Levéltári Szemle, 46. (1996)

Levéltári Szemle, 46. (1996) 4. szám - MÉRLEG - Varga J. János: Relationes missionariorum de Hungaria et Transilvania (1627–1707). Misszionáriusok jelentései Magyarországról és Erdélyről (1627–1707). Edidit István György Tóth. Bp., Róma, 1994 / 54–56. o.

nált templomokról, s olyan helyükön maradt plébánosokról, akik megnősültek, döntésükkel a prostestánsok karjaiba hajtva híveiket. Legfőbb tennivalójuk tehát a rekatolizáció végrehajtása volt: a nemesek, a polgárok és a jobbágyok megtérítése, és az eretnekek által használt katolikus templomok visszaszerzése. Az egyik jelentésből kiderül, hogy bizonyos Beberi György atya térítette az igaz hitre I. Rákóczi Ferencet és feleségét, Báthory Zsófiát, a másikból, hogy Acsády Bonifác pálos szerzetes bírta rá a dunántúli középbirtokos Niczky család tagjait, hogy elűzzék a lutheránus prédikátort, s visszavegyék a templomot protestáns jobbágyaiktól. Acsády azontúl ott misézett új híveinek. Máskor halálraítélteket gyóntattak és pestises betegeket ápoltak a misszionáriusok, s nemegyszer kerültek életveszélybe, nem csak a halálos kór miatt. A Hódoltságban a török fenyegette meg őket karóba húzással, ha felépítik a katolikus templomot, a Felvidéken pedig a protestáns felkelők nyakazták le hármójukat az 1673-1674. évi kuruc támadás idején nem kívánt tevékenységükért. A jelentéseket nemcsak egyház- és politikatörténeti vonatkozásaik emelik az elsőrendű források közé, hanem etnikai, népesedési, földrajzi és művelődéstörténeti adataik is. Vanoviczi János pálos misszionárius 1669. évi beszámolója alapján - amely az egyházmegyékben a térítéshez szükséges nyelveket is felsorolja - akár az ország etnikai térképét is megrajzolhatjuk. íme néhány adatsor a teljesség igénye nélkül: egy misszionárius akkor számíthatott sikerre a győri egyházmegyében, ha a latin és a magyar mellett beszélt horvátul és szerbül, a váci egyházmegyében szlovákul és törökül, az egri egyházmegyében lengyelül, németül, szlovákul, ruténul és törökül, végül a Csanádiban horvátul, szerbül és törökül. (A misszionáriusok egy része küldetésének tekintette a mohamedán törökök megtérítését is.) Az obszerváns ferencesek különösen értékes adatokat jegyeztek le a székelyföldi katolikusok vizitálásakor: öt székben mintegy 49-50 ezer lelket számláltak meg 1629-1644 között, a Fejedelemséget ért török-tatár dúlás után egy évtizeddel (1670) viszont csak 43-44 ezer katolikust találtak. Hasonló összesítések maradtak fenn a Hódoltság déli részén Lippa, Arad, Karánsebes és Karassevo lakóiról. A négy helységben mintegy 2000 katolikust írtak össze mind az 1667., mind az 1676. évi látogatás alkalmával, ugyanakkor 1676-ban Lippán és Aradon 7900 mohamedán és 5300 görögkeleti hívő élt. Ajelentésekből az is kitűnik, hogy Lippa után - ahol 700 katolikus lakott 1667-ben - Karassevo jelentette az egyetlen igazán népes katolikus települést - a maga 600 főt meghaladó közösségével - a Temesközben. Némelyik hittérítő - szerencsénkre — a megszokottnál hosszabbra engedi beszámolója fonalát, és érdekes részleteket örökít meg a látottakból. Modesta a Roma ferences atya a székelyföldi Gyergyó-völgyról szólva megjegyzi, hogy a vidék igen termékeny, hévizei vannak, sőt kitűnő sört is főznek ott, de bora nem terem. Ugyanarról panaszkodik Benkovics Ágoston a Szepességről tudósítva, de hozzáteszi, hogy minden más bőven terem, nem úgy, mint Árva vármegyében, ahol az emberek zabkenyéren élnek. Bezzeg a módosabb Gyöngyös polgárai még böjtidőben is bőven fogyasztanak tojást és tejterméket háborog a magyarországi könnyített regulán misszióstársa, egy Itáliából jött szerzetes. Néhány lappal odébb már a lippai katolikusok étkezési szokásairól ír Giovanni a Derventa, borivásban és mértéktelen disznóhúsevésben marasztalva el őket, ugyanakkor megnyugvással jegyzi le, hogy durva révész mivoltuk ellenére vendégszeretők és szilárdak katolikus hitükben. Ferences rendtársa, miközben ismerteti Erdély földrajzát, népeit és vallásait, városról városra haladva felsorolja az iskolákat is. Filippo d'Alcara miközben büszkén jelenti 1627-ben, hogy a Bécs védelmét is szolgáló Komárom várában csupa 55