Levéltári Szemle, 46. (1996)
Levéltári Szemle, 46. (1996) 4. szám - HÍREK - Kápolnai Iván: Dávid Zoltán (1923–1996) / 69–71. o.
Hatvanadik életévét betöltve, Dávid Zoltán nyugdíjaztatását kérte, és évekre felhagyott a tudományos kutatással. A rendszerváltás után lendült csak újból munkába, különösen azután, hogy 1992-ben volt iskolatársa, Antall József miniszterelnök kezéből ünnepélyes külsőségek között átvehette munkásságának (korábban elmaradt) elismeréseképpen a KSH által adományozott Fényes Elek Emlékérmet. Vállalta előadások tartását - amire korábban csak a legritkább esetben sikerült rávenni —, eleget tett a legkülönbözőbb hivatalos megbízásoknak (pl. államközi tárgyalások előkészítése demográfiai adatokkal stb.). 1992 végétől 1996 nyaráig mintegy két tucat cikke-tanulmánya került publikálásra, és még továbbiakkal is elkészült. Cikksorozatokban számolt be a legutolsó népszámlálások adatai alapján a magyarság számáról a szomszédos országokban, majd pedig a hazai népesedés helyzetéről megyénkénti részletezésben. Több tanulmányban is vizsgálja a magyar-szlovák nyelvhatár változásait az 1660-as évektől napjainkig. Az 1990-es évtized eleji szlovákiai és romániai népszámlálások eredményei lehetővé tették számára - több évtizedes kiesés után - a vallási megoszlás elemzését is, különös tekintettel a „magyar vallás"-nak tartott református lakosság számának alakulására. Magyarországon - vallási adatok hiányában - csak a nemzetiségek lélekszámának vizsgálatára szorítkozhatott. Apadó számuk rögzítésével egyidejűleg megkérdőjelezi a világ magyarságának gyakran emlegetett 15 milliós lélekszámát. Realitásérzéke nemcsak a történeti múlt, hanem a jelen viszonyai között is érvényesült a társadalmi tudat beidegződéseivel szemben. Erős érzelmi kötődése magyarságához utolsó cikkében mégis azt a bizakodást juttatja kifejezésre, hogy a vészes népességfogyás megáll(hat). Alkotóereje és -kedve teljében ragadta el a halál a tudomány több ágában is új csapásokat vágó, mások által nem, vagy alig művelt területeken végzett történészi, statisztikusi, demográfusi munkája közben. Nem hagyható említés nélkül, hogy mindemellett négy gyermek és mindvégig „csak" az anya szerepét betöltő szerető feleség szerény polgári életviteléhez szükséges feltételeket is meg tudta teremteni a páter familias tekintélyével és szerető gondoskodásával. A nagy család életében mindig adódó gondok azonban nem tudták megtörni eredendően életvidám, kedélyes, optimista egyéniségét. Mindig észre tudta venni az életben a szépet és a jót, élvezte és szerette a zenét, az utazást új tájakra és országokba. Az év legünnepélyesebb eseménye azonban az volt számára, amikor karácsony este együtt lehetett az egész család, az utolsó alkalommal már 17 unokával. Az életvitelében hagyományosan polgári konzervatív, sokoldalú tudományos munkásságában pedig éppenséggel mindig újító, modern szemléletet képviselő Dávid Zoltán személyiségében a morális és intellektuális értékek napjainkban oly ritka szerves harmóniában ötvöződtek. Emberideálokban egyre szűkölködő világunkban életútja követésre, folytatásra méltó! Kápolnai Iván 71