Levéltári Szemle, 47. (1997)

Levéltári Szemle, 47. (1997) 2. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Koltai András: Mösch Lukács és a magyar piaristák első levéltárai / 17–30. o.

Nem elégedett meg azonban e hat előírt kötettel, hanem továbbiakat is készített. Elsőként megírta a história domus-t és ezzel egy kötetben a rend történetét is (n° 7), majd összeállított egy olyan kötetet, amelyben a rendház elhunytjainak hosszabb, illetve a rend elhunytjainak rövidebb életajzai voltak olvashatók, továbbá a rendház misekötelezettségei (n° 8). A két tárgy azért kerülhetett egy kötetbe, mert a katolikus egyház szokása és a Konstitúciók előírása szerint a piaristák közbenjáró miséket ajánlottak föl elhunyt rendtársaik üdvösségéért. Emiatt nevezték suffragium-nak (közbenjárás) az elhunytakról készült életrajzi följegyzéseket és tartották számon őket a misékkel együtt.

29 Végül egy kötet a büntetokánonokat és a rendházban előforduló fegyelmi ügyeket tartalmazta (n° 9), ez a két utolsó kötet azonban egyelőre nem ismeretes, kivéve a Privigyén elhunytak jellemzései (a n° 8 első része), amelyek egy XVIII. századi kézirathoz kötve maradtak fönn. Az 1688-ban készült Registrum fölsorol még néhány iratot (alapítványi oklevelet, a rendi elöljárók utasításainak eredeti példányait, peres iratokat és egy kisebb kötetet, amely a Konstitúciókat, a novíciusok reguláit és pápai rendelkezéseket tartalmazott), de egyben az is kiderült belőle, hogy mivel a levéltár rendezése még nem fejeződött be, ez a jegyzék még nem teljes, hanem „pro tempore mutandus", és ha majd a munka befejeződik, új jegyzék fog készülni.

30 A rendezéssel és a kötetek megírásával Mösch csak 1689 elején végzett, és ekkor készítette el a „megújított levéltár" („archívum renovatum") újabb registrum-át?

1 Ebben az 1689. évi lajstromban a kilenc kötet számozása némileg megváltozott (a 3-5. számúak helyet cseréltek egymással) és a jegyzék végére újabb iratok kerültek: a rendház újonnan készített leltárait (n° III, VI),

32 és a rendházjövedelmeit és világi szerződéseit (n° VII) tartalmazó kötetek, a Stomfáról 1689 januárjában rossz állapotban visszakerült oklevelek (n° VTII-X), valamint néhány fogadalomminta, ezzel kapcsolatos szabályzat és a pápai rendeletek két újabb gyűjteménye (n° IV). Volt a levéltárban egy piarista rendtörténet és egy Kalazancius-életrajz is, amelyek közül az egyiket Mösch még ebben az évben áttette a könyvtárba, majd mindkettőt átengedte Krausz Mihály tartományfőnöknek Podolinba (n° IV, V). Végül a levéltárhoz tartozott egy zárral ellátott faláda („scatula seu cistula lignea") is, amely az oklevelek és levelek őrzésére szolgált (n° XI). A privigyei levéltár rendezése után Mösch a továbbiakban nem készített újabb levéltári katalógusokat, hanem a szerzeményeket az 1689. évi listához írta hozzá. 1689-ben a levéltár három új kötettel gyarapodott: egy pénztárkönyvvel (n° XII), egy az alapítványok jövedelmeinek följegyzésére szolgáló könyvvel (n° XIII) és egy olyannal, amelybe a rendbe beöltöző novíciusok világi ruháinak és tárgyainak leltárait írták (n° XIV). Utóbbira azért volt szükség, hogy ha a novícius még fogadalma előtt meggondolja magát és elhagyja a rendet, akkor pontosan tudják, mit adjanak vissza neki. Ha pedig letette az örökfogadalmat (többek között a szegénységre is), akkor ezek a tárgyak a rend közös tulajdonába mentek át. A Registrum utolsó bejegyzése 1694-ből származik, de már nem Mösch Lukács, hanem utódja, Berzeviczy Valérián kezétől: ekkor egy, a rendház status domus-ait tartalmazó kötettel bővült a levéltár (n° XV). Ez abból a szempontból is érdekes, hogy Mösch és Berzeviczy házfőnöksége alatt, miközben a rendháznak volt kinevezett levéltárosa, a levéltári teendők nagy részét maga a házfőnök végezte. A levéltárosok egyébként már csak azért sem mélyedhettek el feladatukban, mert személyük évről évre változott.

33 Végül itt kell megemlítenünk azt a két kéziratos kötetet is, amelyek ugyan a Registrum-ban nem szerepelnek, de Mösch kezétől, illetve az ő idejéből 21