Levéltári Szemle, 47. (1997)

Levéltári Szemle, 47. (1997) 3. szám - MÉRLEG - Buza János: Németh Gábor: Nagyszombati testamentumok a XVI–XVII. századból. Bp., 1995. Horváth József: Győri végrendeletek a 17. századból. Győr, 1995 / 49–53. o.

Horváth József egyfelől a korabeli állapotokhoz képest „fejlett írásbeliséggel" magyarázza a győri végrendeletek nagy számát, másfelől pedig - a Tripartitum és a későbbi szakirodalom nyomán - arra hívja fel a figyelmet, hogy a feudális jogviszonyok közepette „... a testamentum nélkül elhalt jobbágy minden ingó és ingatlan vagyona a földesúrra száll; ha végrendeletet tesz, abban szerzett javainak feléről szabadon rendelkezhet" (15. old.). Káptalani - egyházi földesúri fennhatóság alatti - mezővárosról lévén szó századokkal korábban nyilván motiváló tényező lehetett a mortagium, a XVII. században azonban már a világi földesurak is csak elvétve tették rá kezüket az utódokat hagyó jobbágyok javaira. A szabad királyi városok polgárainak pedig eleve nem kellett tartaniuk attól, hogy nemesi kézre kerül vagyonuk, ennek ellenére sokan éltek közülük a végrendelkezés lehetőségével. Tagadhatatlan, hogy a testamentumaikat tollba mondó győriek illő alázattal s vagyonosságuknak megfelelő pénzadománnyal emlékeztek meg a „... böcsületes és nemes Káptalan Urakéról, cselekedetük azonban inkább tradicionális, semmint jogbiztosító elemnek tűnik. A deficiens végrendelkezőknek viszont valóban indokolt volt a jogbiztosító testamentumtétel, pl. Galovicz Csiszár György sem családdal, sem saját házzal nem rendelkezett Győrött, 40 forintot hagyott „Tott országban" lakó Mihály nevű öccsére, 5-5 forint erejéig emlékezett meg a káptalanról, a„chéh ládáról", azokról a keresztyén rabokról, „kik az Chonka Toronban..." voltak, továbbá a városi szegényekről (30-31. old.). Nagyvathy Anna asszony - a nemes és vitézlő kiskomáromi alkapitány Teöreök Miklós özvegye - gondozójára hagyta házacskáját, a káptalanra pedig „...közönségesen tíz magyar forintot. — s nyomban hozzáfűzte - Az meglévén, az ház az övé legyen" (33—34. old.). Bindtner János (34. old.) és Kecskédi Szabó János testamentumából (91-92. old.) ugyancsak arra lehet következtetni, hogy leszármazottak nélkül készülődtek utolsó útjukra, s mint ilyenek, vagyonukat özvegyeikre hagyták, akiket az esetleges rokoni zaklatásoktól is oltalmazni kívántak. Kecskédi Szabó János atyafiságához intézte kérését: „...senki az én meghagyott árva feleségemet meg ne háborgassa, mert én még éltemben az kinek mit kellett adnom, megattam". A káptalant és Győr bíráját egyaránt arra kérte, hogy az özvegy „gyámolai" legyenek. Mielőtt belemerülnénk a testamentumok tartalmi ismertetésébe, vissza kell térni a kötet előszavára, amelyben a győri végrendeleteket publikáló elődök - Villányi Szaniszló, Ráth Károly, Sörös Pongrác és Jenéi Ferenc - nevét követően „A hazai végrendelet-kutatásról" nyújt áttekintést a források közreadója. Báró Radvánszky Béla, Házi Jenő és Tárkány Szűcs Ernő idevágó munkásságán túlmenően a kortárs végrendeletközlők nevét és műveit is számba veszi. Győr - már többször említett - mezővárosi jogállásából következően, nagyobb súllyal szerepelnek azok a történészek, akik hasonló státusú települések végrendeleteit tették közzé az 1848-at megelőző századokból, illetve évtizedekből. A szemle hasznos támpontot nyújt azoknak, akik e tárgykörben Győrön kívüli térség testamentumait kívánják olvasni. Nyilván nem véletlen jelenség az, hogy egyfelől Ceglédtől Debrecenen át Nyírbátorig, másfelől Hódmezővásárhelytől Kecskeméten át Gyöngyösig az Alföld, illetve peremvidékének reprezentáltsága jelentősebb, a végrendeletek rögzítésének későbbi kezdetén túl az egyéb források viszonylagos hiánya is sarkallhatta a kutatókat. Horváth József főként Tárkány Szűcs Ernő szempontjai nyomán elemezte a győri végrendeleteket, s arra a következtetésre jutott, hogy a testamentumot tevő arrabonaiak végső kívánságait többnyire nem szigorú rend szerint csoportosították. Figyelmet érdemel azon megállapítása, hogy,,... a vagyontár52