Levéltári Szemle, 46. (1996)

Levéltári Szemle, 46. (1996) 4. szám - DOKUMENTUM - Á. Varga László: A Nógrád Megyei Munkástanács megalakulásának körülményei / 15–32. o.

12 1922. szeptember 22-én született Hatvanban. Anyja neve Molnár Mária. 1945 után vezetősé­gi tagja volt a Heves megyei parasztp4rtnak. Állítólag baráti viszonyban volt Veres Péterrel. 1956. október 30-án a salgótarjáni MÁV küldötteként, és úgy is mint a parasztpárt jelöltje, került be a megyei nemzeti bizottság elnökségébe. 13 1916. október 19-én Litkén született, foglalkozása bányász. Anyja neve Imre Rozália. Iskolai végzettsége 6 elemi. A salgótarjáni banyatröszt Kányási Bányaüzemében a munkásta­nács elnökhelyettese volt. November 21-én a tröszti munkástanács tagja lett, s ugyanekkor az 5 tagú intézőbizottságba, majd még aznap a megyei munkástanácsba is beválasztot­ták. 14 Budapesten született 1924. december 9-én. Anyja neve Mlinarik Katalin. Iskolai végzettsége főiskola. A Nógrád Megyei Tanács VB Népművelési Osztályának művészeti csoportvezetője volt, maid a forradalom alatt tagja lett a megyei tanács munkástanácsának. A megyei nemzeti bizottságba a városi írócsoport delegálta. Október 30-án a megyei nemzeti bizottság elnökének választották. Szellemi vezére volt a forradalomnak. Logikus, világos gondolkozásá­val vezetőrtársai fölé nőtt. 15 1936. április 13-án Sátoraljaújhelyen született. Anyja neve Nemoda Teréz, iskolai végzettsége 4 polgári, foglalkozása vízvezeték-szerelő. Az Ingatlankezelő Vállalat képviselőjeként volt jelen az ülésen. Beválasztották a megyei munkástanácsba. 16 Márkházán született 1912. február 2-án parasztcsalád gyermekeként. A megyei nemzeti bizottságba a kisgazdapárt képviselőjeként került be. 1950 előtt számos megyei közigaz­gatási funkciót töltött be, s emellett a FKgP megyei vezetője volt. 17 1916. október 11-én született Mátranovákon. Anyja neve Pászti Rozália, iskolai végzettsége 6 elemi, foglalkozása bányász. A forradalom alatt a Zagyvapálfalvai Bányagépgyárban dolgo­zott, és itt a munkástanács igazgatótanácsának lett a tagja. A megyei munkástanács alakulásán küldöttként voltjelen, de annak nem lett tagja. 18 1920. július l-jén született Hevesen. Anyja neve Borbély Julianna, iskolai végzettsége 4 pol­gári, majd műszaki főiskola. 1940-ig a kereskedőszakmában dolgozott, majd a közigazgatás­ban helyezkedett, el. A II. világháborúban szovjet fogságba került, ahonnan 1948-ban tért haza. 1948-ban lett bányász, s innen került főiskolára. Ennek elvégzése után a nagybátonyi MTH-nál tanított, majd ismét fizikai munkásként kereste kenyerét. Október végén Nagybátony bányaváros nemzeti bizottságának lett az elnöke. 19 Jónás Lajosról van szó, aki Szeghalmon született 1913. december 12-én. Anyja neve Nagy Ágnes, 6 elemit végzett, s 1945-ben került a zagyvarónai vasötvözetgyárba. 1945 után SZDP­tag volt, de mivel annak jobbszárnyához tartozott, nem igazolt át az MDP-be. 1956-ban munkahelyén a munkástanács elnöke lett. 20 Mármint a többi pártok. 21 Az MSZMP Nógrád Megyei Ideiglenes Intéző Bizottságának volt a tagja. 22 Mármint a megyei nemzeti bizottságnak. 23 Helyesen: válasszanak. 24 Valószínűleg Cser Gyula volt a felszólaló. 25 Helyesen: bennük. 26 Helyesen: megyei tanácsnál 27 Csak annyit tudunk róla, hogy Körösladányban született 1921-ben. Anyja neve Szabó Erzsébet, iskolai végzettsége technikum, továbbá azt, hogy Hasznoson italboltvezető volt, és október 30-án tagja lett a megyei nemzeti bizottságnak. 28 November 17-én. 29 1919-ben született Salgótarjánban. Anyja neve Csirke Teréz, iskolai végzettsége 5 elemi, foglalkozása gyári munkás. Á salgótarjáni tűzhelygyárban az ideiglenes munkástanácsnak, valamint az ún. 5-ös bizottságnak is tagja lett. 30 L. a 8. sz. jegyzetet. 31 Zagyvapálfalván született 1910. május 23-án. Anyja neve Márkus Erzsébet, iskolai végzettsége 4 polgári, szakképzettsége hentes, foglalkozása felügyelő. Munkahelyén, a zagy­vapálfalvai üveggyárban, a munkástanács igazgatótanácsának, majd a megyei nemzeti bizottságnak is tagja volt. 32 1921. január 8-án született Kisterenyén. Anyja neve Kormos Erzsébet, iskolai végzettsége érettségi. Kisterenyén a községi forradalmi tanács elnöke, munkahelyén, a salgótarjáni öblösüveggyárban a munkástanács tagja volt. 33 Salgótarjánban született 1923. június 4-én. Anyja neve Bejrendi Ilona, iskolai végzettsége 4 polgári, szakképesítése gépésztechnikus. Munkahelye MAV nagybátonyi állomásfőnökség. 1956-ban tagja lett munkahelye munkástanácsának. 34 1924. május 28-én született [?]. Anyja neve Föltényi Ottilia, iskolai végzettsége kereskedelmi érettségi, foglalkozása vasbetonszerelő. 1956. október 27-én a salgótarjáni szobordöntésnél ő szavalta el a Nemzeti dalt. Munkahelyén, a Salgótarjáni Építőipari Vállalatnál tagja lett a munkástanács igazgatótanácsának. 35 L. a 15. sz. jegyzetet. 36 Újpesten született 1932. május 9-én. Anyja neve Breznyánszki Teréz, foglalkozása villany­szerelő. A zagyvarónai erőműnél dolgozott. 37 L. a 10. sz. jegyzetet. 38 Pétervásárán született 1928-ban. Anyja neve Ipacs Margit, iskolai végzettsége gépipari tech­31

Next

/
Thumbnails
Contents