Levéltári Szemle, 46. (1996)

Levéltári Szemle, 46. (1996) 2. szám - Horváth J. András: Az egyesített főváros építésrendészeti tevékenysége és ügyiratai az 1870-es években / 3–23. o.

Kevésbé korrekt, ám szemfüles felek — adott esetben kihasználva a Tanács és az FKT határozatainak eltéró' értelmezési lehetőségeit — arra is kísérletet tettek, hogy szembeállítsák egymással a két hatóságot.

82 Az a háztulajdonos például, akit a Tanács háza életveszélyes és egészségtelen állapota okán tűzfal emelésére és a tisztátalanság megszüntetésére utasított, s aki fellebbezésének másodfokon történt elutasítása után sem tett eleget a határozatoknak, a Tanács által ezt követően kiszabott bírság ellen azzal „érvelve" protestált, hogy annak fizetésére nem kötelezhető, hisz' az nincs is említve a Közmunkatanács korábbi leiratában.

83 Ha a felek méltánytalan anyagi sérelmekre, létfeltételeik aláásására hivatkoztak a hatósági bírságolások kirovásakor, fokozottan hangoztatták azokat az építési engedélyek megtagadásából fakadó közvetett vagy közvetlen veszteségeik elősorolása alkalmával. A fővárosi hatóság építésrendészeti ténykedésének kétségkívül egyik meghatározó vonása volt, hogy az engedélykérelmek elbírálásakor nem sokat törődött az építtetők érdekeivel, s csupán az épülethez kapcsolódó, már ismert szempontokra volt hajlandó tekintettel lenni. Az elutasító tanácsi határozatokkal szemben felfolyamodással élő építtetők ezért igyekeztek — nem is elsősorban a Tanács, mint inkább a fellebbviteli fórum figyelmét felhívni a létesítmény megvalósulásához fűződő elemi érdekeikre. A színházi mutatványos úgy vélekedett például, hogy az építendő mutatványosbódéra vonatkozó nemleges határozat „majdnem elviselhetetlen", illetőleg oly aránytalan veszteségeket okozna, mely — mint fogalmazott — „...nem csak egész társulatom felbomlását, hanem saját tönkremenetelemet is okvetlen maga után hozná".

84 A hatóság könyörületességére történő hivatkozásnál nyomósabbak voltak azonban a gazdasági-gazdaságpolitikai jellegű érvek. így az a kocsmáros, akinek a Légszesztársulat felmondani volt kénytelen kocsmabérletét, mert az épületet a veszélyes övezetté minősített területhatárnál mintegy 10 méterrel beljebb építették, nyomós érvet hangoztatott, midőn azt a reményét fejezte ki, hogy a főváros„...a jelen súlyosan reánk neheződőviszonyok mellett ...az adózó polgárok szerzési képességét előmozdítani [szándékozik], és hogy nem lehet feladata egy határozatát betűszerint keresztül vinni akkor, midőn annak ily merev keresztül vitele egyrészt saját intentiojának meg nem felel, másrészt egy adózó polgár existentiáját tönkre teszi" — ezért „esedezett": a lakás azon részét, mely a távolságon belül esik, kizárólag kocsmahelyiségnek használhassa, kötelezi magát viszont arra, hogy ezen helyiséget lakásul nem fogja használni.

85 A főváros területjoga telekkönyvi biztosításának nehézségei miatt az építési engedélyt megtagadó Tanáccsal szemben az egyik ecetfőző vállalkozó pedig a főváros fennen hangoztatott iparpártoló politikájára apellált: ,,...a főváros érdekeit sehogy sem mozdítja elő, sőt amennyiben egy fővárosi nagyiparvállalat hátrányára van, közvetve sérti..."az adminisztratív akadékoskodás — hiszen: „Ilyképpen egyidejűleg azon élénk mozgalommal, mely az ipar támogatására és istápolására országszerte észlelhető, a főváros, a nélkül, hogy máskülönbeni érdeke azt megkívánná, akadályokat gördít iparunk nyugodt folytatása ellen. "

m S az engedélyezési eljárás elhúzódásából fakadó anyagi kárt sem hagyták annyiban az építtetők, mint például az a budai polgár, aki arra hívta fel a Tanács figyelmét, hogy amennyiben a nyári hónapokban nem fogja tudni befejezni nyárilak-építkezését, egy teljes évet kell várnia azzal, hiszen „...a közelgő szüret miatt a nyilvános közlekedés a szőlőkben elzárva nincsen,.."*

1 A jogi érvény kérdése. Az anyagi szempontok felvetésekor a felek jobbára a hatóság jóindulatára kénytelenek hagyatkozni, hiszen a Tanács vagy az 17