" (Szakszervezetek Ifjúsági Tanácsa - T. P.) Kultúr-nevelési osztálya készíttessen írókkal olyan jeleneteket, amelyekben a babonás emberek lennének kifigurázva, így - mondták jobban fel lehetne kelteni a dolgozók érdekló'dését. A rendelésre készült jeleneteket - a nokérdéssel és a generációs problémákkal foglalkozókat - az üzemekben adták elő a kultúraktivisták. A győri sztahanovista ünnepségen 1950-ben - amelyet Jelenetekkel" és rigmusokkal élénkítettek - 280 kultúraktivista vett részt, s a Betűben a termelést dicsőítő versek jelentek meg. A laphoz „akkreditált" költő az egyébként nem tehetségtelen, nyomdászból lett verselő, Földeák János volt. A rádió kívánságműsorában úgy propagálták a kiváló dolgozókat, hogy szövegeik az apparátus által beküldött „spontán" levelek alapján készültek. A nyomdászok „levelezési normája" havi ötven levél volt.

6 A SZOT keretén belül működő könyvbizottság részben a szakszervezeti könyvtárak selejtezésével foglalkozott, részben pedig az „olvasási mozgalom" szervezéséhez adott - amellyel kapcsolatban a Szabad Népben és a Népszavában Révai József és Horváth Zoltán is írt eszmefuttatást - elvi jelentőségű állásfoglalást. A selejtezési listákat a kulturális forradalom merev sémáinak alkalmazásával állították össze: az „Elsodort falu" éppúgy indexre került, mint az „Elfújta a szél". A kínai Lin Yutang „Fehérek és színesek" című műve ugyanúgy ellenséges irománynak bizonyult, mint az előbbiek, noha az író meglehetősen kritikus szemmel nézte a fehérek - főképp az angolszászok - világát.

7 Felmerült, hogy szükség van-e egyáltalán szakszervezeti lapokra? Az elgondolás az volt, hogy a szaklapok szűnjenek meg, még akkor is, ha azokat szívesen olvassák a dolgozók. A Betű éppen ezért 1953 őszétől 1955 januárjáig nem jelenhetett meg.

8 Amikor újra beindult, nemegyszer a tréfa finom, a koalíciós időkre emlékeztető változataival írta körül a politikai eseményeket. „Mancika elvtársnő, szeretnék magához közelebb kerülni és mélyrehatóan megtárgyalni szakszervezetem problémáit..." - vall szerelmet a vezető káder a beosztottjának. A pozitív hős kultuszát példázó magyar filmgyártás ugyanakkor nyomdász témával is jelentkezett. Az 1955-ben készült Különös ismertetőjel az illegális Szabad Nép előállításáról szólt, amelynek siralomházi párbeszéde a hatvanas évek morális indíttatású konfliktusszövegei előképének tekinthető. A korszak pozitívumaihoz tartozott, hogy egyes kiadványok kapcsán őrizni lehetett a szakmai kultúra feledni látszó szépségeit: a Világirodalom klaszszikusai, a Szovjet írók válogatott művei vagy az Orosz remekírók sorozat tipográfiailag is méltóképp képviselték ezt a törekvést. Ugyancsak kedvezően hatott, hogy az üzemekben alakított önképző körök és művészeti csoportok gyakran komoly anyagi és politikai támogatásban részesültek. 1955-ben az irodalmi, fotó és szabás-varrás körök száma 29 volt, 727 taggal, a művészeti csoportok összetétele pedig a következőképp alakult:

9 1954 1955 A csoport neve száma tagok száma tagok száma száma Színjátszó 48 527 46 563 Tánc 27 252 21 214 Énekkar 32 678 3 6 801 Szimfonikus zenekar 4 64 3 64 Fúvós zenekar 6 79 6 76 Népi zenekar 1 3 1 3 27