Levéltári Szemle, 46. (1996)

Levéltári Szemle, 46. (1996) 1. szám - Molnár András: "Még a tekintetével is vezényel!": Batthyány Lajos gróf az 1843/44-es országgyűlésen / 3–20. o.

nyok jelen állapotjukban maradnak, az ily biztosítás által a nemzet költségén előidézett szállítási olcsóbbság az örökös tartományok műiparának könnyebbítésére Magyarország ellenében igen könnyen kizsákmányoltathatnék".

44 Batthyányék javaslata a háziadó elvállalásáról — amint az várható volt — már az október 7-i kerületi ülésen megbukott. A közpénztár kezelésére vonatkozó, Batthyányék által is támogatott különvéleményt azonban a rendek mind a kerületi (október 16-án), mind pedig az országos ülésen (október 23-án) elfogadták, a közszükségek fedezéséhez pedig évi 2 585 000 forintot szavaztak meg (4 évre, a következő országgyűlésig). Az országos választmánynak az alsótábla által módosított, ül. helybenhagyott törvénytervezetei ezek után 1844. október 28-án kerültek a felsó'tábla elé.

45 Az október 28-i főrendi ülésen — ahogy a nap hőse, Széchenyi írta naplójában — a „közös teherviselés ragyogóan kiharcoltatott"! Miután a közteherviselés elvét a kormánypárt is támogatta, maga Batthyány csak röviden nyilatkozott a „közös fizetésnek elve mellett", azzal a megjegyzéssel, hogy „én, ki a szabadelvűség mellett inkább buzogni szoktam, most egyszerű voksolással megelékszem, [... és] szívesen a mai napnak borostyánit új szövetségeseinknek átengedem".

46 Az elv közös elfogadása után azonban Batthyány és Széchenyi taktikai szövetsége meglazult, mert az egyes törvényjavaslatok kérdésében már részben eltérő állásponton voltak. Az első ilyen — már másnap, október 29-én — szőnyegre került kérdés az adó beszedésének és kezelésének ügye volt. Széchenyi véleménye szerint a Batthyányék által támogatott és az alsótáblán elfogadott különvéleméyt a kormány ellenezni fogja, és ha az ellenzék mégis ragaszkodna a különvéleményéhez, akkor az anyagi előrelépést akadályozzák ezzel. Batthyány reményét fejezte ki, hogy nem fog valóra válni Széchenyi jóslata, miszerint „a kormány csak azon az áron engedi meg anyagi kifejlődésünket, hogyha önként lemondunk alkotmányos jogainkról". Ez azzal volna egyenlő — folytatta Batthyány —, mintha a kormány azt mondaná: „nem kívánom és követelem, hogy tovább nyomorultak maradjatok, én is részemről segítlek benneteket, de csak azon feltétel alatt legyen jobb jövendőre reménytök, ha alkotmányos szabadságtokról lemondotok". Arra a felvetésre, hogy az ellenzék elégedjen meg a felelősségnek egy kis részével, és az egészet egyszerre ne követelje, Batthyány így válaszolt: „En itt nem látok előrelépést alkotmányos értelemben, hanem visszalépést és lemondást arról, amiről eddig a nemzet soha nem mondott le; mert hogy ha mi akármi kis részletekben egy hatalmas kormány irányában elvileg diplomatice engedünk, akkor viszszalépésnek többé helye nincsen. Azt bizonyosan senki nem fogja tagadni, hogy ha egy túl erős hatalomnak engedett az ember, sokkal nehezebb a terrénumot visszanyerni, mint ott, hol még diplomatice fenn van tartva a dolog."

47 Batthyány a közpénztár igazgatójának alkotmányos ellenőrzését tartotta az egyik leglényegesebb kérdésnek. Erre a hivatalra nézve is következetesen kell ragaszkodni a felelősség elvéhez — fejtette ki mind október 29-i, mind október 30-i beszédében. Ha a megyék ellenőrzési jogát korlátoznák, és az a jog csak a kormányra hárulna, akkor csupán látszatfelelősség állna fenn, mert „a kormány ellenőrködné a kormányt".

48 Október 31-én Batthyány — noha a felsőtábla többsége nem támogatta a kezelésre tett javaslatát — a rendek által megállapított összeg elfogadását ajánlotta a főrendek számára. Az e kérdésben és az ellenzék által követett taktikát a következőképpen jellemezte ekkor Batthyány: „Méltóságtok — szólította meg a kormánypártot — azt reményiették, hogy a rossz kezelés által le fogják szállítani a summát, mi pedig azt reményijük, hogy nagyobb 15