Levéltári Szemle, 46. (1996)

Levéltári Szemle, 46. (1996) 4. szám - HÍREK - Kápolnai Iván: Dávid Zoltán (1923–1996) / 69–71. o.

Hatvanadik életévét betöltve, Dávid Zoltán nyugdíjaztatását kérte, és évekre felhagyott a tudományos kutatással. A rendszerváltás után lendült csak újból munkába, különösen azután, hogy 1992-ben volt iskolatársa, Antall József miniszterelnök kezéből ünnepélyes külsőségek között átvehette munkásságának (korábban elmaradt) elismeréseképpen a KSH által adományozott Fényes Elek Emlékérmet. Vállalta előadások tartását - amire korábban csak a legritkább esetben sikerült rávenni —, eleget tett a legkülön­bözőbb hivatalos megbízásoknak (pl. államközi tárgyalások előkészítése demográfiai adatokkal stb.). 1992 végétől 1996 nyaráig mintegy két tucat cikke-tanulmánya került publikálásra, és még továbbiakkal is elkészült. Cikksorozatokban számolt be a legutolsó népszámlálások adatai alapján a magyarság számáról a szomszédos országokban, majd pedig a hazai népesedés helyzetéről megyénkénti részletezésben. Több tanulmányban is vizsgálja a magyar-szlovák nyelvhatár változásait az 1660-as évektől nap­jainkig. Az 1990-es évtized eleji szlovákiai és romániai népszámlálások ered­ményei lehetővé tették számára - több évtizedes kiesés után - a vallási megoszlás elemzését is, különös tekintettel a „magyar vallás"-nak tartott református lakosság számának alakulására. Magyarországon - vallási ada­tok hiányában - csak a nemzetiségek lélekszámának vizsgálatára szorít­kozhatott. Apadó számuk rögzítésével egyidejűleg megkérdőjelezi a világ magyarságának gyakran emlegetett 15 milliós lélekszámát. Realitásérzéke nemcsak a történeti múlt, hanem a jelen viszonyai között is érvényesült a tár­sadalmi tudat beidegződéseivel szemben. Erős érzelmi kötődése magyar­ságához utolsó cikkében mégis azt a bizakodást juttatja kifejezésre, hogy a vészes népességfogyás megáll(hat). Alkotóereje és -kedve teljében ragadta el a halál a tudomány több ágában is új csapásokat vágó, mások által nem, vagy alig művelt területeken végzett történészi, statisztikusi, demográfusi munkája közben. Nem hagyható em­lítés nélkül, hogy mindemellett négy gyermek és mindvégig „csak" az anya sze­repét betöltő szerető feleség szerény polgári életviteléhez szükséges feltétele­ket is meg tudta teremteni a páter familias tekintélyével és szerető gondos­kodásával. A nagy család életében mindig adódó gondok azonban nem tudták megtörni eredendően életvidám, kedélyes, optimista egyéniségét. Mindig észre tudta venni az életben a szépet és a jót, élvezte és szerette a zenét, az utazást új tájakra és országokba. Az év legünnepélyesebb eseménye azonban az volt számára, amikor karácsony este együtt lehetett az egész család, az utolsó alkalommal már 17 unokával. Az életvitelében hagyományosan polgári konzervatív, sokoldalú tudományos munkásságában pedig éppenséggel min­dig újító, modern szemléletet képviselő Dávid Zoltán személyiségében a mo­rális és intellektuális értékek napjainkban oly ritka szerves harmóniában ötvöződtek. Emberideálokban egyre szűkölködő világunkban életútja követés­re, folytatásra méltó! Kápolnai Iván 71

Next

/
Thumbnails
Contents