Levéltári Szemle, 46. (1996)

Levéltári Szemle, 46. (1996) 3. szám - HÍREK - Erdmann Gyula: Közgyűlési beszámoló a Magyar Levéltáros Egyesület 1992–1996 közti munkájáról / 57–62. o.

rendről, de a konzultációk alkalmul szolgáltak az egyeztetett szakmai álláspont kialakulásához, amely később kamatozott. 1993. évi vándorgyűlésünk Szegeden volt. A szakmai programot az adatés titokvédelelm kérdésköre képezte, az azóta megszületett törvény előkészítése jegyében. A kirándulás Opusztaszer-Szentes-Hódmezővásárhely útvonalon haladt a Csongrád Megyei Levéltár két fióklevéltárának megtekintésével. E gyűlésünkön már 5 külföldi vendégünk volt: Szlovéniából, Romániából, Hollandiából, Ausztriából és Szlovákiából. Ez évben német nyelvtanfolyamot szerveztünk Budapesten a Magyar Országos Levéltár munkatársai részére két csoportban úgy, hogy az egyesület fizette a költségek 60%-át. (Sajnos, vidéki nyelvtanfolyam-szervezési kísérleteink eddig nem jártak sikerrel.) 1993-ban egyesületünk folyamatos küzdelme eredményeként is sikerült elérni azt, hogy a kárpótlási munkák ellentételezéseként kapott egyszeri kormányzati támogatás összege az 1992. évi 20 millióról 28 millióra emelkedett. Egyesületünk 50 milliót szorgalmazott, amit a minisztérium nem fogadott el. Hasonlóképpen utasította el a minisztérium béremelési követelésünket is, melyet a földhivatalok 25%-os béremelése nyomán fogalmaztunk meg. 1993-ban egyesületünk részt vett a Nemzeti Kulturális Alap (a továbbiakban: NKA) létrehozása körüli tárgyalásokban; nem kis részünk volt abban, hogy a levéltárügy önálló szakmai kollégiumot kapott, azaz önálló pénzkerettel rendelkezik a pályázatokhoz. Az NKA 5 fős levéltári szakkollégiumában egyesületünk választmányát két fő képviseli. Az 1993-as év fejleményei közt kell megemlíteni 4 új levéltáros szervezet megalakulását. Létrejött az Egyházi Levéltárosok Nemzetközi Szövetségének Magyarországi Tagozata, a Levéltáros Hallgatók Egyesülete, az Egyetemi Levéltárak Szövetsége és nem utolsósorban az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa (mint intézmények szövetsége). Mindezt csakis üdvözölni lehet, egyben viszont törekedni szükséges - fontosabb, a szakma egészét érintő ügyekben - az egyeztetésre, a közös álláspont kialakítására a hatékony szakmai érdekérvényesítés érdekében. Már vannak erre utaló pozitív jelek pl. a legújabb levéltári törvény előkészítésével kapcsolatos közös álláspont kialakításában. (Ezt az álláspontot egyesületünk és az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa a parlamenti bizottság előtt is egybehangzóan képviselte.) 1994-ben ugyanis ismét előtérbe került a levéltári törvénytervezet megtárgyalása. Januárban a művelődésügyi miniszternél vettünk részt konzultáción, majd választmányunk ad hoc bizottságot küldött ki, amely a társegyesületek küldötteivel együtt alakított ki közös állásfoglalást, amit megküldött a tárcának. Sajnálatos, hogy a törvény-előkészítés felgyorsított tempója miatt nem volt lehetőség alapos, szekciónkénti vitákra és ezek összegezésére, sőt az egyesületet hivatalosan csak egyszer kérték fel véleményezésre, miközben szinte kéthetente változott a tervezet szövege. Ennek ellenére elértük, hogy a védetté nyilvánítást a levéltárak is kezdeményezhetik és nem csak a tulajdonos. Sikerült kivédeni azt, hogy a miniszter korlátlan ideig engedélyezhesse köziratok irattárban történő visszatartását. Nem sikerült elérnünk viszont, hogy a privatizáció pillanatáig a gazdálkodó szervek iratai állami tulajdont, így idővel egységesen levéltári anyagot képezzenek. Igen sajnálatos, hogy a szakmai egyeztetések után már a parlamentben bekerülhetett a törvénybe: a miniszter köziratokat magánlevéltárhoz csoportosíthat át. A fő gond azonban az, hogy törvényesen garantált pénzügyi kötelezettség-vállalás híján a törvény számos érdemi eleme írott szó maradhat. Hiányoznak a kellő szankciók, és mára már elfogadhatatlan a végrehajtási utasítás késlekedése. 1994. évi vándorgyűlésünket Balassagyarmaton tartottuk az iratértékelés-kezelés témakörében. Mint máskor is, ezúttal is sor került szekcióülések58