Levéltári Szemle, 46. (1996)

Levéltári Szemle, 46. (1996) 2. szám - Horváth J. András: Az egyesített főváros építésrendészeti tevékenysége és ügyiratai az 1870-es években / 3–23. o.

tatványosbódé tulajdonosa például a már felállított építményből hiába hordatta ki az összes kályhát; szereltetett fel „az összes világító gázlángok felett szilárd vaspléh lemezeket illetőleg ernyőket..."; szaporította a közlekedőfolyosók és az ajtók számát (mely által a közepes méretű faépítmény már 13 ajtóval rendelkezett volna); hiába korlátozta a belépőjegyek számát; s alkalmazott a saját költségén egyszerre négy tűzoltót — mindezek az intézkedések kevésnek bizonyultak az engedély elnyeréséhez. A vállalkozó ezek után — úgy tűnik — teljes joggal tett szemrehányást a főváros illetékes hatóságának, megállapítva, hogy „...ha mindezen intézkedések sem nyugtatták meg a színházvizsgáló bizottság szakértőit, akkor egyáltalán nem nyugtathatná meg bárki, ki hasonló mutatványokra vállalkozik, vagyis akkor minden panorámákat, állatseregleteket, cirkuszokat és mutatványokat be kellene zárni...".

99 Egyéb épületbizonsággal kapcsolatos érvek vagy szempontok jobbára csak általános jelleggel merültek fel a beadványokban. Rendszerint valamely utólagos tervmódosítási igény nyomatékosabb alátámasztása végett vetették fel a folyamodók, hogy a szóba hozott eljárással „... nagyobb biztonság éretik el a ház lakóira nézve...";

100 vagy a hatóság által támasztott valamely kifogást cáfoló érvként igyekezett bizonyítani az építtető az épület biztonságos voltát.

101 Az épület megközelíthetőségének, a forgalom zavartalanságának, az építmény telken való elhelyezésének körülményei szintén nagy súllyal estek latba az építési engedély megadásakor. Az építtetők ezért igyekeztek mindig az éppen megfelelő érvekkel operálni. Forgalmas középület esetében, ha beépített, belső övezet volt a megvalósítás színhelye, az építési telek tágas voltát hangsúlyozták — az ehhez közeli mellékutcában egy egyszerű műhelyépület emelésekor a vékonypénzű tulajdonos viszont éppen a hely félreeső voltáról igyekezett meggyőzni a hatóságot, bizonygatva, hogy arrafelé „...közlekedés éppen nem létezik..."

102 Vagy más esetben, az építtető számára hátrányos határozat elleni tiltakozás esetén — igazodva az építési szabályzat szempontjaihoz — az udvaron belüli mozgás korlátozásával is érvelhettek.

103 Esztétikai szempontokkal, mintegy kiegészítésként, főként akkor hozakodtak elő, ha az építési tervek nem teljesen feleltek meg az építési szabályzat előírásának.

104 így például, ha az adott telken tilos volt épületet lakás céljára használni, a kérelmező arra hívta fel a hatóság figyelmét, hogy „különben szépészeti indokok is szólnak e házak megszállása mellett, mert azok jelenlegi állapotukban, a berekesztett ablakokkal, nem igen nyújtanak szép látványt". Ha pedig a beadványozó túlságosan méltánytalannak tartotta a Tanács eljárását, olykor megesett, hogy emlékeztette a hatóságot: bárcsak az volna a legrútabb épület a fővárosban „...[ha a tervezett épület környéke] el nem volna halmozva minden józan ízlést sértő sokkal szabálytalanabb régi ocsmány félig kibontott épületekkel... a melyen az jobb ízlésre szokott még oly szigorú szem előtt oly annyira feltűnnék [sic!]..-. azon szerecsen utcában, amelyben, mind fővárosunk egyik legrondább, legpiszkosabb, legszabálytalanabb ... [utcájában rútabbat] hiába keresne az ember..."

106 A szépészeti szempontok ezek ellenére azonban mégis inkább csak a jóváhagyni kért terv egyéb előnyeihez kapcsolódó egyszerű, noha korántsem mellékes, járulékos elemeiként kerültek az indoklások érvkészletébe. Ilyenkor az építtető például biztosította a Tanácsot, hogy a tervbevett építkezések által „az utca mint biztonság, de főleg szépség tekintetéből nagy mérvben nyerni fog".

107 * * * A leírtakkal — úgy vélem — sikerült érzékeltetni azokat az értékszempontokat és megközelítéseket, amelyek a főváros mindennapi hivatali eljárását egy bizonyos területen jellemezték a városegyesítést követő időszakban. Az 20