Levéltári Szemle, 46. (1996)

Levéltári Szemle, 46. (1996) 1. szám - Szűcs László: Az Ideiglenes Nemzeti Kormány néhány archontológiai kérdése / 21–32. o.

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány által megvalósított koalíciós kormányzás idején azonban ez a gyakorlat bizonyos változáson ment át. Minthogy a tárcák élére pártok szerint elosztva, az arányok messzemenő figyelembevételével nevezték ki a minisztereket, a meghatározott pártállású miniszter mellé, az adott területen esetleg különösen érdekelt, valamely más pártot képviselő politikai államtitkár került. Megmaradt ugyan a politikai államtitkárnak a minisztert helyettesítő szerepe, de a más irányú politikai ellenőrzés, az adott tárcánál a miniszter pártállása által meghatározott politikai tendenciák kiegyenlítésére irányuló szerepe került előtérbe. Általában valamely párt kezdeményezésére — pártközi egyeztetés, majd az érintett miniszter javaslata, illetve a minisztertanács előterjesztése alapján — az Ideiglenes Nemzetgyűlés Elnöksége

2 nevezte ki a politikai államtitkárokat. Az adminisztratív államtitkárok ezzel szemben többnyire szakemberek voltak, s a szakminiszter javaslata alapján a minisztertanács, illetve a miniszterelnök döntött a kinevezésükről. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány államtitkári posztjaira a nagy politikai változásnak megfelelően természetesen teljesen új emberek kerültek, ezen a szinten akkor is ilyennek minősültek, ha néhányan közülük korábban is szerepet vittek az igazgatásban. A korábbi államtitkárokat mégsem tették egyszerűen félre, hanem előzetes vizsgálat alapján mondtak ítéletet korábbi tevékenységükről és további sorsukról. Többnyire hatálytalanították a korábbi kinevezésüket, néhány esetben azonban fenntartották, de egyes kivételektől eltekintve ez sem jelentett mást, mint az államtitkári rangjuknak megfelelő nyugdíjazásukat.

3 A legfontosabb tárcák új politikai államtitkárainak kinevezésére szinte a kormány megalakulásával egyidőben javaslatot tettek a pártok, így már 1944. december 23-án — az Ideiglenes Nemzetgyűlés elnökének részvételével — megállapodott a kormány a Miniszterelnökség, a Belügyminisztérium, az Igazságügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, a Földművelésügyi Minisztérium, a Népjóléti Minisztérium, valamint a Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium politikai állatitkárainak személyében, megjelölve egyben, ha egy tárcához több államtitkár került, hogy közülük ki legyen a miniszter helyettese.

4 Ezt követően — a pártok feltehetően arra számítva, hogy a kormány Budapestre költözése és várható átalakítása után, az új helyzetnek megfelelően nevezik meg a jelölteket —jórészt már csak júniusban került sor a többi politikai államtitkár kinevezésére. Az adminisztratív államtitkárok kinevezése is többnyire csak április-júniusban történt meg. A politikai államtitkárok kinevezésének késlekedése következtében néhány esetben pártszempontok kerültek előtérbe az adminisztratív államtitkárok kinevezése alkalmával is. Az ilyen esetek egy részénél a későbbiekben átminősítésre is sor került. Mind az adminisztratív, mind a politikai állatitkárok körében később természetesen az említett okon kívül is volt változás: több esetben csere formájában. Július végéig azonban lényegében ezek is lezajlottak, de még szeptemberben, sőt az Ideiglenes Nemzeti Kormány létének utolsó napjaiban is történtek változások. Mindezek következtében több minisztériumnak — a kormány működésének első felében — hosszabb időn át nem volt sem politikai, sem adminisztratív államtitkára, illetve csak politikai vagy csak adminisztratív államtitkára volt. Mi több, a Külügyminisztérium részéről csak az egész kormányzati időszak végén, október 24-én tettek javaslatot két adminisztratív államtitkár kinevezésére. Végül is a pártonkívüli miniszterelnök mellett kezdetben csak a kisgazdapárti Balogh István, később a kommunista Kállai Gyula (aki először adminisztratív államtitkárként szerepelt, s júliustól lett politikai állam22